Budapest, 2018. (41. évfolyam)

12. szám, december - Buza Péter: DÍSZMAGYAR - Borzalmas, amit velünk tettek!

BUDA PEST 2018 / 12 6DÍSZMAGYAR SOKSZOR ÉS SOKAT BESZÉLGETTEM KORMOS GYULÁNÉVAL a családjáról meg Schäffe ­rékről. Fél év telt el, mire végre talált gazdag emlékgyűjte­ménye valamely fiókjában egy meglehetősen rossz amatőr fotót. 1910 körül készülhetett. A mágnásszabó ül büszkén a hátasán. Némi gépi javítással már-már a szemébe nézhe­tünk most végre Schäffer Jánosnak: soha nem reméltem, hogy eljöhet ez a pillanat. Közben Simonovics Ildikó és Kollár Csilla , a Nemzeti Múze ­um Textilgyűjteményének muzeológusai segítségével sike­rült találnom egy olyan díszmagyart, amelynek viselője a mágnásszabónak – annak haláláig – a kuncsaftja volt. Nem is akárkiről: Bethlen Istvánról és egy-egy fekete selyembár­sony mentéről, illetve atilláról van szó. Láthatók az állandó történeti kiállításon, annak a képnek a másolatával, amelyet ebben az öltözékben ábrázolva festett meg róla László Fülöp , már miniszterelnöksége idején. Az atilla testhez simuló, magas, sarkosan visszahajtott álló nyakú, hét pár paszománnyal, fémgombbal zárt remek. A fekete paszománydíszítésű mente, perzsa motívumos gal­lérral, hat pár ötvösdíszítésű fémkapoccsal zár. Bélése feke­te sávolykötésű selyem. Régi órák kiállítása, 1925: kis empire állóóra, Bécs, 1813., kis utazó állóóra, aranyozott bronz, Bécs, 1850 körül. Iparművészeti Múzeum, 1927: Kis serleg, aranyozott, Nürnberg, XVII. sz., pohár, aranyozott, német, XVII. század (virágok közt három paradicsommadár). Iparművészeti Múzeum, 1931: kis serleg, aranyozott ezüst, Erdély, XVI. század eleje, szomszédsági pohár, aranyozott ezüst, Brassó, 1653, három lábon álló részben aranyozott cukortartó, Erdély XVII. század. Keleti Művészeti Kiállítás 1929: kerek aranyozott tálca, Kasmir, 18. század. A szomszédsági pohár egy utca vagy épületcsoport, egy­két tömbnyi városnegyed lakóinak egyesületi díszpohara. Német hagyomány, ahogy Erdélyben, a szász városokban is. Ünnepélyes alkalmakkor használták (közös lakoma, tor, tanácskozás). Még a 20. század elején is élt a hagyomány Németország egyes vidékein. (Entz Géza barátomnak köszönöm a megfejtést.) Bethlen fekete atillája, mentéje az MNM állandó kiállításán (forrás: MNM) A mágnásszabó „lovasszobra”, a háttérben három palota valahol a Várban (forrás: MNM) DR. HALÁSZ ALADÁR GYJTEMÉNYÉNEK KIÁLLÍTÁSI KATALÓGUSOKBAN JEGYZETT DARABJAI

Next

/
Thumbnails
Contents