VI. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, 1911

Ifjúsági kirándulás az Aldunára és a Krassó-Szörény vármegyei bányavidékre

28 után a fürdőhely kiválóbb pontjait kerestük fel. A Cserna regé­nyes és mindegyre szűkülő völgye, a tágas folyósokra ágazó Rablóbarlang, egyik közeli magaslat megmászása apró kirándulá­sok jelentőségével bírtak s ifjainkat a természet szépségeinek megannyi új és megragadó képeiként gyönyörködtették. Benn a telepen az imponzáns gyógyépület tetszett leginkább. A széles kör-terrasz a sok idegen vendéggel, a fényesebbnél-fényesebb bazárok, a nagy terem pazar előkelősége méltó bámulatot keltettek. Egy teljes nap állván rendelkezésünkre, a telepnek még messzebb fekvő pontjait is bejártuk. Mindehhez a szálló étterme jóízű ételekkel, szobái pihenést adó nyugalmas ágyakkal elégítették ki vágyainkat. Másnap, 26-dikán már a hajnal vert fel álmainkból. A messze fekvő állomás s a korán induló vonat korai útra- kelésünket sürgették. Hosszú volt napunk; rövid megszakítással egyfolytában kellett innen haza, Budapestre jutnunk. Türelmünket a dél felé bekö­szöntő és útunk végéig folyvást tartó hőség alaposan próbára tette. Este lett, mig haza érkeztünk, hol ifjainkat a már jó előre értesített szülők fogadták. Én pedig átadtam őket épen, egészség­ben gyarapodva; és gazdagodva tapasztalatokkal és megrakodva sok oly kedves gyönyör emlékével, melyhez mindenkor szívesen tér vissza az emlékezet. ^ Kosári István.

Next

/
Thumbnails
Contents