Budapest, 2019. (42. évfolyam)
12. szám, december - Bardóczi Sándor: Városi fenyők
BUDA PEST 201 9 / 12 18 városi Fenyők A Karácsonynak Budapesten is régóta kísérője a fenyő – a 16. századi elzászi, Rajna-vidéki protestáns szokás a magyar arisztokrácia közvetítésével gyökeresedett meg a városban, az első „karácsonyi májusfát” valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben Pesten. Hogyan is állnak ma egymással a fenyők és Budapest? Röviden: hadilábon. A Kárpát-medencébe az erdészek hozták be a fenyőt, kiváló építőfa lévén. Sokáig kísérleteztek a honosításával, a szárazságtűrőbb, erdészeti hasznosításra is alkalmasabb fajtáival. Tömegesen az erdei és a fekete fenyővel. Utóbbinak még egy „Pannonica” nevű, szárazságtűrőbb alfaja is ismert a Balaton-felvidéken. Ültetése a a parkokban a 19. század első felében kezdődött: maga Nebbien , a Város liget tervezője is számolt a népkerten belül csoportok létesítésével. Német nyelvterületről érkezett, a vérében volt a fenyőben gondolkodni. A klímaváltozás és a www A gyűjteményes kertek korszakában, a 19. század végén megérkeztek Budapestre a különlegességek is. A Városligeti-tó partján József nádor jóvoltából virginai mocsárciprusok dugják ki a földből furcsa, kertitörpékre emlékeztető lélegzőgyökereik „babáit”. A Margitszigeten a főherceg fekete fenyvest létesített, de ezüstfenyők és amerikai duglászfenyő is megtalálható itt a dendrológiai ritkaságok között. A Népszigeten görög jege nyefenyővel és kolorádói jegenyefenyővel találkozhatunk, a Hajógyári-szigeten pedig selyemfenyők is előfordulnak nagyobb számban. Egészen nagy gyűjteménnyel büszkélkedik még mai is a Budai Arborétum és a Füvészkert. Az előbbiben mamutfenyőket is megfigyelhetünk, az utóbbi őrzi egy már kilencven millió éve is létező faj, egy „élő őskövület”, az úgynevezett sárkányfenyő egy fiatal példányát. Mindkét botanikus kertben elmondható azonban, hogy legyengülőben van ez az állomány, leginkább a lucfenyők kezdik feladni a városi klímával folytatott reménytelen harcot. Az utolsó nagy telepítési hullám Budapesten az ’50-es évektől a ’70-es évekig tartott, a lakótelep-építések korában. Ennek oka az volt, hogy viszonylag nehéz volt beszerezni díszfákat és díszcserjéket, illetve az erdészeti csemetekertekből olcsóbb volt magoncokat találni, azok pedig ebben az időben ontották magukból a fekete fenyőt. Ebben az időben a FŐKERT-nél még közterületi fenyőmentéssel is foglalkoztak, erre tanúbizonyság Bercsek Péter től, az idősfa-átültetések koronázatlan királyától származó képsorozat, amely a Március 15-e téren egy ilyen kísérletet örökít meg 1967-ből. Ma azonban már korszerűtlennek tartják a fenyőkkel (egyáltalán az örökzöldekkel) beültetett zöldfelületet, mert nem fenntartható. Miközben még mindig tömeges – bár egyre jobban lecsengő – igény mutatkozik arra, hogy a kertes házakban örökzöldekkel oldják meg a kertek fásítását (nincs lombhullás, egész évben zöld), addig a közterületeken régen nem használják már ezt a lehetőséget. A fenyő ugyanis nagyon kényes műfaj. Először is, Budapest nem az Alpokalján, pláne nem az Alpokban helyezkedik el, a Kárpát-medence éghajlata pedig nem kedvez a többnyire magas páratartalmat, hűvösebb éghajlatot, Március 15. tér, 1967 Fotó: Bercsek Péter