Budapest, 2018. (41. évfolyam)

9. szám, szeptember - Fülöp Krisztina: Egy budai villa új élete

17 épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ kekkel, ugyanakkor maximálisan kiszolgálja a felhasználói igényeket. Egy olyan befogadó közeg megteremtése volt a cél, amely kényel­mes otthona tud lenni a beköltöző családnak. Az entrée attól érdekes, hogy az új építésű bejárati folyosón és a nappalin keresztül átlá­tunk egészen a régi, főhomlokzati nyílászáró­kig. Ahogy haladunk befelé, mindig újabb tér­sorai tárulnak fel a régi épületnek, miközben a kertre is mindenünnen kilátásunk nyílik. A kint és bent párbeszéde folyamatos. A nagyvonalú megnyitásokat követik az új belső nyílászárók is, léptékükben inkább falpanelek (egyedi ter­vezésű valamennyi). A bővítés eredményeként a régi villa egy új szinttel nőtt. Így meg kellett hosszabbítani. Ez a függőleges tengely most még nagyobb hangsúlyt kapott, egyfajta szellemi, minőségi kontinuitást testesít meg. Amúgy is szeretek lépcsőt tervezni, de a feladat most még izgal­masabb lett. Az eredeti faszerkezetű klasszikus kialakítását követi az új, de modern anyag­használattal. A pofafalakat laposacél elemekre cseréltem, amelyeknek a merevítése a járófe­lületbe van rejtve. A járófelület a régi lépcsőt követi, ugyancsak tömör tölgyfából készült. A kapaszkodót a falba süllyesztettem, a belső korlát modern, filigrán átirata a réginek. Az átalakítási igényekkel minden eset­ben megkezdett történeteket kapunk. Ahhoz, hogy viszonyulni tudjunk hozzájuk, be kell ásni magunkat a „dramaturgia” mélyére. Ez számomra azt jelenti, hogy alaposan kutatom az épületet; a múltját (levéltári dokumentu­mok, régi tervrajzok, kortörténet), jelenét (mi maradt meg, mik a mostani értékei), és az értékeire koncentrálva olyan téri szituációkat igyekszem kreálni, amelyekben azok hangsúlyt kapnak, élni kezdenek. Gondolatban többször végigmegyek a tervezett tereken, és kompo­nálom a látványt. Hol és milyen anyagokkal, felületekkel tudom elérni azt a finom feszült­séget, amitől friss lesz (illetve friss tud marad­ni) a végeredmény. Ez csodálatosan izgalmas folyamat. A Summa Artium, a Budapest folyóirat kiadója a Magyar Építőművészek Szövetségével és az epiteszforum.hu portállal együttműködésben az alábbi pályázatot hirdeti meg. „Budapest 2000 után” Építészeti témájú publicisztikai pályázat 2000 után épült vagy megújult budapesti épületekről. A pályázat célja: A 21. századi Budapest kortárs építészetének, épített környezetének, urbanisztikai fejlődésének nyomon követése, szakmailag értékes megoldások, fejlődési trendek bemutatása és minél szélesebb körű megismertetése a BUDAPEST folyóirat olva­sóival és szélesebb közönséggel.Az építészettel kapcsolatos íráskészség és látásmód fejlődésének elősegítése a fiatalabb generáció körében. Pályázati kiírás: Magyar nyelvű építészeti cikk írása valamely 2000 után épült vagy megújult buda­pesti épületről, épületegyüttesről, térről, városrészről. A cikk műfaja lehet riport, interjú, esszé, építészetkritika. Az írás terjedelme 4000–8000 leütés, legalább 4, legfeljebb 10 db fotó illusztrációval. Olyan írásokat várunk, amelyek eddig még sehol nem jelentek meg. Pályázati feltételek 18–30 év közötti természetes személy állampolgárságtól és lakóhelytől függetlenül nyújthat be pályázatot. A részvétel ingyenes. Benyújtási határidő: 2018. november 15. 12.00 óra Zsűri A határidőre beérkező pályaműveket szakmai zsűri értékeli, melynek tagjai az épí­tészkultúra neves hazai szakértői, képviselői: • Bálint Imre DLA, Ybl Miklós-díjas építész • Bojár Iván András főszerkesztő, epiteszforum.hu • Dr. Buza Péter főszerkesztő, BUDAPEST folyóirat • Krizsán András DLA Ybl Miklós-díjas építész • Winkler Barnabás DLA Ybl Miklós-díjas építész Díjak A pályázat első három helyezettje pénzdíjban részesül, a győztes pályaművek a BUDAPEST folyóiratban, az epiteszforum.hu és a Magyar Építőművészek Szövet­sége kiadványaiban, elektronikus felületein megjelennek. A teljes pályázati kiírás megtekinthető itt: http://www.budapestfolyoirat.hu/palyazati-felhivas

Next

/
Thumbnails
Contents