Budapest, 2019. (42. évfolyam)
8. szám, augusztus - Bardóczi Sándor: Természet a városban
13 miatt az ott élő vízimadár-fajok jelentős zavarásnak voltak kitéve. A régi les lebontásával és a 2015-ben létesült új madárlessel, amely a terület szélén helyezkedik el, sikerült a látogatókat a part egy pontján koncentrálni. Az új helyzet következtében pedig olyan madárfajok (pl.: bölömbika, vörös gém, feketenyakú vöcsök) jelentek meg a tó faunájában, amelyeket 30–40 éve nem láttak errefelé. Legnagyobbak, legkisebbek, sorban állók Külön figyelem övezi a csoportnál azokat a helyileg védett fa-matuzsálemeket vagy növényritkaságokat, amelyek egyedi védelmet élveznek a fővárosban. Több olyan van köztük ebben az elit klubban, amely valamiben leg-nek számít. Itt van például az az öreg kislevelű hárs, amely a hagyomány szerint Budapest legöregebb fája. Egyes – valószínűleg kissé túlzó – vélemények szerint akár 500 éves is lehet. A szakma nagyjából 250–300 év körülire becsüli a korát. Jó egészségnek örvend, a Gazda utcában, Pesthidegkút-Ófalu területén található. Vagy ott van a főváros legmagasabb fája, a Felhő utcai mamutfenyő, amely jelenleg 30 méter körüli, de még növésben van. De említhetnénk a Mártonfa utcai fehér eperfát is a Mártonhegyen: Budapest legöregebb eperfája, törzsét csak több ember éri körül. A csoport büszke arra is, hogy a Kondor utcai libanoni cédrus alól kitisztították a sarjakat, s így elősegítették, hogy a fa meglelje a Csontváry képéről oly emlékezetes habitusát. Ez a cédrus az alcsúti és a soproni fajtársa után a harmadik legnagyobb cédrus az országban. Ám nem csak a már védett különlegesen értékes fákon tartják rajta a szemüket. A Béla király út egyik elhagyatott telkén tudomásuk van például egy olyan törökmogyorófáról, amelynek 6 méter a törzsátmérője, és legalább 30 méter koronaátmérővel rendelkezik. Reméljük, nem sokat kell arra várni, hogy ez a fa is bekerüljön az elit klubba. Megérdemelné. De mégis mi szükség van egy nagyvárosban a természetre? Bajor Zoltán ezt is készséggel elmagyarázza. Konkrét mérési adatokkal rendelkeznek például arról, hogy a pollengyűjtő rovaroknak, a kártevőket pusztító, szúnyoglárvával táplálkozó énekesmadaraknak, kétéltűeknek, fecskéknek, denevéreknek mennyivel biztonságosabb, zavarásmentesebb környezetet jelent egy-egy ilyen természetvédelmi terület, mint a városon belüli, úgynevezett épített zöldfelületek. Sok esetben (például a méheknél) egyenesen a túlélést jelentik ezek a menedékek. Ha a városon belüli ökológiai kiegyenlítő felületek eltűnnének, a kertvárosokban sokkal kisebb eredményességű lenne a beporzás, romlana a gyümölcsfák termésátlaga, vagy sokkal több rovarölőre, vegyszerre lenne szükség a szúnyogok, kártevő rovarok egyedszámának kordában tartására. A természetvédelmi területeket a méhészek is előszeretettel használják, hiszen itt nem kell félni a méhcsaládokat tizedelő növényvédő szerektől. A terület használatát hatósági engedéllyel igénybe vevő méhészekkel napi szintű kapcsolatban áll a FŐKERT, közösen egyeztetnek a kaptárak telepítési helyéről, a kaszálási időpontról. Még nagyon a jövő zenéje, de a természetvédelmi kezelésű gyeptársulások génbankjai is lehetnek majd azoknak az ökológikus növényágyásoknak, amelyekkel most kísérletezik a FŐKERT. Az ökológikus növényágyások sokkal kisebb fenntartási munkával, nagyobb stressztűrő képességgel rendelkeznek, s úgy adnak a parkokban virágdíszt, hogy minimalizálható a fenntartásuk. Angliában már élőhely szerinti csoportosításban rendelhetők különféle magkeverékek, amelyekből előállítható a vadvirágos rét a város közepén. Magyarországon ennek még csak a távoli lehetősége adott, amennyiben a főváros természetvédelmi területeit szaporítóanyag-begyűjtés céljára is hasznosítanánk. Ehhez azonban jelentősen bővíteni kellene a természetvédelmi csoport létszámát. A jelenlegi 5 fős csapat a főváros védett területeinek szinten tartását képes elvégezni. A legfrissebb természetvédelmi terület a fővárosban a 2015-ben védetté nyilvánított Szilas-tó. Bajor Zoltán szerint a most védett státuszú területeken túl még legalább 750 hektár olyan fővárosi területről rendelkeznek felmérési adatokkal, amelyeket érdemes lenne természeti oltalom alá helyezni. Példaként a soroksári Sósmocsarat, és a pesterzsébeti Erzsébet-ér környéki homokpusztagyep- és lápmaradványokat említi, ahol ezres nagyságrendben találhatóak védett orchideafajok, de ugyanilyen természetileg értékes terület a III. kerületi – beépüléssel fenyegetett – Péterhegy vagy a XI. kerületi Kamaraerdő, az Apenta kutak körüli szikes rétek vagy a pesthidegkúti Alsójegenye-völgy is. Ha csak Bajor Zoltánon és csapatán múlna, még jócskán növekedne a fővárosi védett területek aránya. Nagy kérdés, hogy a beépítési és az infrastruktúra-építési nyomás alatt lehetséges lesz-e valaha bővíteni a védett területeket? Nem kérdés: ez a nagyszerű város megérdemelné, hogy így legyen. Libanoni cédrus Apáthy-szikla Róka-hegy
