I. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1915

I. Az északkeleti Kárpátok a magyar történelemben

13

tanulságai egyébként korszakot alkotnak határvédelmünk,18 19) sőt az egész magyar hadügy történetében. Ekkor vette kezdetét a hegyi kővárak lendszeres építése, nemcsak a határokon, hanem az ország belsejében is.1J) Mint budaiak, emlékezzünk meg arról, hogy a síkságon épült Óbuda is ekkor nyerte vetélytársát a várhegyen keletkezett Üjbudában, melyet a középkori oklevelek „nóvum castrum montis Pestiensis“ néven ismernek.

De Budáról indítsuk útnak ismét képzelmünket az északkeleti Kárpátok felé. E hegyek nemcsak ellenséges invázióknak voltak tanúi. A kárpáti falvak népe a középkorban gyakran láthatta magyar seregek átvonulását, amint külföldre indultak „hírvirágot szedni gyöngyös koszorúba“. Kém puszta kalandvágy vezette lépteiket, hanem az a cél, hogy a magyar király hatalmát és tekintélyét észak és kelet felé kiterjesszék. Hazánk majdnem az egész középkoron át sokkal kedvezőbb külpolitikai viszonyok között élt, mint később. Nyugat kivételével mindenfelől kisebb országok, fejlődőben levő állami alakulatok környezték s mihelyt a Duna-Tisza völgyében konszolidált állami élet keletkezett s míg ez belső egységét megtartotta, természetszerűen kiterjeszteni igyekezett hatalmát nemcsak a Balkán országaira, hanem észak és kelet felé is, hol ekkor a ladoméri és halicsi szláv fejedelemségek voltak szomszédaink. Nem fenyegetett még ezen oldalról az északi kolosszus, a világnak legnagyobb kiterjedésű összefüggő birodalma, mely csak az újabb kor történetének alkotása. Oroszország helyét a középkorban részint a lengyel királyság foglalta el, részint kisebb-nagyobb orosz fejedelemségek, melyeknek uralkodói hódolattal tekintettek a magyar királyra.20) Még a tatárjárás

xs) A gyepüelve már az Árpádok alatt lassanként benépesült. Mindazonáltal még soká találkozunk történetünkben a gyepiirendszer nyomaival. Az erdélyi vajda 147S-ban elrendeli, bogy a határszél lakói haladéktalanul az útak elrekesztésére (ad insectionem viarum) siessenek. Sopron megye 1599-l>en azt határozza, hogy a Rába partja ,,arboribus succisis praecludatur“. (Tagányi i. m. 150—-1). Még az utolsó, 1717-i tatár betörés alkalmával is gróf Károlyi Sándor a mármarosi határt egészen a régi módon, kidöntött fákkal, hegyi patakok elzárásával és másfelé vezetésével erősíti meg. (Szekfű Gyula, A száműzött Rákóczi. Budapest, 1913. 84.)

19) A tatároktól való rettegés még soká nem szűnt meg. Mikor 1285 elején egy rablóesapatuk (ismét a vereckei hágón keresztül) betört az országba, fej veszetten menekült mindenki a Dunántúlra, úgy. hogy a pesti és jenei (a mai Margit- hid táján) révészek szövetkezete (societas nautarum) nagy vagyont harácsolt össze s elbizakodva megtagadta az óbudai káptalannak járó vámharmadot. Az egykorú ítéletével érdekesen mondja róluk: cum multae divitiae, in praesenti persecvlione Tar- tarorum acquisitae, eos faciant insanire. (Knauz, Monum eccl. Strigon. II. 197.).

20) ,,Az akkori orosz a magyart természetszerűleg előbbrevalónak tartotta s a kievi „velikij knyáz“ (nagyfejedelem), a „koroly“ (király) családjával való összeköttetést családi szempontból is hasznosnak ítélte“ mondja Thallóezy Lajos „III. Béla és a magyar birodalom“ c. tanulmányában (Magyar Könyvtár 470. sz.). Ez a kis monographia Árpádkori viszonyaink egyik legjobb jellemzése.