Budapest, 2020. (43. évfolyam)
1. szám, január - Horváth Júlia Borbála: HAJNALODÓ - Királyi vér
BUDA PEST 20 20 / 01 44 hajnalodó pátosszal telt ünnepnap következik-e, amikor estig marad az áhítat, vagy beindul a hétköznapi őrülés. Ott megy például az az ember. Lehetne másikat is választani, de ez, valahogy felhívja magára a figyelmet. A járása. A fejtartása. A hanyag lustasága, ahogy egyszerre megy is, meg marad is, egyszersmind tolja magát előre, mert mennie kell. A pocsolyákat sem kerüli ki, a cipőorrára rászáradt a sós latyak, tán a múlt hétről; azóta nem esett. Maga után húz egy bőröndöt. Lehet benne ruha, könyv vagy krumpli, de bomba is. Ki tudja manapság... Esélytelen a beszélgetés, hogy: tessék mondani, hova igyekszik ily mogorván uraságod e korai órán; első a magánélet: ha valakinek úgy méltóztatja a kíváncsisága, illendőn kérdez, de nem őszintén felel. Szóval az ember rendületlenül halad a kijelölt útján. Adott pillanatban kelletlenül leemeli a bőröndöt a földalatti mozgójárdáról, szinte sértődötten, hogy neki is részt kell vennie a nagy játszmában, amelyben szintén gépi segítséggel eljuthat A pontból B-be. Vagy fordítva. Végül így vagy úgy, megérkezik a Nyugati pályaudvarra. – Retúrt kérek! – ordítja durván a jegypénztárnál, mert utazni akar, de tüstént. A pénztáros üvegkalitkában ül, amelyben elromlott a hangosítás. Egyébként sem hall jól, nyugdíjas önerő ő, azzal megszületik a nap első kiabálása. Végül egyetértésre jutnak, majd papírt adnak papírért: – Nesze a jegyed! – mert kifelé eljut a hang, csak befelé alig. Az ügyeletes forgalmista meggondoltan kivárja a fejleményeket, a kalandvágyó kültéri hajléktalanok a másik oldalukra fordulnak, és folytatódik a napfölkelte.A következő kép a peronon éri az utastársat. A méltóságteljes csarnokban ezúttal csend dobol, alig néhányan lézengnek. – Ablakhoz! – lihegi a kisgyerekes anyuka, helyezkedik az egyetemista, sündörög bányamérnöktől alkimistáig az utazóközönség, mert ha
