Budapest, 2018. (41. évfolyam)
12. szám, december - Csordás Lajos: KÉPES HÁZ - A hajópadló emlékezik
szöveg és fotó: CSORDÁS LAJOS 23 következő negyven évben független emberként alkotta izmusoktól és politikai elvárásoktól mentes, finom költőiségű munkáit, enteriőröket és tájképeket. Két Munkácsy A műtermében is talált elég ihletet, így néhány munkája révén felidézhetjük lakása hajdani részleteit. Elsősorban a dolgozószobát, amelynek udvarra néző, kazettás műteremablaka előtt állt rendszerint az állványa, ugyanitt a zöld falak mellett piros kanapé és oroszlánkörmös sárga fotel terpeszkedett, a könyvespolcon pedig a sötétkék, súlyos Révay lexikonok sorakoztak. A szomszédos hálószobába néhány lépcsőfok és egy boltíves, drapériával szegélyezett átjáró vezetett fel (ahogy ma is). Amikor az Ország-Világ riportere 1958-ban, 75. születésnapján meglátogatta, hasonló megelégedettségben találta, mint a kollégája harminchárom évvel korábban. A falakon saját művei közt látható volt két Munkácsy-kép is. „Vidovszky felnéz rájuk – szól a tudósítás –, és elgondolkozva emlékezik: – Munkácsyt és apámat gyermekkori barátság fűzte egymáshoz Békéscsabán, ahol a Lieb-fiú, a későbbi nagy Munkácsy tanult. Még mielőtt Párizsba ment, mintegy hálából a nagyszüleim házánál eltöltött boldog napok emlékére, megfestette ezt a két portrét – olvasható a riportban, amelynek folytatásában a művész így vall: – A 75 év nem teher, ma is az vagyok, aki voltam, nem lettem hűtlen művészi hitvallásomhoz, azt festem, amit érzek. Az alkotáshoz való kedvem pedig – fejezi be – legalább annyi, mint volt, amikor életem első olajképét festettem Gyóni Gézáról.” Bizony, a népszerű katonaköltő gimnáziumi társa, barátja és házuk albérlője volt valaha Békéscsabán. 1973-ban hunyt el, kilencvenévesen. Utolsó éveiben már nagyon nehezen, járókerettel mozgott. Házvezetőnője gondozta. Halála után a lakást a minisztérium az akkor fiatal szobrásznak, Kő Pál nak utalta ki, aki addig egy 27 négyzetméteres XVIII. kerületi panelben lakott a KISZ lakótelepen két kisgyerekével és akkori feleségével, Péterfy Gizella fes tőművésszel. Itt kopog a járókeretével „Nekünk óriási öröm volt, amikor ide följöttünk. De borzalmas fekete volt itt minden. Be is áztunk” – meséli a mester, aki megengedte, hogy nagy múltú műtermébe bepillantsunk. Egy lakberendezési lap riportjában azt olvastam, hajófedélzethez hasonlítják ezt a műteremlakást. Találónak tartom. A helyiségek közti néhány lépésnyi szintkülönbségek, a falépcsők föl és le, a fakorlátok és a hajópadló mind azt az érzést kelti, mintha egy öreg vitorlás fedélzetén járnánk, a tat és a fedélköz hegyvölgyei közt. A kapitány, Kő mester pedig egy nagy asztalnál ül a műterem oldalában és mesél. Magukról és Vidovszkyról, akinek tisztelői évről évre megjelentek a ház előtt emlékezni, majd amikor lett emléktábla, azt koszorúzni. Mára elmaradoztak, talán meghaltak ők is. Vidovszky Béla születésének százhuszadik évfordulóján, 2003-ban már Kő Pál tanítványai segítettek rendbe hozni az emlékjelet. Megakad a szemem egy régi enteriőrképen. Nem Béla bácsi festette – kapom az információt –, Móricz Sándor műve, aki Szőnyinek volt tanársegédje, s férje a csa ládban oly nevezetes Iringó néninek, Kő Pál nagynénjének – akiről szintén van itt egy portré. És hozzá a történet: Móricz Sándornál agytumort diagnosztizáltak. Iringó néni kivitte kezelésre Stockholmba Olivecrona doktorhoz, aki Karinthy Frigyes t is műtöt te. Így sikerült meghosszabbítani az életét, ahogy az orvos pontosan megjósolta, hét évvel. Látom, hogy régi darab a drapéria is a hálószobába átvezető boltíves átjárón, akár szintén lehetne eredeti tartozék. Annál is inkább, mert a lakásról festett egyik régi képen (amelyet a gyomai gyűjtemény bocsátott rendelkezésemre, köszönet érte), hasonló látszik. De ez a vén textil sem Vidovszky-örökség, hozott darab, családi emlék, a Fáy-Maczky nagypapa hevesi házát díszí tette valaha. Azt a házat, amelyet Kő Pál az ezredforduló környékén visszavásárolt, és most egyre inkább oda helyezi át az életét. Főleg miután nyugdíjazását követően ki kellett költöznie a közeli Epreskertből, egyetemi műterméből, ahol, mint köztudott, a szobrász tanszék vezetőjeként, majd rektorhelyettesként tanított hosszú ideig. Ebben a lakásban, akárcsak Vidovszky Béla, maga is majdnem ötven évet élt már. Itt nőttek fel a gyerekei, Boldizsár és Virág , majd mostani feleségétől, Halassy Csilla szob rászművésztől született kisebb fiai, Benedek és Bálint . Csilla volt Kő-tanítvány, neki is jónéhány munkája áll köztéren. Kiskörén a Tiszai halász, Hevesen báró Eötvös József és Kempe len Farkas szobra, Egerben S zilágyi Erzsébet büsztje. Itt készültek, ebben a műteremben, de ma már ő is, férje is a vidéki otthonukban alkot. Kinézek a nagy műteremablakon, és látom az udvar termetes gesztenyefáját, amely jótékony árnyékot tart a széles üvegfelületnek. Az ablak mellett a szobafalon egy fekete öntöttvas sírkereszt függ. Egy fölszámolt felvidéki temetőből való. Csilla gyűjtése. Vidovszky után a lakásban a falépcsőkön kívül mindössze az a két falikar maradt, amely a drapériás átjáró mellett látszik, meg a műterem fölött csüngő fehér burás, öreg szobalámpa. De Béla bácsi maga is itt maradt valamiképp. „Én még évekig hallottam őt éjszakánként, hogy kopog a járókeretével, hogy jön le ide a lépcsőn a szomszéd szobából és elkezd festeni – mondja Kő mester. – Min denütt kapaszkodók voltak neki beépítve, és az recsegett még a halála után is, meg a fa padló.”
