Budapest, 2019. (42. évfolyam)
2. szám, február - Horváth Júlia Borbála: SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK - Cumifa a Wekerlén
Csinos társaság gyülekezik a Kispesti Társaskör előtt, többen a szomszédos utcákból, mások a 99-es autóbusszal vagy kocsin érkeztek, hogy a XIX. kerületi városrész rejtelmes múltját, és sokat ígérő jelenjét felfedezhessék. A jövő ről nem beszélve! Kihúzzák magukat a helyi ek, lám, milyen sokan érdeklődnek kicsiny falujuk iránt. A népi szecessziónak is nevezett irányzat remekei sorakoznak körben, s teszik feledhetetlenné az egykori munkástelep épületeit. A messzi tájak vándorai ráerősítenek, és szinte a költözés gondolatával játszanak. – Mintha Lőcsén, a fekete városban járnánk...– Inkább Kalotaszegen. Tudniillik az volt a minta... – javít a sétavezető, és büszkén mutat körbe a Wekerle-telepi főtéren. Előző éjszaka esett, és a táj a Gyalui-havasokhoz méltó jelmezt ölt. Közben újabb jelentkezők csatlakoznak a kerület szerelmeseihez; ki a helyszínbe, ki a párjába habarodott bele annak idején, s éldegél a történelmi díszletek között. – Tényleg olyan, mintha filmben sze repelnénk... Nagyon király! – összegez egy éltesebb bakfis, és el nem engedné élethosz szig gondolt párja kezét. – A teret – amely tökéletesen négyzet alakú – Kós Károly tervezte. Azt mondta, a világ két legszebb helye ihlette meg: az egyik a nagyszebeni főtér, a másik a kolozsvári. Városias környezetet akart, egységes arculattal és hangulattal. A magyar népi motívumokat ötvözte a szecesszióval; monumentális darabja a híres Zrumeczky-kapu, mellette a katolikus templom, a régi piactér, attól nem messze, a tér sarkában, a Barátok közt-sorozat hadiszállása... – Fú... A Bandika... A Bözsi... Szonja és Krisztián, Móni, Misi... Mennyi-mennyi sorozattörténelmi alak... Ráadásnak elbátorkodik az eredeti klasszikus: Wekerle Sándor neve. – Wekerle 1926-ban határozatot hozott, hogy a kivitelezésnél először a templomot és az iskolát kell felhúzni – még mielőtt elfogyna a pénz. Elsőként a plébánia épült meg, érdekesség, hogy reformátusok és lutheránusok is látogatják. Sajnos most nem nézhetjük meg belülről, mert gyászszertartást tartanak... – De miért csúszott hátra a harangtorony? A nap egyik kérdése ez, s nem tétlenkednek a válaszadók. – Hogy oldalról fogja a szelet...Új dizájn... Így sikerült... – Sajnos nem nyert! A megoldás: a tervező nem akarta megbontani az elülső homlokzat neoromán harmóniáját. És tudja-e valaki a templom teljes nevét? Igen, József, sőt: Szent József, teljes néven: Munkás Szent József Plébánia, miáltal Jézus nevelőapjára, az ácsra emlékeznek. Egyébként május elseje, a munka ünnepe, az egyház liturgikus eseményei közé tartozik, amelyet XII. Pius pápa 1955-ben kinyilvánított. Arra végképp senki nem tudja a magyarázatot, hogyan stimmelt a szentség a munkás sággal, de rövidesen magyarázat érkezik arra is, miszerint a telepi felekezetben erősítették a törekvést, hogy a dolgozó ragaszkodjon az emberhez méltó munka, és a boldogulás garanciájához, vagyis olyan bért követeljen, amelyből eltarthatja családját. Bólogatnak a sétálók, az idősebb korosztály a munkakezdő éveire gondol, s nem is tudja, jó volt-e neki akkor vagy sem. – Akárhogy történt, szép volt, hiszen fiatalok voltunk... – révede zik az őszes házaspár, és szorosan egymásba kapaszkodnak, futó csókocska is elpusszan. A menet a Petúr és a Verecke utca sarkára, a Polonyi-féle pékség elé érkezik. – Micsoda kosfejes gerendák...Spalettás ablakok... Méltóságteljes bejárat...A lelkesedés nem lankad, s noha ezerszer járt már ott a helyi lakos, most újból rácsodálkozik a részletekre. – Ó, a régi mesterek, micsoda gondossággal, tervezéssel építettek fel akár egy üzemet is! – Wekerlére négy pékséget terveztek. Polonyi Domonkos villanyerőre berendezett vállalkozást működtetett, négy kemencével. Kilenc alkalmazottal dolgozott, s a Pénzügyőrségnek is készített pékárut. A mester hol máshol, mint Nagyszebenben született, szabadulása után Erdélyben, pár évvel később, 1921-ben, itt alapított péküzemet. Belépett a helyi ipartestületbe, és 1936-ban fia, Géza átvette tőle az vezetést. 1945-ben Polonyit letiltották, 1952-től a pékség állami tulajdonba került, de tovább dolgozott. Az alapító ezt már nem várta meg, négy évvel korábban meghalt. – Hogyhogy szabadulása után? Csak nem történt valami stikli? Úgy hírlett, Polonyiék az Úri Kaszinóba is jártak... Nos, így születnek a városi legendák; a helytörténeti és a suttogó szöveg: HORVÁTH JÚLIA BORBÁLA FOTÓ: RIC 13
