Budapest, 2018. (41. évfolyam)

8. szám, augusztus - Elek Lenke: MÁS KOR – MÁSKÉNT - Hurrá, utazunk!

BUDA PEST 2018 / 08 26MÁS kor – másként Ma még nem tudjuk, hol nyaralunk a jövő héten. Sok hátizsákos fiatal a reptérre menet mobilon fog­lalja le a fapados jegyet, amelynek minden percben más az ára, hát igyekezni kell, a szállást szintúgy mobilon rendelik, mert­hogy ma már a szobaárak is naponta, sőt óránként ingadoznak. Ugyanezzel a készü­lékkel üzennek az ősöknek, hogy majd vala­mikor tán hazajönnek, de az sem biztos. Az élet kiszámíthatatlan lett, no meg ezerszer gyorsabb, pörgősebb, mint akárcsak 20 éve. A munkahely gyakran változik, de még az ország is, ahol élünk, hiszen lehet a távol­ból is dolgozni, attól függ, mivel keressük a pénzt. Sokszor magunktól kell szabadságot kérni, és ez a legnehezebb, hiszen pontosan tudjuk, mennyi pénztől esünk el, ha végre rávesszük magunkat a kikapcsolódásra. Azzal is tisztában vagyunk, mennyit költünk majd pluszban. Először kapcsold ki Manapság a számítógép és a mobil kikapcsolása a nyaralás legnehezebb része. De ezt már tényleg csak akkor tehetjük meg, ha megnéztük a neten a járatindulásokat, tájékozódtunk az esetleges késésekről, elol­vastuk a kiszemelt szállodáról szóló külön­féle kommenteket, megrendeltük a reptéri taxit, kifizettük online a koncertjegyeket és lefoglaltuk a masszázs időpontját a hotel weboldalán. Hurrá, utazunk! Egy évben egyszer nyaraltunk, jó előre engedélyt kértünk előtte a brigádvezetőtől vagy az igazgató elvtárstól, és hetekig készült rá az egész család. A gyerek táborban vagy a nagymamánál, ahol saját kárán tanulta meg, hogy nem szabad a kecske szakállát meghúzni, meg túltömni magát cseresznyével, a hátsó kertben pedig csak az másszon fel a barackfa korhadt ágára, aki nem bőg, ha leesett. Mi meg addig a Balatonnál, a szakszervezeti vagy vállalati üdülőben táncoltunk, bergamott illatú, piros vállal az ismerkedési esten. London Berlin Bécs

Next

/
Thumbnails
Contents