Budapest, 2019. (42. évfolyam)
5. szám, május - Elek Lenke: MÁS KOR – MÁSKÉNT - Szeretni bolondulásig
szöveg: ELEK LENKE FOTÓ: RIC 15 sághoz – az arisztokraták és a jobbágyok között ez egyaránt jellemző volt –, ami bizonyára elszomorította az eme érzésben szenvedőket, de tudomásul vették, mert ezt látták maguk körül, és a társadalmi konvenciók ellen sokat nem tehettek. Kivételek persze akadtak, megénekelni való Rómeók és Júliák, a maguk tizenéveivel. Végül a reformkor tette szalonképessé az érzést, persze szigorú korlátok között. A fiatal, értelmiségi középosztály, a költők, írók jártak elöl dicsőítésében. A szabadság úgy a 20. század közepe-vége felé érkezett meg, a fogamzásgátló tablettákkal és a hippikorszakkal. Ma már mindenki szerelmes lehet mindenkibe, kortól, nemtől függetlenül. Ezzel a helyzet nem lett kevésbé bonyolult, csak más. Mert bármennyire is nagy a szabadság, az előítéletek még mindig aratnak, például 2019-ben Magyarországon nehezen tudják megbocsátani egy szép fiatal színésznőnek, hogy szerelmes legyen egy nála fiatalabb férfiba, és a rosszallást még az sem enyhíti, hogy férjhez ment hozzá. Milyen jogon mer boldog lenni? Hogyan meri őszintén kijelenteni, hogy a régi kapcsolat már nem működött? Nem akar abban vergődni élete végéig, csak mert szült két gyereket? A konzervatív, macsó attitűd persze lépten-nyomon arat, hiszen az ilyesmit férfinek ritkán róják fel... Régen elképzelhetetlen volt, hogy valaki 40-50 év felett szerelmes legyen, igaz, az emberek általában jóval korábban haltak meg. Kivételek persze akadtak, de még a híres alkotókat is – akár férfiakat! – kinevették emiatt, lásd Jókai kései fellángolását. Pedig valójában nincs korhatár. Az idősotthonokban élők nemi élete volt a tárgya a közelmúltban egy tudományos cikknek, amit egy szaklapban olvastam. Bizony ma sem könnyű a korosabb szerelmesek helyzete. Mert a kémia akkor is működik, ha már rosszabb a szaglás és homályos a látás... Csak éppen nehéz megoldani, hogy a senior Rómeók és Júliák zavartalanul együtt lehessenek. Két lakás – egy lovag A szerelem jelei nem változnak az évszázadok múlásával: a féltékenység, a rajongás, a kis titkok, a meglepetések, a becézések, a kényeztetés utáni vágy ma is erős, legföljebb az eszközök mások. Ki is használja ezt a fogyasztói társadalom és lépten-nyomon tukmálják a gyöngéd érzelmekkel bírók számára az ajándék-, meglepetéstárgyak millióit, Valentin-naptól függetlenül. De aki igazán szerelmes, az nem az értékre figyel – egy saját kezűleg szedett ibolyacsokornak ugyanúgy örül, mint egy ékszernek. Legalábbis eleinte. Míg hajdanán a postást lestük a szerelmes levelekért, ma a mobilon csüngünk. Ha nem jön naponta két sms, kétségbeesik a fehérnép. Mert állítólag az üzenetek és fotók számából lehet következtetni az érzés intenzitására, aggódva: csitulására. A kilométereket legyűri a Skype, a fapadosok egész nap röpködnek a levegőben – nincsenek távolságok és határok, de az egyértelmű, hogy az érzést állandóan táplálni kell, mert hamar elfonnyad, mint az érzékeny virág. Az sms-eket nem lehet átkötni rózsaszín selyemszalaggal, és levendula illatú dobozkában őrizni. Külön titkos jelszó alatt persze el lehet menteni ideig-óráig, amíg tönkre nem megy a gyárilag két éves élettartamra tervezett mobilunk. De kevesen kínlódnak ezzel, ugyanis az elektronikus szerelmes üzenetek hetven százalékát azonnal törlik a címzettek. Okkal, hiszen nem akarják, hogy a feleségük vagy a férjük esetleg elolvassa. A világsikert aratott Teljesen idegenek című olasz film – amelynek magyar változata, a BUÉK is nagy látogatottságnak örvend a mozikban – éppen arról szól, ki meri-e tenni a szilveszteri buli közepén a házaspárokból álló társaság minden tagja a mobilját az asztalra és hangosan felolvasni az üzeneteket... Előre borítékolhatók a botrányok. Arra is akad példa, hogy a laptopon kapott szerelmes leveleket, kinyomtatva, széfben őrzi a címzett – mindenkitől egyet, az utókornak. A találkahelyszínek persze változhatnak. Bár... ma nem a Kalefon találkozunk, nem is a Széll Kálmánon, hanem csak azért is a Moszkván. De ez inkább buliba induló társaságokra áll. Csókolózni parkban, padon? Nem jellemző. Presszó, csónakház, ötórai tea? Hol vannak már a hatvanas évek... Étterem – abban hol a romantika? Airbnb? Nos, talán – de annyira megemelték az áraikat a hotelhelyettesítők, hogy azon az áron szállodába is mehetünk, bár ez elég ritka eset. Mindenkinek van barátja, barátnője, aki ilyenkor segít. Az sem ritka, hogy két lakást tart fenn a nős lovag, amiről a hivatalos család mit sem tud. A fiatalok helyzete nem könnyű, hiszen vagy külföldön élnek, vagy a mamahotelben, netán horror áron albérletben. (Egyébként éppen az airbnb nyomta fel ennyire a fővárosi albérlet tarifákat!) Szóba jöhetnek még nagynénik, és ritkán az is előfordul, hogy a pár valamely tagjának saját lakása van. Eltűnni, mint a szellem Történjék bármi, a szerelemnek nem árt semmi, sem a neten tomboló pornóőrület, sem a pedofil botrányok, sem a trágárság, sem a metoo. A szenvedély ezektől függetlenül ma is tombol, és bizonyára virágzik majd az elkövetkező századokban is. S ahogy keletkeztek, többnyire ma is elmúlnak, annak rendje-módja szerint. Bár örömteli kivétel mindig akad: ismerünk olyanokat, akik egymásba szerettek, és örökké együtt éltek, míg meg nem haltak. De nem ez a jellemző. Egyre több a személytelen, rideg szakítás. Mert oly könnyen el lehet bújni az elektronika mögé... A világsajtót is bejárta, hogy a többszörös Oscar-díjas Daniel Day-Lewis nyolc éves kap csolatának Isabelle Adjani val faxban vetett véget, mert beleszeretett Rebecca Millerbe. (Ebből kitűnik, nem ma történt a dolog.) De akad, aki gyáván, sms-ben szakít, ami bizony nagy bunkóságra vall, és ezzel töröl minden addigi szerelmi vallomást. Divat lett a ghosting – ezzel az angol szóval azt jelölik, amikor valaki szó nélkül eltűnik a ködben, mint egy szellem. Nincs többé. Nem magyarázkodik, nem küld magáról életjelet. Nyoma vész, akárcsak a múló időnek.
