VI. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, 1915

XIII. A tanév története

XIII.

A tanév története.

Változások a tanári testületben. Súlyos veszteség érte iskolánkat 1916 március 7-én Dr. Keil Alajos rendes tanár elhunytá- val. A kegyelet adóját értesítőnk élén álló megemlékezéssel rójuk le iránta.

Elhunyt kartársunkat március 9-én kísérte utolsó útjára a gyászoló családdal és tisztelőinek nagy seregével együtt a tanári testület és az ifjúság. Ravatalánál Szántó Soma tanár a következő beszédet mondotta a tanári testület nevében:

Kedves kartársunk, szeretett jó barátunk, Keil Alajos, ki immáron átköltöztél az örökkévalóság zavartalan nyugalmába, megállítlak még néhány szóra, mielőtt hült tetemeidet átadjuk az anyaföld sötét ölének, megállítlak, hogy kifejezést adjak annak az érzésnek, a mely e pillanatban eltölti szíveinket s tolmácsoljam kartársaid és tanítványaid mély fájdalmát, amellyel elmúlásod sújtotta intézetünket.

A csapás nem ért bennünket váratlanúl. Tudtuk, hogy napjaid meg vannak számlálva. Mikor még a test gyarlóságain diadalmaskodó lélekkel és a tanári erkölcsből fakadó kötelességtudással utoljára jártál az iskola falai között, már akkor elfogott bennünket a fájdalmas sejtés, hogy Te a szívedhez nőtt munkától, a tanításnak és nevelésnek szánt nemes hivatástól, elszakadóban vagy. A sejtés sem volt csalékony. A gyilkos kórság leterített s hosszú, sokáig tartó szenvedés után elnémította ajkaidat. De nem panaszkodunk, különösen nem panaszkodunk most, a mikor emberölő gyilkos fergeteg zúg hazánk fölött, a mikor sorainkból a fiatalok is százával dőlnek ki s szentséges véradójukkal teszik nekünk ezt a földet, „mely ápol s eltakar“, még drágábbá, még szentebbé.

Nem panaszkodunk, de a mély megindultság könnyeket facsar szemeinkből. Hiszen még nem érkeztél el az emberi kor természetes véghatárához, lelkednek kincseit még gazdagon osztogathattad volna a serdülő ifjúságnak és kötelességek vártak még rád,

8