Budapest, 2018. (41. évfolyam)
11. szám, november - Elek Lenke: MÁS KOR – MÁSKÉNT - Egy életem, egy halálom
szöveg: ELEK LENKE FOTÓ: RIC 5 Nézze, egy biztos pont van az élet ben, a halál. Munkám mindig lesz. Amit szeretek benne, az a kreativitás szinte korlátlan lehetősége – kezd bele történetébe Kovács Krisztina. – Majd húsz éve annak, hogy elkezdtem dolgozni a Budapesti Temetkezési Intézetnél. Akkor oda bejutni még csak protekcióval lehetett. Ma már önállósítottam magam. Örömmel mondhatom, sokan megkeresnek, Tudják rólam, nincs kérés, amit ne tudnék teljesíteni. Egy életem, egy halálom Belvárosi pláza, 10 óra. Temetkezési vállalkozó. Régen savanyú ábrázatú, vizenyős szemű, sötét öltönyös, középkorú férfiakat képzeltünk magunk elé. Hol van az már! Anyám a nyakamban Miközben beszélgetünk, megérinti a nyakában lévő medált. – Kegyeleti ékszer ez is. A hamvakat beleépítjük egy speciális anyagba, elegáns ékszert formálunk belőle. Nyáron divat hajóról vízbe szórni a hamvakat. Különösen így van ez, ha valakinek, mondjuk, a vízi sportok voltak a kedvencei. Én minden szükséges engedélyt elintézek. Legjobban a Dunaföldvárt szeretem. Mármint hogy a hajót. Jó a csapat. Sokan a fedélzeten tartják a halotti tort is, amelyhez ki lehet választani a zenét, mondjuk, amit az elhunyt szeretett. Ilyenkor természetesen mások a virágok, hiányoznak a hatalmas koszorúk, az urna formájához igazodik a kis párna, amit egy pici virágkompozíció ölel körbe. – Egyre többen hamvasztatnak. – Mert drága a sírhely és a koporsós temetés, különösen Budapesten. Több száz-
