VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1915

I. Dr. Pethő Sándor: Kísérlet a világháború katonai történetének (1914-15.) összefoglalására

12

ból állott, de kitartott mindaddig, míg a rendes sorkatonákból formált hadtestek a szárnyakon az átkarolást és a bekerítést elvégezték. A Szamszonov-hadsereg tehát teljesen megsemmisült, vagy megadta magát s így Hindenburg első világraszóló diadala nemcsak a veszteségek szörnyű dimenzióinál fogva, hanem a stratégiai konstrukció remeklése miatt is, a hadtörténelem egyik vándorköve, amelyet Cannae és Sedan mellett fognak örökké emlegetni. Sőt túlhaladja Sedant is annyiban, hogy ott a németek föltétien számbeli túlsúllyal dolgoztak, míg itt még a játékban volt a Rennenkampf-féle hadsereg is. Sajnos, politikai következményei mégsem mérkőzhetnek a sedani eredménnyel.

A németek Hindenburg műveletében a Gneisenau, Clause- witz és Moltke-féle hagyományoknak diadalát ünnepelték, amelyek a merészséget mindig az óvatosság elé helyezték. A tanácstalan és ingadozó Rennenkampf mit ért el sáncaival, árkaival, intakt és győzelmesen előnyomuló hadseregével? Éppen semmit. Mert mikor Hindenburg Szamszonovval végzett, heves marsokban Rennenkampf ellen vonult, akit fejvesztett menekülése s újabb orosz tartalékok megmentettek ugyan a teljes megsemmisüléstől, de attól már nem, hogy Hindenburg Insterburg közelében 180 ágyúját és 30.000 katonáját el ne fogja. A német tábornok a két nagy csatában 5 hadtesttel megsemmisített 4 és fél orosz hadtestet, legyőzött hét más hadtestet, elfogott 130 ezer embert, több mint 700 ágyút és két hét alatt felszabadította az ellenség által sanyargatott Kelet-Poroszországot.

Az a körülmény, hogy a marnei csata után a német jobb szárny az állandó oldalazások miatt még mindig a felgöngyölítés veszedelmében forgott, másrészt Antwerpennek birtokában az angolok az egész német frontot hátba támadhatták, ezenkívül a pszichológiai és erkölcsi rúgó, hogy szeretünk ragaszkodni a régi, kedvenc gondolathoz: 1914. szeptemberében és októberében bizonyos ingadozásokat okozott a német nagyvezérkar tervében. Falken- hayn csak az imént foglalta el helyét a nagyvezérkar főnöki állásában, de még nem volt elég befolyása, hogy teljesen elejtesse a moltkei örökséget: a döntés erőszakolását nyugaton. Ha a tények valószínű motívumaiból lehet ítéletet formálni, akkor a helyzet kezdetben csak annyit változott, hogy Falkenhayn Páris helyett Calaist akarta elfoglalni s ezzel gátat vetni annak, hogy a megtépázott francia seregeket folyvást újabb angol fehér és színes csapatokkal frissítsék föl, a legrövidebb csatornái úton. Joffre és