Budapest, 2019. (42. évfolyam)
11. szám, november - Horváth Júlia Borbála: SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK - Lejtő ez, csak fölfelé!
3 mert ugyan ki kapná fel a fejét arra, hogy mérhetetlenül kényelmes volt a cipő, és a távot is szinte játszva teljesítettük. „Legyen áldott a Szűzanya, akit köszöntünk a ma kezdődő utunkon.” A vezető atya megáldja a zarándokokat és az előttük álló három napot, a hetvennégy kilométert, amelyet meg kell tenniük, majd egy szál reverendában a menet élére áll. A Gellérthegy titkos útjain át vonulnak a hívek, finoman zümmög az imádság a budai hegyekben. „Ellenállhatatlanul szép kilátás...” Néhá nyan megállnak, kattintgatnak, tükör-Duna díszíti a tájat, s ébrednek sorra a városi daruk is, hogy hosszú ákombákom karjaikkal bezavarjanak a városi romantikába. „Csodálatos Budapest!” Sűrű bólintások, és újabb énekek kezdődnek; virtusból a legmeredekebb emelkedő megmászása után. „Ez az igazi testi-lelki fitnesz!” Lihegi a középmezőny, de az eleje hajthatatlan, délután kettőkor a máriaremetei bazilikában kell lenni. A hegy északi oldalán, a Gruber-víztározó melletti Filozófiai kertben szinte turista-hangulat keríti hatalmába a menetelőket. „A nyolcalakos szoborcsoport alakjait a víz, a föld és az ég határán állították fel. Az egymás iránti türelmet, belátást, és a békés egymás mellett élést szimbolizálja. A világvallások jelentős vezető alakjai sorakoznak fel: Ekhnaton, Jézus, Buddha és Lao-ce, valamint Ábrahám fekvő szobra, s kör alakban, a világmindenséget, a közös Istenséget jelképező egy fénylő gömb felé tekintenek...” A zarándokok, miután iránymutató nagyjaik előtt tisztelegnek, levonulnak a hegyről. A Vérmezőn át befutnak a Déli pályaudvarhoz, és a Szilágyi Erzsébet fasor felé veszik az irányt. „Ó, Atyaistennek kedves szép leánya, Krisztus Jézus anyja, Szentlélek mátkája...” A szűk utcák házfalairól visszaverődik az énekszó, a munkába sietők utat engednek; tartanának a menettel, de nem lehet. „Mindent lehet...” A Városmajori plébániánál megerősítő tanítás következik. „Ma sokan vannak, akiket megigéznek a lelkiségi utak, anélkül hogy végigjárták volna az önismeret és a saját árnyoldalakkal találkozás útját. Túl gyorsan apostolok és tanítók akarnak lenni. Vigyázzunk! A szárnyak, amelyeket azelőtt készítünk maguknak, hogy szembenéztünk volna saját magunkkal, csak viaszból vannak. Ha valaki túl jámbor, és mindig csak vallásos magaslatokkal akar foglalkozni, az élet valóságával pedig nem, könnyen nagyot eshet. Kérek mindenkit, vegyen fel egy kavicsot a földről.” Csodálkozva néznek a zarándokok, feladatuk, hogy az út végéig kigondolják, mily terhet s annak megoldását képzelik el az úton, s azt osszák meg valakivel a csoportból. Cserébe ők is kapnak egy követ, amit továbbvihetnek. „Nyikk-nyekk; nyikk-nyekk; nyekk...” Nyi korog a kisbögre a hátizsák oldalában; az első pihenő a Galgóczy utcai Mária-kápolnában lesz. Jól esik leülni az árnyékos kerti padra, előkerül a májkrémes kenyér és langyos még a citromos tea a kulacsban; a kápolnában lepecsételik a teljesítménytúra-füzeteket is. Csábító a buszmegálló közelsége; csak könnyedén fellépni a lépcsőre, s pillanatok alatt visszatérhetni a városba, de éppen megkezdődött egy beszélgetés, valaki a szőlőjéről, az anyjáról, a gyerekéről és az epéjéről mesél; hogy is lehetne most megfutamodni, megyünk együtt tovább. „Hét kilométert jöttünk eddig. A tizedét a teljes útnak...” Figyelmeztetik egymást a vándorok, s vágyják, hogy igazi zarándokként végre erdőben menetelhessenek. Addig viszont akad feladat. A Susogó úti szuszogás az Alpok városi lankáit idézi; ahonnan már igazán csak iramodásnyi Kútvölgy. „Ezen a szakaszon előjön a fáradtság, nézd meg, hogyan reagálsz a magad és mások fáradtságára...” Újabb válaszút a koca-zarándok részére, de a vezető atya jó érzékkel nyújtja kezét. „Jössz velünk?” S a választ meg nem várva folytatja a maga útját. A kiugrási kísérlet ezúttal sem sikerül. Az ismerős táj ismeretlen részletei kárpótolnak; az erdőben feltűnik a Santiago de Compostela felé vezető út sárga kagylójele. „A Szent Anna réti kápolnát a Normafánál építették fel Szűz Mária, a Világok Királynője tiszteletére, alapkövét 1944-ben rakták le. A Gyermekvasút Virágvölgy állomása az eredeti, 1948-as tervtől eltérően Szt. Anna kápolna lett volna, de az átadáskor az »Előre!« nevet viselte. Itt metszi egymást a Közép-Európa fölött keresztet formázó Mária-út Mariazell– Csíksomlyó és Czestochowa–Medjugorje, valamint a Magyar zarándokút és a Szt. Jakab út vonala. A következő állomásig a kék jelzést követjük...” A Paprikás-patak völgyében elcsendesednek a hívek, és már senki sem jön zavarba, amikor esőcseppek hullnak az avarba. Sem ének, sem imádság nem hangzik, majd egy szabadtéri Mária-oltárnál újabb pihenőt tartanak. Közben újból felhangzik az énekszó: „Nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra, anyai palástod fordítsd oltalmunkra...” Megérkez tünk. A belvárosi Gellért-hegytől 19,7 gyalogkilométerre s hat és fél óra gondolkodni-valóra fekszik Máriaremete, Budapest határa. SZÖVEG: HORVÁTH JÚLIA BORBÁLA FOTÓ: RIC
