Budapest, 2020. (43. évfolyam)
2. szám, február - Kelecsényi László: Eredeti helyszínek
BUDA PEST 20 20 / 02 14MÚLTIDŐ Valamikor, még a legendás hírű hat vanas évek elején, készült egy botrányt keltő magyar tévéfilm. Ha nem csal a memóriám, valami olyan címe volt, hogy Utak . Az volt a hivatalos felhábo rodás kiváltója, hogy a szereplők túl sokat tartózkodtak az utcán, a szokásosnál jóval több külső jelenetet forgattak, ami kendőzetlenül mutatta meg a valóságot. Pedig a régi filmeket nézve különös időutazáson vehetünk részt. Még a legrosszabb mozgókép, egy csapnivalóan selejtes filmdolgozat is tartogat meglepetéseket, amikor a kamera az utcán sétál a színészekkel, amikor láthatjuk szeretett (fő)városunkat boldogult úrfikorában. Tartsunk hát rövid szemlét, mazsolázzunk külső, eredeti helyszíneken forgatott filmjelenetekből. Jóból, rosszból vegyesen. Pálos György sétál a hajnali Nagykörúton, aztán az Oktogonnál (aminek akkor még más a neve) befordul a sugárútra. Villamosok jönnek, autók mennek, bóklászó gyalogosok keresztezik az útját, de a bársonyosan meleg hangú színész csak megy, megy rendületlenül. Az operatőr követi, nincs vágás, csak rosszkedv, csak csalódottság, csak kudarc. Még egymondatnyi szöveg sem hangzik el, de már mindent tudunk hősünkről. Közben lemegy a Megszállottak egész főcíme, egyetlen, hosszú beállításban. Közben lélegzik körülötte az ébredő város. Beülhetünk az EMKÉ-be. Latinovits érkezik, orkánkabátban. Ki emlékszik, milyen divatos cuccnak számított ez egykor? Sikeres ifjú sebész feledtető társaságot keres, lelki bajait gyógyítaná. Művészpalánták, életük értelmét kergető lányok és fiúk veszik körül. A statiszták között ott ül a féltestvér; akkor még senki sem ismeri. Igen, ő az, Bujtor (Frenreisz) István . A kamera lassan mozdul, az operatőr kinéz a kávéház ablakán. Elhúz egy Rákóczi úti villamos, de az sem tudja egészen eltakarni, hogy ott a Nemzeti Színház a Blaha Lujza téren, még játszanak is benne, még nem mondta ki az utolsó szót a színpadán Gelley Kornél a Lear király legvégén. 1962 őszén járunk, forgatják az Oldás és kötést. Kalandozni is lehet a városban. Nemcsak Pesten, Budán is. Menjünk hát a folyó jobbpartjára. Nem is akárhogy, nem járművel és nem is gyalog, majdhogynem szárnyakon. Egész pontosan az Erzsébet hídon, amely még nincs kész egészen. De hát egy valamire való filmes nem hagy ki efféle lehetőséget. Mármint, hogy az épülő híd levegőben függő szerelőszőnyegén keljen át Budára. Az aranyfej nemzetközi stábja megtette ezt. Koprodukciós dollárokért ezt is lehetett, és a kiemelt gázsiért a színészek is vállalták a veszélyt. Mire bemutatták a filmet, már használatba vették a pestiek és budaiak a hidat, de ez az artistaműsort is pótló filmjelenet örök kuriózum maradt. Ha odaát vagyunk a budai oldalon, jólesik megpihenni egy kávéra valahol. Tán épp a Várkert Kioszkban. Megint Latinovitsba botlunk, megint az Oldás és kötés képsorai peregnek emlékezetünk vetítővásznán. Beül egy irodalmártársaságba, ott van a hatvanas évek eleji magyar irodalom színe-java, Csoó ri Sándor, Hernádi Gyula, Orbán Ottó – csak a Eredeti helyszínek filmforgatás a hatvanas évek budapestjén Az Emke kávéház belső tere a 60-as években
