VI. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, 1911
Ifjúsági kirándulás az Aldunára és a Krassó-Szörény vármegyei bányavidékre
27 ez érzéskor visszatükröződik, azt látni kell. A fenséges, a nagyszerű sziklatömbök, a zúgó áradat, a víz partjainak félelmes össze- szorulása, a veszélyes helyeken meglassúdó hajó: halálos csendre, hallgatásra bírja, hogy aztán annál hangosabb legyen kitörő ámulata, midőn a táj szépségei megszelídülnek. Ily körülmények között állott meg hajónk lassú méltósággal Orsóvá előtt. E határszéli város kicsiny, de érdekes hely. Három ország népe vegyül itt össze szines tarkaságban. Élénkké a határszéli forgalom teszi, de ezt az élénkséget fokozzák az idegenek, kik június végén az ország minden részéből ide csődülnek. Mi, amikor kiszálltunk, tervünkhöz híven Ada-Kaleh-t siettünk felkeresni. Két csónak vitt át a szigetre, ahol ifjaink valami meglepő, eddig nem látott török utcai életben gyönyörködhettek. A kis török község szűk s szépnek éppen nem nevezhető utcái, a régi várfalak titokzatossága, az idegen népviselet és beszéd, a hangos vásári lárma, a sok látogató . .. mind, mind káprázatos, szines képpé olvadt össze. Innen néztük meg a déli irányba lenyúló Vaskapú szorost, innen gyönyörködtünk a három ország itt és most békésen megférő, ölelkező határvidékében. A szigetnek sok áruháza s az árúcikkeknek olcsósága ifjain- kat vásárlásra ingerelte. Sok édesség s az apáknak szánt szivarok és szivarkák készültek vámmentesen átjutni az orsovai partra. Az elnéző pénzügyőri vizsgálat nem is kutatta át a zsebeket s egy kis aggódás árán könnyű szerrel jutottunk el ismét Orsovára. Útunkba esett a „Korona-kápolna“. Ez az a hely, hol a magyar szt. korona jó ideig elrejtve volt. Kegyeletes emlék, kápolna őrzi a helyet; s a ki Orsovát felkeresi, azt zarándok útja ide is elvezeti. Megilletődéssel nézték meg ifjaink is e helyet s figyelemmel hallgatták meg amaz eseményekről való megemlékezést. Aznap Orsován háltunk. 25-dikén korán reggel vonatunk Herkulesfürdő vasúti állomásra vitt, honnan kies országút vezet a Cserna patak völgyében hosszan elhúzódó szép fürdőtelepre. ltjainkat kellemesen lepte meg ez a modern építkezésű fürdő, melyet a természet szépsége s az emberi munka oly sokak számára tesz kívánatossá. A József főherceg szállóban kaptunk kényelmes és szép lakást. Itt elhelyezvén csomagjainkat, megfüröd- tünk a 24 fokos kénes vizű szabadfürdőben. Testünk felfrissítése