Budapest, 2019. (42. évfolyam)
12. szám, december - Buza Péter: Kívül a tizenhatoson
31 Örök emlékezet? EX LIBRIS FRANCISCI JOHANNIS PÁL. Kevéssel szemmagasság felett sorakozik a polcomon az eddig megjelent BUDAPEST évfolyamok tizenkilenc egységes kivitelű kötete. Az 1945 és 1982 közöttiek. Keménytáblás fedlapjuk verzóján az elegáns kivitelű, cseppet sem hivalkodó, a tényekre szorítkozó ex-librisszel: a kötet Pál Ferenc János könyve. A nyolcvanas évek közepén vásároltam meg ezt a sorozatot Borda Lajos (akkor még) Balzac utcai antikváriumában. Felhívtam zebegényi vezetékes számukat, ott működik most a jeles üzlet, és egyáltalán nem lepett meg, hogy tudták, ki volt ez a három keresztnevű férfiú. Szemben lakott a boltjukkal, törzsvásárlójukként bízta rájuk teljes gyűjteményét, úgy érezte, eljött az ideje, hogy abbahagyja életművét: kincsestára gyarapítását. – Pacinak becézték a barátai, mérnökemberként dolgozott – létesítményi főmérnökként – a főváros valamelyik nagyvállalatánál. A kartonja szerint – minden vevőnkről-eladónkról vezetünk ilyen nyilvántartást – 1903-ban született Somlóvásárhelyen. Pesten, az Eötvös Gimnáziumban – akkor főreáltanoda – érettségizett, és magyartanára, Király György hatására már fiatal emberként megszállottan vadászott a könyvritkaságokra. Kisokosnak emlegetett noteszében feljegyezte, mi az, amire vágyik, és addig járt utána, míg utol nem érte, meg nem szerezte. Sikereiről szívesen mesélt bárkinek, erre aztán olykor rá is fizetett. Nem volt nála éppen pénz, amikor egyszer, ebédidőben, rábukkant a Toldi első kiadására. Nem volt nála elég pénz, félretetette. Kollégája beelőzte. Rá hivatkozott – Jánosra, „hivatalosan” ezt a keresztnevét használta – és megvásárolta magának. Máskor azzal a hírrel jött be hozzánk, teljesen kétségbe esve, hogy elvesztette a kisokost. Mi lesz vele! Úristen! Egy üzletben felejette ott a pulton. Visszakapta, természetesen. Óvatos, csendes, visszahúzódó, család nélkül élő, gyorsan öregedő embernek ismertük, aki a legkevésbé sem volt elragadtatva a szocializmust építő politikától, de ezt igyekezett titokban tartani. Járatta a Népszabadságot, s közben minden nap elsétált egy távoli standra, hogy megvegye a Magyar Nemzetet. Úgy tervezte, gyönyörű könyvtárát Veszprém városára hagyja majd, azzal a feltétellel, hogy a gyűjtemény külön egységet képez majd a városi bibliotékában. Kérése teljesítését nem tudták garantálni. Akkor fordult hozzánk, értékesítsük az állományt. 1984-től hat katalógust adtunk ki, meghirdetve a szembe-szomszéd kincsestárának tételeit. Az utolsót 1989-ben, halála évében. Az 1920-ban az Eötvösben érettségizett Pál János 1984-ben alapítványban kívánta megörökíteni szeretett magyartanára emlékét. 125.000 forintból kérte jutalmazni minden évben tízezer forinttal a legjobb magyarost. Jócskán elkésett gesztusával az alapító. 1967-ben én lettem volna az, akit az Eötvös évzáróján megünnepelhetett volna e tárgybani érdemeiért az iskola. Moss László igazgató úr utánanézett, mi a helyzet a Király György alapítvánnyal. A pénz sok éve elfogyott, s a hajdani tanár úr nevének elhangzása nélkül ugyan, de egy ideje a legjobb magyarosnak ma is kihirdetik megszolgált rangját az évzárón. Az alapító szándéka, hogy Király neve, legalább gimnáziuma közössége körében fennmaradjon, éppúgy meghiúsult, ahogy Veszprémnek szánt gesztusa. Azt hiszem, ezzel halt meg, múlt el a világból végleg Franciscus Johannes Pál emlékezete. Ahogy egyébként Király Györgyé is, holott rászolgálna tiszteletünkre. Irodalomtörténész, műfordító, esztéta, kritikus, publicista, a Kner-Klasszikusok és a Monumenta Literarum sorozatok szerkesztője volt. A hetvenöt éves Eötvös József Reáliskola évkönyve (1930-ban) az érintettség érzelmeitől áthatva tárgyalja tragikus életútját. Fiatalon, harmincöt évesen, a testét-lelkét éveken át pusztító tüdőbajban halt meg 1922-ben. S úgy, hogy elküldték a főreálból, 1920-ban megfosztották az állásától. Mert óvatlanul elfogadta, hogy a Tanácsköztársaság országlása idején nevezzék ki egyetemi tanárnak. Amit előbb is megtehettek volna, s persze később is. Ahhoz, hogy éppen a kommün habilitálta, neki s ténykedésének a világon semmi köze nem volt. A Róheim-villa Lapomat 1968-tól 1976-ig jegyzi a Mesterházi–Katona páros. Mesterházi 1979 tavaszán halt meg, 1978-tól Vargha Balázs lesz a helyettes-főszerkesztő (aki író-költő-Budapest sorozatának első darabját még 1967 decemberében publikálta e lap hasábjain). Az igazi riportok, a hétköznapi élet és sorsok, a várostörténet, egyáltalán, a kultúrhistória, a művészetek (igaz, főleg az irodalom, a spektrum szűkebb, mint Némethy–Lestyán idején) uralják a tartalmat 1978-tól. Helyet engedve természetesen a kötelezőnek is. Beck Ö. Fülöp alkotása (Dal a szenvedésről), felirata Királyra utal: Bátor szellem, igaz szív Király György, a magyartanár
