VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1912

I. A kifejezés stílusa

32

volt alaptalan. Nem mondom, hogy nem teszem meg. Nem állítom, hogy nem igaz. Nem, mintha nem akarnám. Lehetetlen volt észre nem vennem.

2. A szépítés. Kiméletességünkben, udvariasságunkban néha annyira megyünk, hogy egyenesen szépítjük mondanivalónkat. Ezt azzal érjük el, hogy az illető hibát úgy tüntetjük fel, mintha a neki megfelelő erény túlzása lenne; mi aztán csak magát az erényt említjük. Hiszen Aristoteles értelmében ügy foghatjuk fel a bűnt, hogy az valamely erény túlzása.

A szemtelenre azt mondjuk, hogy élelmes-, a ravasz: okos, a gyáva: óvatos, az együgyű: jámbor, a mocskosbeszédű: szabadszájú, a goromba: egyenes, a neveletlen: természetes, a rest: kényelmes, a terhesség: áldott állapot; meghalt: megboldogult, jobblétre szenderült.

A 'szigorú erkölcsű Geleji Katona István megrója ezt a szokást : „Némelyekvel valami vétkes dolgoknak jegyeztetésekre közönségesen a magyarok visszá élnek: mint mikor a nyálaskodót vagy trágárt nyájasnak, a dőslést mutatásnak, a tékozlót barátságosnak, a tséltsapot katona embernek etc. mondják. Néha pedig még a tisztességes nevezetet is gyalázatosért veszik: mint a jó embert bolondért vagy tsufért. (Corpus Gramm. 325—326. Simonyi. A magyar nyelv2 330.)

Találóan rajzolja e lelkiállapotot Moliére Misanthrope c. drámájában, hol Eliante így beszél:

A szenvedély nem könnyen lel hibát S szerelme tárgyán csupa fényt talál.

Tökélynek véli még a foltot is S tud annak adni kedvező nevet.

Sápadt a szép ? Csak liliomfehér;

Koromszinű ? A legszebb barna csak ;

Sovány ? nyúlánk és könnyiitermetű;

Kövér? alakja méltóságteli;

Piszkos s magával mitse gondoló?

Csak elhanyagolt szépség a neve;

Ha óriás: már istennő alak;

Ha törpe : égi bájak kivonatja;

Kevélynek? szíve koronára méltó-,

Ravasz? szellemdús; bamba? jószívű.

Ha csácsogó: kifogyhatlan kedélyű-,

Ha kuka-szótlan: csak szemérmetes.

A lángoló szerelmes kedvesét Imádja minden gyöngeségivel. (II. fv.)