Budapest, 2018. (41. évfolyam)
2. szám, február - Török Róbert: EMANCIPÁCIÓ - Csak jót!
BUDAPEST 2018 február 26 vált lehetségessé, hogy hangszer-iparművészeti műhelyeink kezdetben és azóta is, csak százszor kipróbált, elismert szakértők és nagy zenészek által megvizsgált hangszereket bocsássanak egyre növekvő vevőtáborunk rendelkezésére.” (Vidám Újság, 1933) A Sternberg fiúk nevelője egy ideig a világhírű zenebohóc, Grock, eredeti nevén Charles Adrien Wettach (1880–1959) volt, aki önélet rajzi írásában megemlíti, hogy a hangszerkészítést Sternbergék gyárában tanulta meg. Ármin utóda, Sternberg Ferenc 1899. június 16-án született Gödöllőn. Budapesti főreáliskolai érettségi után a bécsi Hochschule für Music und Darstellende Kunst művészeti főiskola kurzusait végezte, majd Németországban és Ausztriában tanulmány úton tökéletesítette tudását. Egy ideig a bécsi Sternberg leányvállalatnál dolgozott. 1923-ban tért haza, s lett gyárigazgató: „Szeretetre méltó egyénisége és korrekt üzleti módszerei közbecsülést szereztek számára. Zeneszerzéssel és költészettel is foglalkozik. Szerkeszti a Sternberg Híradót, amely szépirodalmi és esztétikai írásaival figyelmet szokott kelteni és havonta 50000 példányban jelenik meg. Tevékenyen részt vesz a közgazdasági életben is, a Gramofonkereskedők Országos Egyesületének alelnöke, az OMKE választmányi tagja (...) Becsült, kedvelt tagja az előkelő társaságnak.” (Ki-Kicsoda Kortársak Lexikona, 1936) Öccse, Béla 1900. június 9-én született Gödöllőn. A budapesti Kereskedelmi Akadémián érettségizett, majd a Közgazdasági Egyetem következett. A hangszergyár adminisztratív igazgatója lett. Több évet külföldön töltött tanulmányúton, elsősorban a gyár exportfejlesztése érdekében építette a kapcsolatokat. „Széleskörű és mélyreható közgazdasági tudása csak természetessé tette, hogy több egyesület elnöki tisztségbe választotta. Így a többi között elnöke a Rádiókereskedők Országos Egyesületének és a Mesteriparosok Országos Egyesületének is. Egyéb tisztségei között megemlítjük, hogy az OMKE választmányi, a Budapesti Vegyes Ipartestület elöljárósági tagja és tagja a Magyar Touring Clubnak. A magyar ipari és közgazdasági élet aktuális kérdéseiről tartott előadásai és értekezései termékenyítően hatottak a törvényalkotás munkájára is. A budapesti, bécsi és londoni előkelő társaságok nagy szeretetnek örvendő tagja.” (Ki-Kicsoda Kortársak Lexikona, 1936) 1933-ban az özvegy és a tulajdonosok a céget részvénytársasággá alakítják, illetve a Grock a világhírű bohóc önéletrajzi írásában említi, hogy egy időben Sternbergék szolgálatában állt, az ifjú családtagok nevelőjeként és hangszerész-segédként tevékenykedett. Így emlékezik ezekre az évekre: „De vissza a cigarettavéghez, Budapestre, az Opera elé! A nikotin jó szelle mei sohasem segítettek rajtam gyorsabban. Eszembe jutott, hogy még megvan a hegedűm! Hazasiettem, hónom alá kaptam a hegedűt és sorra járva a bérkaszárnyákat, egy hétig jól, rosszul el tudtam tengődni, mint »udvari énekes«. Egy napon bementem a legközelebbi hangszerkereskedésbe, hogy húrokat vegyek. Előttem egy olaszt szolgáltak ki, aki nem tudott magyarul. Csak úgy bírt zöldágra vergődni, hogy franciára fordítottam a beszédet. Amikor aztán, tanújelét adtam tág instrumentalista szakismeretemnek, Sternberg, a tulajdonos hirtelen kettős ajánlatot tett nekem: legyek a gyermekei francia nevelője és tanuljam ki a hangszerkészítést. Az ajánlatot elfogadtam... Bethlentől Sternberghez. Mágnásbirtokról, ahol gondtalanul éltünk mindannyian, a kereskedő üzemébe, aki minden garast tízszer megforgatott, mielőtt kiadta volna – ugyancsak erős temperaturaváltozást jelentett számomra! Sternbergék derék és használható emberek voltak. A három testvért, akiket gondoztam, – mindjárt elmondom, hogy miképpen – a legutóbbi három év előtti budapesti vendégszereplésem alkalmával viszontláttam, valamennyi jómódú ember lett. Az összetartás ebben a zsidó családban is példás volt. Nem ismertek semmiféle pazarlást. Minden tettük meggondolt és céltudatos volt és mindent az előbbrejutás szolgálatába állítottak. Sokat tanultam a javítóműhelyben, melyet egy igen ügyes bécsi munkás Franz Stahl vezetett. Néhány nap alatt nagyjából mindent megtanultam, amire szükségem volt, hogy újonnan tudjam filcezni vagy felhangolni a zongorákat. Szereztem egy teljes felszerelésű szerszámládát is, mely később minden utamon elkísért. Sokszor segített az a láda rajtam is, másokon is. Vannak magyar és spanyol vidékek, ahol alig van régi zongora, melyet Grock ne javított és hangolt volna. Egy reggel Sternberg elküldte a gyereklányt, és én hálófülkémből átköltöztem a gyerekszobába. A szobán a három fiúval [Tivadar, Pál, Rezső – T. R.] osztozkodtunk, akik kilenc, tíz és tizenegy évesek voltak. Nevelőnő lettem! A pamlagon aludtam. Reggel hatkor zörgött az ébresztőóra. Úristen, mennyit kellett kínlódnom, amíg a gyerekeket kirángattam az ágyból. Mikor ez végre sikerült, kimentem a konyhába és elkészítettem a reggelijüket. Visszatérve felöltöztettem és nagy sírásrívás közt megmosdattam őket. Az egyik nem akart mosakodni, a másikon fordítva volt a nadrág, a harmadik nem akart tejet enni. Egy éjjel fel kellett kelnem, hogy az egyik alá száraz lepedőt tegyek. Mint mondtam egyáltalán nem volt könnyű sorom. Végre félnyolckor Grock, a nevelőnő, elhagyhatta velük a házat. A legnagyobb egyedül ment elől és a másik kettőt kézen fogva vezettem utána. Elkísértem őket az iskolába, aztán bementem a műhelybe. Délben megint elmentem értük. Délután francia óra következett, este pedig újból végig kellett csinálnom a reggeli komédiát, a vetkezést, a mosakodást, a lefekvést. Nagyon tetszett nekem a zsinagóga, ahová minden szombaton elkísértem a gyerekeket. Fülem nem tudott betelni a végtelen és komor litániákkal. A Sternberg-epizód addig tartott, amíg csak meg nem untam. Ami elég sokára következett be. Egy nap egy sramlizenésznek húrokat adtam el és a zenész megkérdezett. – Nem ismer valakit, aki tud hegedülni? Dehogy nem. Saját magamat. Xylophonon és mandolinon is játszom. – Nagyszerű! Jöjjön ma este a Koronakertbe... Korán lefektettem a gyerekeket és úgy tettem, mintha aludnék, mert az öreg Sternberg sokat adott a házirendre. Tíz óra után kiosontam a házból, elmentem a Koronakertbe, bemutatkoztam új kollégáimnak és reggel négyig muzsikáltam velük. Harmadszor azonban Sternberg elcsípett. Ezt aztán semmiképpen sem tűri! Gyereklány vagy sramlizenész?! Stantepede határoznom kellett. Az elhatározás nem esett túlságosan nehezemre így aztán hirtelen végeszakadt a nevelőnői pályafutásomnak.” (Grock, a bohócok királya. Magyarország, 1931. október 16.)
