VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1911

Gondolatok a nevelésről

21

hogy „egy-egy törzsben az egész generation végig a legutolsó családfenntartóig ugyanaz a karakter, ugyanaz az egyénileg meghatározott akarat él.“ (Dr. Otto Arnold) Schopenhauer tehát azáltal, hogy a nevelés hatalmát teljesen kétségbe vonja, lehetetlenné tesz minden erkölcsi haladást úgy az egyénben, mint az egész emberiségben. Lerombolja ezzel az ember egész értékvilágát anélkül, hogy újat adna helyébe. Hogy psychologiája alapján mégis beszélhetünk nevelésről, psychologiai dualismusa másik részének, az intellectusnak köszönhető. Ez azonban kérdésünk lényegén kivűl esik Ugyanarra az eredményre jutott, mint Schopenhauer, az újabb természettudományi disciplina, a biológia. Az átöröklés, mint faji emlékezet, mely az összes testi és lelki képességeknek úgy faji, mint egyéni megnyilatkozásában nemzedékről nemzedékre való átadásában áll, Darwin óta általános elismerést és méltánylást nyert. A kérdés lényege a nevelés szempontjából az, vájjon a szellemi tulajdonságok is meg vannak-e minden csirájukban határozva vagy sem ; vájjon az egyén csak testi alakját nyeri-e őseitől, vagy értelmi s akarati functióit is. Az átöröklés kérdését teljes egészében sokféleképen tárgyalják, úgy hogy föltett kérdésünkre egységes feleletet nem is kapunk, nagyjából azonban mégis megegyeznek abban, hogy minden lelki készség bizonyos testi, illetve szervezeti functióval a legszorosabb kapcsolatban áll. A kölcsönhatás föltételezésével el kell ismernünk az öröklött testi szervezetnek a szellemi megnyilatkozásokra való hatását is.

Az átöröklés tanának praktikus eredménye legelőször és leghatározottabban "Lombrosonak a „Született gonosztevőről“ szóló tana volt. Szerinte a gonosztevő anthropologiai különlegesség, olyan valaki, akit agyvelejének veleszületett szervezete gonosztevővé prae- destinált s akin ez a tulajdonság külsőleg is meglátszik. E tannak mint mindig, most is sok pártfogója és kárhoztatója van. Különösen amióta Virchow és Vogt sokat foglalkoztak ezzel a kérdéssel s különösen az utóbbi kimutatta, hogy agyvelőnk gang- lionsejtjeinek az a sajátságuk van, hogy az elpusztult, vagy megbetegedett sejtek helyébe mások léphetnek s szerepüket betölthetik, azóta ez a különben is nagyon merev tan veszített komolyságából. Sőt magukban a büntetőeljárásokban azt a törekvést találjuk, hogy ha már praeventiv intézkedésekkel az illető egyént a társadalom számára megtartani nem lehetett, legalább utólag megfelelő környezet, hasznos munkálkodás által annak hasznos tagjává tegyék. (Foerster, Balogh.)