VI. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, 1913
II. Dr. Kuncz Aladár: Thököly a francia irodalomban
43 kell halnotok, mint e szent jelvényt, mely ügyünk igazságát bizonyítja, az ellenség kezébe engednetek. (Felteszi sisakját s a tollbokrétára mutat.) — Zászlók híjján e toll legyen a jelvény! Ezt mindig a dicsőség felé vezető utón fogjátok látni! Szavai után megszólal az ellenség ágyúja. A küzdelem megkezdődik. A színpadot csakhamar egymással küzdő emberek töltik be. Egy fiatal magyar katona zászlóval a kezében küzd több császárival, mikor látja, hogy a zászlót nem tudja már megvédeni, letépi a rúdról s maga köré csavarva, kiáltja: — Egyik a másik nélkül nem lesz a tietek. — A császáriak rárohannak, de jön Thököly és megmenti őt. A várfokon mind nagyobb számban omolnak a várba a császáriak, de a magyarok visszaverik őket. Thököly lefegyverzi magát a vezért, Caraffát. Caraffa (letérdel s mellére mutat): Éljen jogával, amit a győzelem ad. Thököly (kezét nyújtja s felemeli őt): íme, így élek vele! Caraffa: Ennyi nagylelkűség egy ellenségben, kit halálra üldöztem! Thököly: Ön Lipótnak engedelmeskedett, én — a szívemnek. A küzdelem a magyarok győzelmével végződik. Thököly Caraffá- nak visszaadja szabadságát s kéri, hogy járjon közbe Lipótnál a magyarok érdekében. A győztes magyar katonák Urbaint és Konrádot is elfogják, s Thököly elé hozzák'. Thököly örömmel ismer élete megmentőire, s szolgálatába fogadja őket. A darab egy impozáns tableauval végződik: a lakosság ünnepli Thökölyt, ki végre felszabadította a várat a nagy nyomort okozó ostromtól. Egykorú kritikák és a nagyszámú előadás után Ítélve Pixerécourt Thököly melodrámája roppant nagy siker ért el. Thökölyt a híres Tautin, Alexinát Mme Bourgeois játszta, a Journal des Arts*) *) 19 nivőse, an XII. (dec. 31, 1803.) Hibáztatja, hogy a szerző a második felvonásban a hőst majd egy hordóban majd egy zsákban tartja, ami büszkeségével és bátorságával össze nem férő helyzet. Ellensúlyozza ezt a reménnyel váltakozó aggodalom, mely a közönséget állandó izgalomban tartja. A Courrier des Spectacles-ben Lepan ír róla. A magyarok esküje Alexina előtt, emlékezteti őt e lovagias nemzet esküjére Mária Terézia előtt. A Ga- zetteben Salgues hosszabb cikket ír a boulevardi színházakról s Pixerécourt darabját érdekesnek s ízléssel megírottnak tartja. A közönség a szerzőt sokszor hívta a lámpák elé. Brazier (Chroniques des petites Théátres de Paris. 1837.) megemlékezik egy paródiáról is, melyet Kikili címen adtak s melyben Saint-Clain pompásan kifigurázta Tautin pátoszát.
