Budapest, 2019. (42. évfolyam)

5. szám, május - Götz Eszter: Kastélyból kirakatba

BUDAPEST 2019 /5 18épített világ épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ Éppen százhúsz esztendeje, 1899 május elsején nyílt meg a Város ­ligetben a kontinens első Közlekedési Múzeuma. Romantikus stílusú épületét a MÁV szolgálatában álló Pfaff Ferenc építész tervezte. Tehetségét dicséri többek között a nemrég parádésan hely­reállított kaposvári állomás, vagy a Monarchia egyik legforgalmasabb vasúti csomópontján álló zágrábi főpályaudvar is. A felszámolás elszámolása A kiskastélynak is beillő, tornyos, kupolás, hatalmas íves üvegabla­kokkal felnyitott oldalszárnyaival mégis a parkba simuló és harmonikus kompozíciót alkotó ligetbeli csarnok már 1896-ban, az Ezredéves Kiállí­tásra elkészült, de ekkor még ideiglenes használatra szánták, amelyben az egy éven át özönlő nyájas közönség rácsodálkozhatott elsősorban az akkor virágkorát élő vasúti kultúra gépezeteire. A bemutatkozás olyan sikeres volt, hogy a szervezők úgy döntöttek, egyben tartják az anyagot, és múzeummá fejlesztik. Méretei hatalmasnak számítottak, a 26 méter átmérőjű és 67 méter magas kupolával ékesített, 3100 négyzetméternyi kiállítóterület a szá­zadfordulón gyakran behemót közlekedési műtárgyak bemutatásához is bőségesen elegendő volt, így elfértek mellettük a felgyorsult nagyvárosi élet egyéb velejárói: a posta, a távbeszélő és a távírda eszközei is. Némi átalakítással hosszú távon is strapabíróvá tették a csarnokot, ami hama-Kastélyból kirakatba Elhagyja a Városligetet a Közlekedési Múzeum: Kőbányára költözik, a MÁV egykori Északi Járműjavítójának dízelmozdony-javító csarnokába. A bővítésre kiírt kétfordulós nemzetközi tervpályázat nyertes pályaműve a régi csarnokba fiókként becsúszó üveghasábokkal, egy hatalmas tető alá helyezett, félig szabadtéri kiállítótérrel, helyben meghagyott sínpárokkal és még sok különleges ötlettel fogalmazza meg az intézmény majdani otthonát. Egy hosszú történet ér véget, és egy másik – remélhetőleg legalább ilyen hosszú – elkezdődik.

Next

/
Thumbnails
Contents