VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1912

I. A kifejezés stílusa

27 kekére, sok gyakorlatra, tapasztalatra van szükség s még akkor is egyik embernél sokkal tökéletesebb lesz, mint a másiknál. A léleknek látszólag ösztönszerü tevékenysége, valami finom intuíció (sugallat) kell hozzá, ami az életkörülmények és az em­berek jellemének milliónyi változatossága között biztos kalauz gyanánt eligazít bennünket. A tapintatosság voltakép a lélek erkölcsi műveltsége, mert énünknek tudatos visszaszorítása, önzésünk legyőzése kell hozzá, s ez mindig a legnagyobb áldozat, melyet embertársaink érdekében hozhatunk, legyen bár még oly kis dologról is szó s ilyenféle áldozatra csak az igazi socialis érzék képesít. Ha az öreg emberről, kinek testi-lelki hanyatlása korával jár, csak azt mondjuk, hogy idős, koros, élemedett, éltes, akkor ilyen tapintatos euphemismust alkalmazunk. Már erősebb lenne a vén, amelyben van valami megvető, sértő elem. „Öreg ember nem vén ember“ a cime Jókai ama regényének is, melyben az előre­haladott korú ember jogát védelmezi az élet örömeihez. Az ,öreg‘ szó ugyanis eredetileg ,nagy‘-ot jelentett s ennek értelmi árnyalatát tartotta meg, bár régebben a ,vén‘ szó sem volt megvető értelmű, mint pl. ,a nép vénei' megtisztelő kiicjezés is mutatja. Az ostoba embert butának, szamárnak mondjuk, ha a kifejezést fokozni akarjuk; euphemismussal: korlátolt, nehe'zfejü, rosszfelfogású, lassú- eszü, vagy csak nem okos, nem tehetséges, nem valami lángész, nem találta fel a puskaport. A hülyék intézetét nemrég gyenge- tehetségiiek intézetének nevezte el a finomult közszokás. Az őrül­tet tébolyodottnak hívjuk, ami a. m. tévelyedett, vagy háborodottnak, c\mo.zavartnak. A gyáva csak félénk, sőt továbbmenve: óvatos, mintha előrelátásból nem szállna szembe a veszedelemmel. Aki hazudik, csak nem mond igazat, kohol, költ, mesél vagy épen téved, mintha még ő szorulna útbaigazításunkra. A részeg csak a pohár fenekére nézett, csak ittas, csak bor van benne, vagy mint a népdal énekli: Nem vagyok én részeg, csak egy kicsikét boros, Nem szűk ez a szoba, csak egy kicsikét szoros, Nem tántorgók én, csak úgy cifrázom, Mert ez nekem régi szokásom. Általában az összes synonymákat elrendezhetjük ily módon a kifejezés foka szerint az erősebbről a gyengébb felé haladva, vagy viszont s ki fog tűnni, hogy jóformán minden fogalmat kifejezhe­

Next

/
Thumbnails
Contents