VII. kerületi István-úti magy. kir. állami Szent István főgimnázium, Budapest, 1912

XII. Adatok az 1912/13. tanév történetéhez

141

hatalmas erdők. A lomb szelíd suttogásán és a távolban legelésző két tehén kolompján kívül semmi sem töri meg a teljes csendet. Azaz, hogy nem törné meg, ha kiéhezett diákcsapatunk nem hozta volna el ide is hangos vidámságát!

Egy perc alatt a füves földön a háti zsák és a turistagallér ! Az egész társaság elhelyezkedik az asztal mellé a falócákon és farkasétvággyal hozzálát a magával hozott elemózsia elfogyasztásához. Útkaparóék Bodrija a villásreggeli maradékaiért koldul és annyira összebarátkozik a bőkezű diákokkal, hogy velük akar menni Gyöngyösre.

Étkezés közben megállapítjuk, hogy derék munkát végeztünk. Két és három negyed óra alatt 500 m emelkedés legyőzésével — pihenés nélkül — körülbelül 14 km-nyi utat tettünk meg.

Egy órai pihenés után már kihevertünk minden fáradságot. Újra talpra állt a pihenő csapat: ki mátrai gyopárt szed, ki fény- képézésnél vesz aktiv vagy passzív részt. Ha több időnk lett volna, megmásztuk volna a Kékest is.

3 H2-kor sípszóra gyorsan összeverődött a társaság. A napos Somosrétről a Kallósvölgyön végig húzódó turistaúton ereszkedtünk le a Mátra déli oldalára. Jobbunkon kristálytiszta vizű patak csobogott, mely többször vízesésekkel győzte le a nagyobb magasságkülönbségeket. Fejünk fölött összeborult a fák sűrű lombja, mely alig engedte meg egy-egy kíváncsiskodó napsugárnak, hogy megvilágítsa az erős meneteléstől kipirult arcokat. Ez a vonulás különben futásnak is beillett volna, 4-5 km-t 3/t óra alatt tettünk meg. Többször mérsékelni kellett a túlságos buzgalmat.

A völgy kiszélesedett, végre bú 1-kor ebédállomásunk, az óriási tölgyestől körülvett Mátrafüred előtt voltunk. Gyorsan négyes sorokba álltunk és nótázva katonásan vonultunk fel a fürdővendéglő elé, ahol a kocsin érkezett társak örömmel fogadtak bennünket.

Mosakodás után felfrissülve a fiatalság, a hűs nagy teremben kis hangversenyt rögtönzött, melynek az ebéd vetett véget. Az asztali zenét — nagyobb buzgósággal, mint művészi érzékkel — egy szál cigányhegedűs szolgáltatta.

A társalgásnak úgyszólván egyetlen témája a mai nagy út volt. Annyira megtetszett ez az erőpróba az ifjú turistáknak, hogy az út hátralevő szakaszát is gyalog óhajtották megtenni. A vezetőtanár beleegyezett ebbe a programmváltozásba. A fiúk az ily módon megrövidült pihenő-időt képeslapok írásával, az udvarban levő kalitkában ugrándozó fürge mókusok etetésével és lefényképezésével töltötték. De ütött az indulás órája. Napsütéses meleg időben keményen marsirozva, jókedvűen dalolva tettük meg valamennyien a hátralevő hét km-nyi utat.

Hátratekintve búcsút vettünk a Mátrának árnyas, szelíd déli lejtőitől. Messziről Gyöngyös tornyai látszottak. Jobbról termékeny síkság nyílt, balról a Sárhegy integetett felénk. Másfél órát sem mentünk és már gyalogutunk végállomásának utcáit róttuk.