Budapest, 2019. (42. évfolyam)
11. szám, november - Horváth Júlia Borbála: SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK - Lejtő ez, csak fölfelé!
BUDA PEST 201 9 / 11 2 „ R endhagyó kirándulás? Erőt próbáló teljesítménytúra? Lelki feltöltődés, vezetett vagy egyéni zarándoklat? A Pálos 70 mindez együtt – kinek-kinek választása szerint: 1–80 kilométer közötti távok Budapest-Sziklatemplom, Csobánka, Pilisszentlélek, Szob és Márianosztra érintésével. Családoknak, barátoknak, túrázóknak, világnézettől és vallástól függetlenül. Kérjük, hogy csak a valóban gyakorlott túrázók jelentkezzenek!” „Nehogy már azt higgye, hogy olyan könnyen végigszalad rajta!” Óvó pillantásokból sincs hiány, a többség azonban derűsen áll elébe a feladatnak. „Na, de mégis mit vigyünk magunkkal?” „Hogy mit kell hozni, az elsősorban a választott útvonaltól függ, de általánosságban elmondható, hogy amit egy túrára vagy zarándoklatra szokás...” „Kösz szépen...” Tovább lapozva a tájékoz tató oldalakat, összeáll a lista: hátizsák, bejáratott túracipő/bakancs, esetleg kamásli, tartalék túrazokni, az időjárásnak megfelelő, réteges öltözet, esőkabát, személyes iratok, telefon, enni- és innivaló, esetleg bicska, fejlámpa tartalék elemmel (bizonyos útváltozatokon kötelező), egészségügyi felszerelés (sebtapasz, saját gyógyszerek), opcionálisan túra- vagy zarándokbot, szállás igénybevétele esetén: hálózsák, derékalj, tisztasági felszerelés, törölköző, váltóruha alváshoz is, fürdőpapucs. „Mindez egyetlen hátizsákba gyömöszölve?” Ó, igen, a zarándoklat még mielőtt elkezdődne, tanít; mértékletességre és a szokások megváltoztatására, hiszen ezúttal a csomagoló fogja cipelni kedvenc szatyorjában mindazt, amit előzőleg összehordott. „Aki csomagszállítást kér, az is készítsen össze egy külön zsákot a napközben szükséges felszereléssel...” A városi kalandor hétköznapi öltözékben, pimasz retiküllel érkezik, amelybe egy fogkefe nem sok, de annyi sem került, s arra számít, hogy miután megízlelte a küldetés misztériumát, adott pillanatban kiugrik a buliból. „Regisztráltatok, gyerekek?” Anélkül nem is ember az ember, nemlétező lény, ha elmulasztja adatait bepötyögtetni a géparcú virtuózok listájára. „Gyülekezés reggel hat és hét óra között; vigyázat: pontosan indulunk!” – rendel kezett a visszaigazoló e-mail, s folytatódik a tájékoztatás. „Akár túrázóként, teljesítménytúrázóként vagy zarándokként veszünk részt, megélhetjük a gyaloglás örömét és fáradságát, a város hajnali elhagyásának vagy éppen a nagy folyó alkonyi átkelésnek élményét. Ha nyitottak vagyunk, találkozhatunk egymással és önmagunkkal, a természettel és a természetfölöttivel. Mindenki szabadon a saját,személyes útját járja; ahány ember, annyiféle élmény...” Épphogy virrad az ég a sima arcú város fölött, s az utak sem barázdáltak még, együtt lélegzik fű, fa és ember a tiszta szagú levegőben, amikor az utolsó nevező is megérkezik. Szerencsére Nap kolléga egyre lustábban ébred, s az őszi köd mint bódult pára állja útját a szemfényvesztő sugaraknak, félhomályban folytatódik az ábrándozás. „Te miért jöttél el?” Egyesek a lényegre tér nek, a zárkózottabb lélek megtartja titkát; mindennek eljön a maga ideje. „A múlt hónap ban Medjugorjéban jártunk. Azelőtt a Pilisben Nagyszombatban...” Élménymesélésben ezúttal sincs hiány. „Ömlött az eső... Tűzött a nap... Kövek... Vízfolyás... Sár... Szik... És cakk...” Emlékké értek a megpróbáltatások, Lejtő ez, csak fölfelé! SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK Harmadik éve járjuk a várost, aszfalton és avarban, külső és belső körutakon, nevezetességek, rejtett kincsek nyomában. „Igen, ez Budapest. Meg ez...” Rácsodálkozunk egy-egy kiáltó homlokzatra, elfeledett történetre vagy éppen a felújított házfalakra. S mint minden sorozat, ez is a csúcspontért kiáltott: elérkezett a séták leghosszabbika, a kirándulások legnemesebbike, a zarándoklat. Az őszi Pálos-túra a városi sétákon edződött kemény mag méltó próbatételének ígérkezett.
