Budapest, 2019. (42. évfolyam)
3. szám, március - Buza Péter: TÁNCSICSÉK - A sajtószabadság őrének nemzetsége
BUDA PEST 201 9 / 3 4TÁNCSICSÉK Fennmaradt két végrendelete is. Az első, a részletes leltárral kiegészített, azt is megmutatja, milyen természetű „vagyont” sikerült Táncsicséknak hosszú életük alatt összekuporgatniuk. Száz forintot se ér – nyilatkozza Csorba Géza –, mégis összekülönböznek rajta, akik jogos örökségüknek gondolják. Ez a leltárral kiegészített változat 1898-ban született: ebben mindent Idára hagyott a nagymama. 1907-ben, néhány nappal a halála előtt az Angyal utcai házmesterné, Németh Józsefné, aki itt, a Márton utcában is ellátta-ápolta, rábeszéli: nevezze meg őt a kedvezményezettként. Behív az udvarról két alkalmi tanút s elkészül az okirat. Botrányos jelenetek között vitatkozott össze a hagyatéki tárgyaláson Ida és Némethné. Volt lárma, sírás, kiabálás. Közreadott nyílt levélben szól hozzá az ügyhöz Csorba. Merthogy per lett a dologból. A szeghalmi királyi közjegyző hangsúlyozza: kegyeleti okokból követeli magának Ida, az unoka, Táncsicsné ingóságait és a kifejezetten neki megtakarított néhány száz koronát. Gondozójára az örökhagyó sokat panaszkodott, annál többször elmondta, hogy a legkedvesebb rokona az unokája. Aki gyakran felkereste, s alkalmilag lakott is nála. A pert – mert az lett a dologból – végül Csorba Mariska nyerte meg. S vihette magával az ingóságokat éppen akkortájt elfoglalt állomáshelyére, a szintén szerény vecsési tanítólakásba. Két szegény kisember Az unoka nagyatyja hivatását választotta. Fábry Károly – amúgy ellenzéki képviselő – 1906-ban magánál a kultuszminiszternél, Appo nyi Albert grófnál kellett kérvényezze, hogy Táncsics Mihály egyetlen élő leszármazottja végre álláshoz jusson valahol Pest közelében. Két levélboríték maradt meg a családi hagyatékban „Alsóborsai Csorba Ida Mariska okleveles tanítókisasszonynak” címezve. Az egyiket a Nógrád gig az atyai házban vergődik. 1898-ban végre felcsillan a remény: Csorbát kinevezik királyi közjegyzőnek Szeghalomra. Ide költözik az immár kilenc tagú família. De itt sem boldogul a hivatalhoz jutott családfő. 1901-ben, mintegy 3000 koronás, főleg pénzintézeti hiteltartozásai miatt minden ingóságát (bútorait meg a tűzmentes vasszekrényt), amely ingóságok összértékét a becsüs 1192 koronára taksálta: elárverezik. Per az örökségért Seidl Terézről azt az emléket őrzi a család, hogy nagyon szerette Ida-Mariskát. S hogy ő nevelte élete első évtizedében, korán elhalt édesanyja, Táncsics Eszter helyett. A gyéren ránk maradt adatok összefüggéseiből sokkal valószínűbbnek látszik azonban, hogy Idát Békássy Lujza és anyósa, Csorba Józsefné vezették el, s szeretetben, a felnőttkorig. Özvegy Táncsicsné, ha esetleg valóban Komáromba költözött, Csorbáékhoz, ezt csak 1885–87 között tehette volna meg. Az éppen ebben az időszakban készült családi fotón Teréz mama nincs rajta (igaz, Ida se). Veje és unokája persze bizonnyal látogatta Pesten. Az ott próbálkozó ügyvéd is lakhatott nála hetekig, esetleg hónapokig. Miközben anyósa újra és újra lakást váltott. Táncsics Mihályt 1884-ban a Bodzafa (ma Rökk Szilárd) utcából temették. Özvegyének neve jó néhány évig nem tűnik fel a címtárakban, majd csak a millennium esztendejében, akkor a Templom (Nagytemplom) utca 15-ben bérel bizonyára szerénynek is csak túlzással mondható lakást. 1898-tól az Angyal utca 27-ben. 1905-ben költözhetett tovább a Márton utca 33-ba, egy udvari egyszobásba, ahol aztán 1907-ben utoléri a halál. A tipikus ferencvárosi bérházról és udvaráról lebontása előtt készült néhány fotó. A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben őrzött képeket nézve pontos fogalmakat alkothatunk magunknak Táncsicsné lakhatási komfortjáról. Kiss Márton, Csorba Ida, első gyermekeikkel: Terézzel és Gézával a vecsési tanítólakás udvarán. A kép balszélén az asztalka, melynek hosszú terítője takarta Táncsics Mihály padló alatti rejtekhelyét, s amelyet végül is megörökölt Seidl Teréztől az unokája. A kép jobb szélén „Mamuka”, az édesmostoha, Csorba Gézáné A Kiss család: György, Kiss Márton, Géza, Teréz és Ida
