Budapest, 2018. (41. évfolyam)
6. szám, június - Simplicissimus Budapestje
BUDAPEST 2018 / 06 18MÁS kor – másként BUD A PEST 2018 / 06 18 Simplicissimus Budapestje BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA Egy szépséges emléktábla Mint az emléktáblák nagy rajongója (és igazságos bírálója) régebben egyszer arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha a kényszerűen rövid szövegüket ki lehetne egészíteni, akár az interneten. Lehet, hogy a Facebook ez a hely? A sajtót úgy is uralják a Facebook sötét oldalairól szóló eszmefuttatások. Most lássunk egy ellenpéldát. Megláttam egy gyönyörű művet, szóvá tettem. Ezt fűztem hozzá, lakonikus rövidséggel, ahogy illik: „Fodor Géza, ez a sok vonatkozásban meghatározó gondolkodó, gyakorlati színházi ember, egyetemi oktató most emléktáblát kapott. Szigorú, delejes aurájú, sokat követelő személy volt, aki nem bírta, ha valaki nem száz százalékosat nyújtott (mint én egyszer, egy közös munkában, a Katona József Színházban – meg is kaptam tőle fájó büntetésemet.) A szeretteinek nem csak arra volt energiájuk, hogy kijárják a lehetőséget, hanem arra is, hogy szép legyen az emléktábla. Péter Vladimir ezúttal is remekelt.” 157-en lájkolták, 11-en megosztották, ezek is magas számok, de 17 személy hozzászólt. Itt főleg a minőség és az érzelmi hőfok lepett meg. Hármat ide másoltam, a szerzők utólagos engedelmével. (A központozást kicsit javítottam.) „Vizsgáztam nála, de begörcsöltem, és egy mondat sem jött ki a számom. Hát mit mondhattam volna neki a görög színházról? Ugyan. Elkérte a jegyzeteimet, kiküldött, hogy egy kicsit levegőzzek, majd visszatérve új tételt húzatott velem. Némán ültünk tovább. No, jól van, úgy látom, nagyon izgul. Hát akkor legyen, mondjuk hármas.” (Tana-Ko vács Ágnes). „Témavezetőm volt. Nem viccelt. Eszméletlen mennyiségű olvasmányt vasalt be rajtam. Kéthetente volt a kiképzés a Kosciuszkó Tádé utcában három éven át. Volt egy nagy díványa a dolgozószobájában, azon féloldalasan egy hatalmas párnára dőlt, lábát keresztbe vetette. A dívánnyal szemben egy fotel. Azt én villamosszéknek neveztem magamban. Kísérletezett, meddig bírom. Aztán rájöttem, hogy ez nekem keserves ugyan, de nagyon hasznos. Mikor ez számára is világos lett, akkor megnyílt, megenyhült, majd egy idő után kettesben hallgattunk zenét. Valahogy az apám lett.” (Pintér Tibor) „Két kis emlék róla: a szemináriumán nagyon könnyen jött zavarba, mélyen elpirult, leejtette a tollát, leverte a szemüvegét – ez volt a show elem a szemináriumán. Ezeket a közjátékokat többnyire zongorázással fejezte be. A másik: azt mondta, ő már képtelen zenét hallgatni, akár élőben, akár lemezen, mert minden interpretációt tévesnek vagy kevésnek tart. Már csak a kotta/partitúra olvasása okoz örömet – a fejében ugyanis megvalósulhat a tökéletes zene. Ezt elég rémületesnek gondoltam már akkor is... Ez kb. 1974-75-ben lehetett. Fodor Géza akkor úgy nézett ki mint egy angyalba oltott ördög – vagy fordítva. Jó volt nézni, ahogy minden gondolat és érzelmi villanás átsuhan az arcán...” (Pécsi Katalin) Egy rendkívüli emberhez nem egészen méltó emlékjel a Jászai Mari téren Külföldi utazásom miatt nem tudtam megjelenni Réz Pál , a nagy hatású kriti kus, irodalomszervező és műfordító táblaavatásán, idén, a költészet napján. Néhány héttel később, munkába menet aztán megláttam, és elszomorodtam. Valameny nyire ismertem a kitüntetettet, és az az érzésem, hogy nem tetszene neki. Sem a tartalma, sem a tipográfia, sem a szöveg tagolása. Különösen kigúnyolná az elhibázott formájú idézőjeleket. Nem is kérdés: arra méltó személynek állítottak emléket, a megfelelő helyen. Réz lakása legendás irodalmi helyszín volt. Itt voltak a szerkesztőségi ülések 1989 és 2014 között. Ide zarándokolt el számos külföldi és magyar barátja is. De hogy mit írtak rá, az már más lapra tartozik. Azt hittem, nem kérdezték meg fiát és szerkesztőtársait a táblára vésendő szövegről – de kiderült tévedtem – ezt a költőt és verssort nagyon szerette. Ennek ellenére fenntartom idegenkedésemet. Vajon miért nem tőle, e remek stilisztától került egy mondat a táblára? Mikor ott van például nagyszerű memoárja, a „Bokáig pezsgőben”. Ebben hemzsegnek az ide megfelelők... Aztán a küllem... Kezdjük ott, hogy a Jászai Mari tér 4/b. kapuja másik oldalán már sok éve ott volt egy hasonló, álló formátumú. Emez fekvő, és fittyet hány a tipográfia elemi szabályainak is. Csupa nagybetű, még sincs ritkítva, sőt „ega lizál va” sem. Ez a szakszó azt jelenti, hogy a nagybetűket kicsit tologatni kell egymáshoz képest, hogy harmonikus látványt nyújtsanak. Tessék csak megnézni, hogy a PÁL szóban a táblán valósággal követeli a szem, hogy a P és az Á között több hely legyen. Az sem nem mutatós, hogy az évszámok kisebb betűvel szerepelnek, mint a név. (Talán azonos mé-Csibi Szilvia felvétele (forrás: az Operaház Facebook oldala)
