Budapest, 2020. (43. évfolyam)
10. szám, október - Tarján Balázs: A peregrinus
BUDA PEST 20 20 / 10 20Városnéző Éppen ezért nehéz nyomon követni, hogy összesen hány évet élt Pesten, bár az kétségtelen, hogy a város jelentős vonzerővel bírt számára. Nos, pesti tartózkodásainak lenyomatát, Pestről szóló – nem a Pesten írt! – kevés versét próbálom most górcső alá venni (miközben fő célom teljesítése – még mindig – tolódik: a költő és a bor kapcsolatát megvilágítani laikus módon, a borkultúra szempontjából). Annyi bizonyos hogy életének leghosszabb idejű pesti szakaszát 1833–1835 közé tehetjük, amikor apja pesti tanodákban próbálja fia elméjét palléroztatni, érdekes váltásban az evangélikus, majd a piarista iskolákban. Ezekről az évekről, legalábbis tudomásom szerint, nem maradt verses emlék. A későbbiekben nem egyszer, nem kétszer tér vissza Pestre – szándékosan írok Pestet, mert nem találtam adatot budai jelenlétére, még a Mi nagyobb a nagy Szentgellérthegynél című költeménye is arra mutat, hogy ezen oldali szemlélő írja –, de mindig viszonylag rövidebb időre. Most nem gondolva élete utolsó, Debrecenben – ahol a fia is született – és Bem közelében eltöltött hónapjaira, pesti polgárként is gyakran elutazott, elhagyva a biztos állást jelentő munkahelyét, a verseinek megjelenési lehetőséget adó lapok közelségét, nem mellesleg a neki segítő barátokat. (Ki kell emelnem, hogy az „utazás” szó nem pontosan fedi a költő mozgását, mert szekérre nem mindig tellett, és akkor gyalog kezdte vagy folytatta útját.) A város mint csábító Mi volt a mágnes a városban, Pestben? Így indokolom: itt volt az irodalmi élet központja (hiszen Széphalom – Kazinczy – vagy Szatmárcseke – Kölcsey – szerepe ekkor már elhalványult), ami nem mellékesen a jövedelmet is jelentette. Maga írja Eger mellett című, Andornakra datált költeményében – akkor éppen a Felvidéket járja (és Egerről, az egri borról többször igen pozitívan nyilatkozik, teheti, mert az egri kispapok segítik anyagiakkal is) – „Még verset is csinálok – Pesten / Eladhatom jó pénzen.” Mit jelentett ez a „jó pénz”? A János vitézért 1844-ben 100 forintot kapott, Emich 500 forintot fizetett gyűjteményes kötetéért, ami igen szép summának számított. Az akkor legjobban kereső pesti író, Nagy Ignác saját bevallása szerint, amelyet ugyanebben az évben tett, három év alatt több, mint 7000 forintot keresett, tény, hogy ezért rengeteget robotolt. Ha már Nagy Ignác szóba került: bizony ő is segítette Petőfit, egy fordításért 300 Ft-ot ígért neki, végül 400-at fizetett. Később viszont egyik legkeményebb bírálója lett a költőnek! A második ok szerintem, hogy a pesti élet, a pesti nyüzsgés minden (lehet, hogy csak maníros?) ellenszenve mellett megérintette őt. És egy újabb érv Pest mellett: a színészet iránti vágya. Színészkedett több helyen, több társulatnál, szegényen és nélkülözve, volt Rónai és volt Borostyán, de Hr. Petőfy is a színlapon. Azonban úgy látszik, a nemzet színháza azért más mérce. Többször is megfordul a Nemzeti Színházban, bár nagy bukások kísérik, bár csak jelentéktelen szerepeket kap, amelyek mellett színházi szolgálatot is kellett teljesítenie (székhordás, színésznék esti, lámpással történő hazakísérése). 1839-ben tűnik föl először e társulatnál, tegyük hozzá: rövid ideig. Persze ne felejtsük el, hogy mindössze 16 éves... Aztán 1844 elején ismét a Nemzetiben találjuk, ez az idő sem tart sokáig, ugyanezen év júniusában írja a Búcsú a színészettől című versét, amelyben látszólag komoly foglalkozás miatt (ahogy olvashatjuk: „szerkesztő-segéd leszek”) távozik az aktorok közül: „én lelépek a színpadról / Szívem nagyon, nagyon beteg.” És mit jelent ez a komoly poszt? Az elébb említett Nagy Ignác Szerkesztőségben című rövid életképéből megtudhatjuk: fogadja a bejövő reklamálókat, eligazítja az előfizetni szándékozó polgárt, segít, ha nem is arra az újságra vágyik, amelynek szerkesztőségébe tudatlanságból betévedt, átadja a nyomdába szánt – onnan sürgetett – cikket, fordít a címtáblafestőnek, elkergeti a vándorló kalmárt, és igen, néha ír is. Erre a tényre gondolva fejezi be Nagy Ignác A peregrinus Petőfi poémái Pestről Élt 26 évet. Azt már nehezebb lenne összeszedni, hogy hol mennyi időt töltött. Petőfi vándor volt, peregrinus. Ezt most nem arra a pár hónapra – évre? – értem, ami a vándorszínészi időszakát foglalja magába. És természetesen nem is csupán az Úti levelek és Úti jegyzetek című prózai munkáiban leírt barangolásaira vonatkozik. Petőfi akár 2–3 havonta képes volt elhagyni aktuális lakhelyét, majd igen rövid idő múltán oda visszatérni.
