I. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1915

I. Az északkeleti Kárpátok a magyar történelemben

17

Most kétségkívül leghatalmasabb uralkodója a magyar fejedelem Kelet- Európának, minthogy Lengyelország e korban érte el legnagyobb kiterjedését. Határai a Dnjeperen és Kieven is túlterjedtek. Másfelől épen a lengyel trónra való törekvés, Báthory István csábító példája volt az az ok, mely egy kevesebb politikai böleseséggel rendelkező utód idejében Erdélyre és közvetve a magyar királyságra is végzetes romlást hozott.

II. Rákóczi György 1657 január 18.-án indult el szerencsétlen lengyel- országi hadjáratára. Télvíz idején körülbelül 30.000 főből álló seregét a Mármaros megye déli szélén húzódó Priszlop-nyergen meglehetős nehézségek között vezette át. Övig érő havat kellett eltakarítaniok a katonáknak, majd pedig a síkos jégmezőkön csigák és kötelek segítségével lehetett csak az ágyukat és társzekereket felvontatni. Mindenesetre nehezebb átkelés volt, mint azoké a honvéd-zászlóaljaké, kik 1911 szeptember végén ugyanezen az úton igyekeztek a Mármarosba betört oroszoknak hátába kerülni. Az erdélyi fejedelem a galíciai oldalon a Kárpátok lejtői mentén haladt előre. Ismét sokat emlegetett nevekkel találkozunk: Stryj, Lemberg, Przemysl — hol egy templomi falfestmény mai napig fenntartotta ezen esemény emlékét20) — Sambor, Krakkó, a zavichosti Visz- tula-átkelő, végül BreSt-Litowsk és Varsó voltak az egyes főbb pontjai ennek a hadjáratnak, mely nem minden siker nélkül kezdődött, de tökéletes kudarccal ért véget. Még ez év nyarán mindössze nehány száz főnyi kísérettel, szinte földönfutó módjára ért vissza a fejedelem a mármarosi szoroshoz s ugyanazon a napon lépett át rajta (júl. 31.), melyen úgyszólván egész serege a tatárok rabságába került.

Nem egészen ötven ev múlva a Rákóczi név ismét felhangzik a Kárpátok bércein. A bécsújhelyi vár megmenekült foglya, II. Rákóczi György unokája, lengyel földről 1703 június 16-án ért a magyar határhoz, hogy átkeljen a vereckei hágón, „mint Caesar a Rubiconon“.* * * 26) Kétségkívül ez volt a döntő mozzanat a felkelés megindításában, bár akkor már harcoltak a felvidéki megyékben a kurucok Rá,kóczi zászlói alatt. A harc tehát tulajdonképpen Rákóczi nélkül vette kezdetét, mint ahogy nélküle fejeződött is be. Több mint hét évi, sok dicsőségtől koszorúzott, de végre is reménytelenné vált küzdelem után egy téli napon (1711 február 21.) ismét a vereckei hágónál áll a fejedelem. Lengyelországba készül az orosz cárhoz, abban a hitben, hogy aratáskor többed magával jön majd vissza, mint amennyivel most kimegy.27) Tudjuk, hogy ez a reménység

25) Szilágyi Sándor. IT. Rákóczy György. Budapest, 1891. 177. 1. és Szádeczky

K. Lajos, Lengyel-magyar vonatkozások a történelemben. Budapesti Szemle. 1915. 213.->0) Károlyi Sándor szavai; idézi Márki Sándor, TT. Rákóczi Ferenc. Budapest, 1907. I. 256.

27) A fentidézett napon kelt levelében írja Károlyi Sándorhoz (Márki S. i. in.

III. 1»7.).

I. kér. áll. főgimn. Értesítője.