Budapest, 2019. (42. évfolyam)
5. szám, május - Götz Eszter: Kastélyból kirakatba
BUDAPEST 2019 /5 20épített világ épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ Ekkor jelent meg a gonddal szembesülő döntéshozók belső GPS-én a bűvös szó: újratervezés. Viszonylag gyorsan megtalálták a megfelelő helyszínt, az 1867-től majdnem másfél évszázadon át a vasutat kiszolgáló, 2009-ben végleg bezárt és mára gigantikus rozsdazónává pusztult Északi Járműjavító egyik csarnokát. Akkorra a volt MÁV-területet már az Operaház is fölfedezte, és javában folyt az Operaház és az Erkel Színház próbacentrumának kialakítása az itt álló Eiffel-csarnokban. Kiderült, hogy az ipari romokon is nőhet virág, kulturális célra remekül átrendezhetők. Európában számos hasonló példa született a kétezres években, talán a legmeggyőzőbben a Ruhr-vidéki Essen vasércbányája, a 2010-re elkészült Zollverein érvel az ilyen megoldás mellett. Ott a terület sok eredeti elemét tudták hiteles módon megőrizni és mai használatba venni, így az irdatlan bányavidék egyszerre lett skanzen, rekreációs központ, kulturális intézményi hálózat és a kreatív ipar fellegvára, évi egymillió látogatóval. A közlekedés emléktára az elmúlt százhúsz év alatt több megrázkódtatáson esett át, most azonban sorsdöntő lépés előtt áll: új helyszínen, új körülmények között 21. századi múzeummá alakul. Hogy ez a mostanában úton-útfélén használt kifejezés pontosan mit jelent, azt éppen ez a projekt példázza. A nagyratörő koncepció gyakran megreked a vágyak szintjén, és a közönség csak annyit érzékel a változásból, hogy új, korszerűbb épületben, korszerűbb kiállítási eszközökkel, esetleg digitális technikával is megtámogatva kapja a korábbihoz hasonló élményt. A 2016-ban még bővítgetéssel, szépítéssel kecsegtetett megújulást azonban itt egy sokkal nagyobb szabású váltotta fel: a helyszínváltás egy egész városrész újjászületését is elősegíti, a tervezett épület átértelmezi a múzeumi funkciókat, és nem utolsó sorban egy falak közé zárt gyűjtemény statikus bemutatása helyett változásokra nyitott közösségi hellyé válik. A nagy váltás Az Északi Járműjavító története kevésbé közismert, mint a városligeti múzeumépületé, pedig „személyes” kapcsolatuk is van: a múzeumot tervező Pfaff Ferenc ennek a kialakításában is részt vett. Még a rozsdazónák rehabilitációjánál is ritka, hogy egy hatvanas évekbeli ipari épület megmenekülhet a lebontástól, de itt a csarnok szerkezete kitűnő keretnek bizonyult. A helyszínről, annak jelenlegi állapotáról részletesen beszámolt Ráday Mihály a BUDAPEST 2018/2. számában, végigvezetve az olvasót a sokat ígérő területen, ahová az egyszerű városlakó eddig csak különleges alkalmakon tehette be a lábát. A pályázat nyertese, az Egyesült Államok-beli Diller Scofidio + Renfro építésziroda bensőséges viszonyban van a vasúti terekkel. Egyik legismertebb tervük is a közlekedéshez kapcsolódik: ők alakították ki New Yorkban az elhagyott manhattani magasvasút roncsolt területéből az azóta nemzetközi hírre szert tett közösségi és kulturális parkot, a High Line-t. Most több korábbi múzeumbővítési tervük tapasztalatát is felhasználták. A zsűri a koncepció egyik legnagyobb erényének azt tartotta, hogy nem választja szét a raktár és a kiállítás terét. Évtizedek óta csupán töredékét tudták bemutatni a gyűjteményben lévő több, mint hatszáz nagyjárműnek, most az üvegfalak mögé helyezett látványraktár megoldja ezt a gondot. Sok kreatív ötlet is része a pályaműnek: például az egykori tolópadból rendezvényhelyszínt alakítanak ki, az üveghasábokban való elhelyezéssel több nagyjárművet szokatlan szemszögből, akár alulról mutathatnak majd be a közönségnek, a raktárkonténerekben pedig időszakos kamarakiállítások rendezhetők. A hatalmas, fémszerkezetbe foglalt tető alá kerülő új épületrész egyszerre lesz kirakat és múzeum, egyszersmind kapu, bejárat a Dízelcsar-
