VI. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, 1912

Ifjúsági kirándulás Fiúméba, Abbáziába, Cirkvenicába és Venetiába

22

Partra szállásunk után a Doge-palotát vesszük szemügyre. E palota, mely a Piazettát nyugatról határolja, eredetét már 814-ből veszi. Hosszú idő alatt épült olyanná, amilyen most. Külső építményei a XIV. századból származnak. Építői között Venetia leghíresebb mesterei vannak; a mai formájába Filippo Calendario öltöztette. Főhomlokzata szélesen tekint a tenger felé. Felső része bástya szerüleg van kiképezve, nehéz, nagy súlyt reprezentál; alsó része alacsony, karcsú ívezés, könnyű oszlopokon.

A palotába a Porta della Cartán megyünk be a St. Márk-tér felől. A Scala dei Gigantin (lépcső) haladunk fel, melyen két szobor, Sansovinonak Mars-a és Neptun-a fogad ; majd tovább két szobor: Ádám és Éva. A Scala d’oro (lépcső) két oldalán van Herkules és Atlasz, Tizianellonak két szobra.

Csak ezután jutunk el a gyönyörű termekhez, melyekben ismét a művészet csodáit bámulhattuk. Aki e képtárt ismerni akarja, annak mit érne az, ha szóval mondanék is valamit mindenik képről. Látni kell azokat. Tiepolo, Tizian, Tintoretto, Palma, Paulo Veronese, Andrea Vincentino, vagy a szobrász Pheidias neve sokat mondanak; de igazán és megérthetően csak müveik beszélnek. A gazdag, hatalmas termek az ott felhalmozott műkincsekkel az érdeklődést állandóan lekötötték. Mielőtt búcsút vettünk volna a palotától, lementünk a kínzókamrákba, a börtöncellákba, melyeket Pozzi-knak neveznek, s borzadva hallgattak ifjaink egyetmást a régi századokból fennmaradt e szomorú emlékekről. Ebéd után még egyszer kihajóztunk a Lidóra, megfürödtünk s estig kellemesen elszórakoztunk e nemzetközi gyönyörű fürdőhelyen. Vacsora után még egyszer kimentünk a St. Márk-térre. Vasárnap volt. Alig időzünk ott egy kis ideig, az amúgy is szépen megvilágított térre szokatlan, vakító fény derül egy pillanat alatt. Százezer villanykörte gyúl ki egy újnyomásra. A tér összes palotái, a Campanile, a St. Márk templom fényben úsznak. Valami csodás, eddig ismeretlen szépségben kel életre ez a tér, mely az elmúlt három nap alatt is mindig újabb és újabb szépségét ragyogtatta. A tér zsúfolva volt emberekkel. S a meglepődést jelentő zúgás valami nagyszerű, imponáló morajjá lett egy szempillantás alatt s ez az elevenség 8—10 óráig állandóan megmaradt azon fokon, mint ahogyan kezdődött. Mi azonban nem vártuk be a 10 órát, mikor elaludtak a lámpák. Nekünk másnap korán kellett felkelnünk s így már most fájó istenhozzádot mondottunk e nagyszerű városnak.

Másnap, 24-dikén már korán talpon voltunk. Ellátván ma-