VII. kerületi István-úti magy. kir. állami Szent István főgimnázium, Budapest, 1912
XII. Adatok az 1912/13. tanév történetéhez
140 A párád—gyöngyösi turistaút. 29-én reggel korán kelt fel a társaság. Nagy feladat várt aznap mindenkire. Gyalogszerrel a Mátra legmagasabb részein át, el kellett jutnunk Mátrafüredre és onnan kocsin Gyöngyösre. Eeggel hat órakor már a fürdővendéglő nyilt terrasszán ültünk és gyönyörködtünk abban a pompás panorámában, mely elénk tárult. A harmatos üde levegőben, a park terebélyes fái mögött festőién elhúzódó lankás rétek látszottak, melyeket minden oldalról sötét erdők határoltak. A háttérben pedig a Somhegytől és Sombokortól balra a Mátra, erdőktől borított leghatalmasabb része, a Kékes sötétlett. A felénk eső északi lejtő meglehetősen meredeknek látszott. Ez a felfedezés egyik-másik fiatal turistának esztétikai élvezetét láthatólag kissé zavarta, bármennyire iparkodott is lámpalázát titkolni. Technikai akadályok következtében (a falusi pék nem hozta kellő időben a süteményt) tervünkhöz képest fél órai késéssel, tehát hét órakor indult el a társaság. Mint az előző napon, most is zárt négyes sorokban, katonásan lépkedve haladtunk mindenütt, ahol azt az út engedte. A derült szép időben, hangulatos jó kedv és víg nótázás voltak a kísérőink. Mintha a magyar baka dalos kedve és fáradhatatlansága szállt volna meg mindenkit ! A Sasvár előtt, a gyöngyösi út szerpentinjein felkapaszkodva, oly frissen lépkedett a társaság, hogy pihenőre nem volt szükség. A meredek hegyoldalba vájt műutat, követve rohamosan emelkedtünk. Közben vissza-visszanéztünk és gyönyörködtünk a bájos vidék szépségeiben: alattunk a Sasvár karcsú tornyaival, a távolban pedig a zöld hegyek völgyeiben kis falvak parányi fehér házai. Egyszerre a kilátás megszűnik. Szűk völgyek oldalán vezet útunk. A dal mind ritkább lesz, sőt a meredek kapaszkodókon — melyeken a műút kanyarulatait rövidítjük — egészen elhallgat. Egy-egy fordulónál kissé nyílik a völgy, de azért most sem látni messzire. Az emelkedés egyre tart, a nap melegen tűz. A háti zsák lekívánkoznék már a válról. Az étvágy is megjött már. Az itt a gyakori esőzésektől sáros és így nehezen járható. Titokban a kilométereket számolgatjuk és minden kanyarulatnál vágyakozva nézünk szét, vájjon nem int-e már végre felénk útunk legmagasabb pontja, a Mátra hágóján a Remetefadombnál 711 m magasságban fekvő kaparóház. Mily nagy az öröm, midőn az út balján elterülő erdőben felfedezzük ezt a várva-várt pihenő állomást! A kaparóház lakói is örülnek jövetelünknek és édes- meg aludt tejjel kínálnak meg bennünket. Körülnézünk. A Kékes tövében, egy nagy tisztás szélén vagyunk. Ezer virág illata teszi balzsamossá a levegőt. Köröskörül
