Budapest, 2019. (42. évfolyam)
5. szám, május - Götz Eszter: Kastélyból kirakatba
rosan a budapestiek egyik kedvelt látványossága, a ligetbeli séták gyakran látogatott állomása lett (akárcsak Pfaff másik épülete, a nem messze álló egykori Műcsarnok, amit ma Olof Palme-ház néven ismerünk, és éppen ezekben a hetekben újult meg mint a Millennium Háza). Egyik legnépszerűbb egysége az európai szinten is ritkaságszámba menő mozdony modellkollekció volt. A múzeumba a vasút, a hajózás, majd az első automobilok mellé idővel bekerültek a repülés rekvizitumai, és lassan kezdte kinőni szépséges otthonát. Felmerült néhány ötlet az áthelyezéséről – volt, aki a Műegyetem mellett látta volna jó helyen –, de az első világháború, az ország szétdarabolása, majd a következő világégés meghiúsította a terveket. 1944-ben bombatalálatot kapott, súlyosan megrongálódott, jó ideig bizonytalannak látszott, hogy egyáltalán megmaradhat-e. Az ötvenes évek vége felé kezdődtek a helyreállítási munkák, ekkor viszont fölöslegesnek ítélték és elbontották az emeleti részt, az impozáns kupolát és körülötte a saroktornyokat, s a kor kötelező egyenszürkéjéhez illően szerényebbre formálták a homlokzatokat. Ékei egy részétől megfosztva ugyan, de 1966-ban végre újra megnyílhatott. 1987-ben további szárnyakat kapott. Újratervezés Amikor 1916-ban a Liget projekt keretében visszabontását megkezdték, kiderült, hogy a nyolcvanas években történt bővítéskor nagy meny nyiségű azbesztet használtak fel, amely belélegezve súlyosan rákkeltő hatású. Eltávolították, az építkezés is folyt még egy ideig, s ha az eredeti tervek szerint megy minden, mára már meg is nyílt volna, felújítva, a föld alatt összesen négy szintnyi új kiállítótérrel. Menet közben azonban be kellett látni, hogy a tekintélyessé gyarapodott gyűjtemény még cipőkanállal sem fér az épületbe vagy az alá. 19 épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ SZÖVEG: GÖTZ ESZTER