Budapest, 2018. (41. évfolyam)
10. szám, október - Buza Péter: A NAGY HÁBORÚ - Isonzó partján beszédes az éjjel
7 szöveg: BUZA PÉTER Két hónapon át tart a kiképzés. Karácsony másnapján vezénylik zászlóalját (a 101/II. számú, állomáshelye után trebinjeinek nevezett katonai egységet) Bosznia-Hercegovina délkeleti szögletébe. Hamarosan szenvedő részese lesz a hadműveleteknek. 1915 májusában vonják vissza először tartaléknak, de néhány hét után ismét úton vannak: az olasz frontra vezénylik a sárgarigó regimentet. Híres-hírhedt front várja itt Marjai Lajost. A közemlékezet hol Doberdót, hol Isonzót emlegeti a magyar bakák vérfürdőjének, a monarchia sikertelen próbálkozásainak helyszíneként. Dél-Tirolban, az akkor már ötödik isonzói csatában kísérlik meg Marjaiék átlépni a szemben álló seregeket elválasztó folyót. Vissza is hódítanak csekély kiterjedésű területeket a taljánoktól, de ’16 júliusában fordul a hadiszerencse. A következő, a hatodik isonzói csatában az osztrákokat-magyarokat visszaszorítják a Dolomitokba. A sárgarigók 2016. július 24-én kezdenek rendezetten hátrálni, hogy beljebb újabb erődített védővonalat építsenek ki. A végül is elsöprő erejűnek bizonyuló olasz offenzíva, annak tüzérségi előkészítése jelenti a poklot a Doberdo fennsíkon s hegyvonulatai között akkor már védekező támadóknak. A gyomai közvitéz naplójának majd’ a fele az ezekben a hetekben történteket meséli. Torokszorító hitelességgel. A hadak útján „[1916 – B. P.] július 12-én utolértük az olaszt, saját földjén vagyunk (...) bizonytalan napok, éjjel az erős szolgálat, nappal az erős dolog, csinálja az ember, hogy el tudna húzódni, a koszt nagyon rossz, még ellenséget nem látunk, dolgoznak ők is. 16-án reggel négy óra, egy batalionja vonul a hegyen, négyes sorokba, mikor tüzéreink egy sperfájert zudítanak rá, tönkre ment ott minden, nekünk ez élvezet volt persze. 9 órakor, nem gondolva semmire, éktelen tüzet kapunk kisebb nagyobb lövegekből, irtó egy nap volt, szerencsénk hogy sűrű az erdő, dekungjaink csak gyeptéglából vannak. Este 6 óra, furt lőtt, nagyon sok halott és sebesült van, engem a jó isten megmentett. E napon jött az a gondolatom, nem e jobb volna fegyveremmel kioltanom éltemet, mint szétroncsolt testtel maradjak itt. (...) 17-én csak ágyuzik (...) éjjel nagy gyalogsági támadás, négy órai tüzelés után visszahúzódnak a bitangok, telehagyták halottaikkal drótakadályainkat. 21-én rettenetes napok, éjjel nappal támad, az erdőben halomszámra feküsznek sebesültek (...) vértől ittasodva kegyetlenkedünk [azzal] ki kezünkbe kerül. Erős kőfal háta megett vagyok egy baj társammal. Orosházi ember, Hegedüs. Sötét est van, a legnagyobb csend, (...) hallom hogy előttem vágja az olasz a drótot, súgdosódnak, nógatják egymást. Sortűz, csak kettesben. Egy jajszó, fegyverem tüze arcába világított, mely már eltorzult. (...) 18-án reggel nagyon kimerült vagyok, megborzadta (...) 12 holttest feküdt előttem, ollójukat görcsösen szorongatták kezükbe, mikor fölrohant nyolc hatalmas olasz. Ölbe akarják kapni halottaikat (...) Megint jó munkát csináltunk bajtársammal, négy ott maradt (...) széjjel nézünk, mindenütt olasz fejek bukkannak elő, lőjük, mint a gépfegyver úgy működik kedves fegyverem, kire ráfogom az menthetetlen. Ezen a napon tudtam meg, hogy kezem vérrel szennyezett, mert ritka alkalom, hogy a katona tudja, kit lőtt le (...) Kijöttek tisztjeink, följegyezték nevem és a halottakat. 17 halott volt amit kettőnk keze oltott ki, nem számítva, kik el tudtak menni. Be lettem adva kitüntetésre, immár másodszor. Olyan vagyok, mint egy vadállat, abba gyönyörködöm, ha ölhetek. Eszembe van a Montecsina [Montecasino – B. P.], és itt azokkal vagyunk szembe. Kértem főhadnagyom, helyezzen máshova, mert nem bírom. Kaptam más figyelőhelyet. Látom már, látom, mint fúrja magát a kőbe egy szép szál digó. Unatkozok, célba vettem. Kiejtette kezéből szerszámját, én csak lövöm, vigyázva, nehogy úgy találjam, hogy meghaljon. Kötöznék be bajtársai, mind életével fizet, ő él. Elfogyott a kötése, Tirol pokla Adataim jó részének forrása Gyoma református közösségének anyakönyve – s Papp Tibor , a közösség lelkésze, akinek fáradozásáért köszö nettel tartozom. Hogy vitathatatlanul a naplóíró Lajosról üzen a fenti hír (személye és sorsa azonosíthatósága szempontjából az okozza a zavart, hogy vele közel egy időben további két Marjai Lajos is felsírt a Békés megyei településen), azt a mátrikula 1894. évi adatsora árulja el. Teréz abban az esztendőben szülte meg húszéves lányanyaként Lajos nevű fiát. Éppen húsz éves volt a legény, amikor besorozták. A 101-esek gyalogosa lesz, a sárgarigós (sárga parolis) békéscsabai regimentben. Addigi életéről, gyermek- s ifjúkoráról épp oly keveset tudok, mint háború utáni sorsáról. Feltehetően átlagos parasztélet az övé, megterhelve a törvénytelen születés árnyékával. Szabósegédként vonult be, szakmát tanult tehát, de hogy kitanulta-e, nem derül ki. 1933-ban – a Férfiszabók Közlöny híradása szerint – kér ugyan iparjogot egy bizonyos Marjai Lajos, a nevén kívül mást azonban nem közölnek róla, s a név sem fordul elő se ez előtt, se ez után a szakma névjegyzékeiben. Így persze a személyazonosság több mint kérdéses. 1914 októberében szólítja Csabára a parancs otthonról, Gyomáról.
