Budapest, 2020. (43. évfolyam)
1. szám, január - Horváth Júlia Borbála: HAJNALODÓ - Királyi vér
55 már zónázunk, akkor zónázzunk rendesen. S valóban: vidám kék-sárga kockás, ha kell, ha nem, légkondicionált vagonok nyelik be a közlekedőket, most még szellősen vagyunk. Oldalról színes lánycsoport közelít, vékony és pufi dzsekik hátán virágos zsák, alul szakadt farmer és didergő, csupasz boka. Azt rendelte a divatdiktátor: most mutasd meg, lányom, milyen kemény csaj vagy; s legföljebb transzba esett férfiúk a követők. E virradati órán egyiküket sem érdekli a romantika, elhúznak a bódékká zsugorodott resti-sor előtt, amelyek elődjében ki tudja, hány történet született annak idején. Nana, a mi sztorink se kutya! Tiltakozik az ifjúság, ahogy csak bír, és sértődötten bevonulna a Mekk Donáldszba, ami ötkor nyit, éjfélkor zár; és reggeltől estig tömve van hamburgerfejű vendégekkel. De nem vonul, mert a vonat nem vár, a sorompó áll, az indulás előtti másodperceket még érdemes hasznosítani. Előkerülnek a pizzás-lazacos-nutellás-izés szendvicsek, amit kicsik és nagyok mindenkori anyukái gyártanak rendületlenül; a mozdulat lavinát indít el, mire a Nyugati teljes közönsége kollektív reggelizésbe kezd. Evés nélkül ugyanis nincs utazás! Az érzelmes búcsúzás ezúttal a hozzátartozókkal együtt elmarad, a bámészkodás viszont nem: mikor indulunk már végre, hiába van kiírva a digitális kijelzőn. Végül kellő távolságtartással elrendeződik a társaság, és megindul a drukk, hogy idegenek (értsd: újabb utasok) már ne érkezzenek az üres helyekre. Masszív motoszkálás kezdődik; sál le, aztán föl, telefontöltés-merítés, ernyedt viháncolás, helycsere, párcsere, sugdolódzás, ablakon kibámulás. A fülkefrontról jól látszik, amint a tízes vágány mellett az egyik mellékesnek tűnő hatalmas ajtó – nyúzott-zöld, századfordulós – szélesre tárul, messzire hallik a ritkán csikorgó zsanér dala. Viribus Unitis íródott a homlokkőre, és a sápadt fényben, letűnt világ színpada tárul a hétköznapi utazóközönség szeme elé. Odabent a koszos oszlopokat, timpanonokat, kagylódíszeket súlyos aranyozás díszíti, a kupolából maszatos emberfreskók integetnek, középen polipkarú üvegcsillár minimál-fénnyel durcáskodik. Óriásablakokon ömlik be a szürkület, megtelepedik a kárpitozott bútorokon, beférkőzik a függönyök helyére; mintha száz évvel ezelőtt a Habsburg-dinasztia vezérkara éppen kiment volna a teremből egy rövid levegőzésre, és azóta sem jött volna vissza. (Voltaképpen így is történt.) Te, figyelj, mi az ott? Két harapás között édes a találgatás, az elszántabbak közül néhányan leugranak a vonatról, hogy királynőként pózolva szelfit lőjenek a velencei tükörrel megáldott kandalló előtt. A képbe azonban bezavar az orvostudomány: hófehér lepellel fedett csőnyugágyak, injekciós tűk és különös kis gépezetek sorakoznak a faragott asztalkákon. Ne tessék itten fotózni! Csak az ajtót, a teraszajtót engedje! Értse meg, a személyiségi jogok... A semmiből előkerül egy civil GDPR-szakértő, aki különösen érzékeny az ornamensek érdekeire, és sehogyan sem akar ráérezni a tiltott gyümölcs ízére, holott éppen arra épül az akció: véradás délután ötig, cserébe a betévedő fektében nézegetheti a csorbult stukkókat. Hiába a kiegyezés, a központi világ-kvarcóra szerint a vonat húsz másodpercen belül indul, a véradás viszont csak órák múlva kezdődik; dönteni kell: menés vagy maradás. Lassanként berendeződik a hajdani királyi váró, szaloncukor és gyümölcsszörp várja a vérdúsabb állampolgárokat, néhány hevenyészett fogas, valamint a porszívó is előkerül, hogy a fakult perzsán jobban látszódjék, ha az ügyetlen gumicsövek véletlenül összepacáznák. A vonatikázók ámulnak, képzelődnek, a szomszédos tárgyalót, és Erzsébet királyné személyes szobáját nincs idő megszemlélni, amikor feltűnik a kiabálós bőröndös. Késésbe keveredett, a cekkerje kelletlenül követi a nagy testét. Jól láthatón lobogtatja a jegyet, átrobog a fenséges termeken, és futtában belemarkol a szaloncukrokba. A tinédzser-utazók szétrebbennek előle, amikor az ürge V-t formál az ujjával, és beleüvölti a bimbódzó reggelbe: életünket és vérünket Budapestért! Értse hát, akinek értenie kell: maradunk.
