Budapest, 2019. (42. évfolyam)
9. szám, szeptember - Elek Lenke: MÁS KOR – MÁSKÉNT - Tanár úr kérem!
BUDA PEST 201 9 / 9 14más kor – másként Némely iskolában még azt is megszabják, milyen legyen a tornacucc, a táska, a hátizsák. De a gyerkőc egy idő után úgyis azt fogja kikunyerálni, ami ma a legmenőbb, ez pedig egy svéd cég méregdrága portékája. S akkor még nem beszéltünk az elektronikus kütyükről, pedig ezek a nagy tételek, a bútorokról, a különórák és edzések óradíjáról és felszereléséről, a kirándulásokról, az iskolai ünnepélyekre illendő ruhaneműekről. Csak ezután következnek a tankönyvek. Talán mégis át kéne tanulmányozni a kamatlábakat... Mindeközben a gyerek, akivel cammogunk a dugóban, és akinek vásárolunk, hátul a kocsiban egy percre sem teszi le a mobiltelefont a kezéből. Egy távoli, virtuális világban él, úgy áll kapcsolatban némely „barátjával”, hogy még soha nem néztek egymás szemébe. Hiába vesszük meg neki a legszuperebb iskolai cuccokat, ez egyáltalán nem érdekli, ehelyett este otthon bőg, hogy milyen szerencsétlen, mert nem lájkolták elegen a legutóbbi Facebook-bejegyzését. Csak reménykedhetünk tehát, hogy az osztályban lelkesen dolgozik majd a hurkapálcikákkal, a gyurmával meg a famentes rajzlapokkal, azaz visszamegy ötven évvel a múltba. Adja az ég, hogy eme konfliktus feloldásához megfelelően türelmes és empatikus tanárt is találjon-találjunk. Szerencse és választási lehetőség Ma az iskola – lutri. Mindazonáltal a beiratkozás is legalább egyéves szülői nyomozást igényel, hogy melyik lenne a megfelelő tanintézmény csemeténk számára. Utánjárás szükséges, ottani helyismerettel már bíró szülőtársak megkeresése, összehasonlítási alap ismerősi körből, anyagi helyzetünk felmérése, nagyszülői, rokoni kör mozgósítása, napi autós fuvarozásra, edzésről való hazacipelésre. Lehet persze sopánkodni, mennyivel egyszerűbb volt annak idején: a lakótelep frissen felhúzott, még festékszagú iskolájába írattak be a szüleim – hova, máshová? Hogy ekkora különbség lenne tanintézmények között, és egyáltalán lehetne választani, erre nem is gondoltunk. Még ezután következik csak a nagy kérdés: mit és kik tanítanak majd abban az iskolában? A mai oktatási káoszban is érvényesül-e az afféle tanári szabadság, mint amit átéltem tinédzserként, hogy amint Vera becsukta az ajtót a teremben, lényegében úgy alakította a tantervet, ahogy ő akarta. Ha akad ilyen tanár, lel-e pártfogókra, empatikus iskolavezetésre? Akad néhány tantárgy, ahol a tankönyvírás sosem egy leányálom. Amikor a kilencvenes évek végén szemére hánytam a lányom osztályfőnökének, hogy történelemből már vagy féléve Egyiptomot, azon belül a fáraók korát tanítják, pedig mindjárt itt az érettségi, és a tinédzsereknek fogalmuk sincs az elmúlt fél évszázadról, rám nézett, és nyugodtan annyit mondott: a fáraókból baj nem lehet. Viszont amerikai, holland, francia és egyiptomi tanárok tanítottak angol és francia nyelven – ami, előtte két generációval, elképzelhetetlen lett volna – nem is volt gond később a nyelvvizsgával. Ma mindez csak horror árakon lenne elérhető. Persze sem az általánosban, sem a gimnáziumban nem tanultunk számítástechnikát, hiszen azt éppen akkor kezdték finomítgatni, környezetből sem osztályoztak, mert még nem kellett azt védeni. Ellenben filmesztétikát, művészettörténetet, pszichológiát tanultunk, de főleg olvastunk, sokat. Sajnos kalapácsreszelésből is osztályoztak politechnika órán, amiről már akkor tudta mindenki, hogy marhaság. Ma sem ártana
