Budapest, 2018. (41. évfolyam)
6. szám, június - Simplicissimus Budapestje
szöveg: X Y kép: X Y 1919 ret, de nem kövér szedés – ez lett volna a megfelelő megoldás.) Ugyancsak bántó vizuális hatást kelt a bevezető két sor eltérő hosszúsága. Itt betoldhattak volna egy szót, például: „lakásában”. Az önkormányzatnak jobban állna a kisebb betű, egysoros elrendezés. Csinosabbá tenné az egészet. Valahogy így is kinézhetett volna: Két Városháza Torontóban Simplicissimus Torontóban járt, a 36 milliós Kanada 5 milliós, legnagyobb városában, egy érdekes konferencián. Utána felkereste azt az üzletember mecénást, aki annyira érdeklődik a Fortepan iránt, hogy ezért Budapestre is eljött. Ahogy ez ilyen elfoglalt embereknél lenni szokott, várakozni kellett rá a saját magáról elnevezett felhőkarcoló legfelső emeletén. Ezt láttam a recepcióról: A kép jobb alsó szélén a régi városháza (ők megtartották, Budapesttel ellentétben), balra az új, amely 1965-ben világszerte nagy feltűnést keltett. 1956-ban határozták el, hogy a ledózerolt Chinatown helyén egy korszerűt emelnek. A nemzetközi pályázatra 42 országból nem kevesebb, mint négyszázan küldték el munkájukat. Először egy nyolc tételes esélyes-listát alkottak, abból választották ki a finn Viljo Revell tervét, 1961 és 65 között építették fel. Revell elérte, hogy alkotótársai (Heikki Castrén, Bengt Lundsten, Seppo Valjus) ne vét is tüntessék fel. Hogy ezt mért rángatom ide, a BUDAPEST című lap tárcarovatába? Hát mert nálunk sem odázható el örökre a jelenlegi Városháza renoválása. Először az új szárnyat kellene megépíteni a Károly körút vonalában, aztán következhetne a felújítás ezerrel. Remek kampányígéret lehetne 2019 őszére, hát nem? A taxisok a mi vasutasaink? Macron francia elnök nekilátott, hogy lefaragja a vasutasok korai nyugdíjba menetelének lehetőségét, ami őrületes sztrájkhullámot idézett elő – ám ő láthatóan számított erre, és az ország többsége, a szakszervezetek túlnyomó részével együtt, mellette áll. Ez az egész ország érdeke a vasutasokkal szemben. Egy olyan szektorban, ahol a verseny csak nagyon korlátozottan tartható kordában a piaci mechanizmusok segítségével. Nagyon távoli párhuzamként ez jutott eszembe, amikor napvilágot látott az a hír, hogy jelentős taxis drágítás várható. Ez a szolgáltatás csak korlátozottan tartozik a közszférába, valahol a tömegközlekedés peremén helyezkedik el, ezért is nem merült fel (szerencsére) a köztulajdonú társaság gondolata. Itt tipikusan a verseny szabályozása lehet a megoldás. Az Uber ellehetetlenítése jól mutatta, hogy a főváros ezzel ellentétes irányba indul el. Még az a kézenfekvő megoldás sem merült fel, hogy a kilométerdíjakat a benzin árához kössék. Hadd maradjon csak a politika játékszere... Pedig az elegendő számú és egymással az áron kívül másban is versengő taxik sok mindent befolyásolnak: az országimázstól kezdve az egészséges turizmuson át a saját autók számának csökkenéséig. Hogy ez a durva tarifaemelés, egy kamu közvélemény-kutatásra hivatkozva egyáltalán szóba jöhetett, szomorúan mutat rá, hogy eltűnőben van a klasszikus várospolitika. Egy szerencsésebb országban a köztelevízióban késhegyre menő vitákat folytatnak ilyesmiről a pártok szakértői. Hogy vannak Budapestnek fontosabb problémái is? Nem kétséges. De az egészséges működés s munka sok ilyen részprobléma egymással sokfajta kapcsolatban álló szövevényének állandó gondozásából áll. Őrült gondolat: a Lánchíd és az Alagút egymást követő felújítása Úgy tűnik, hogy anyagi okokból nem egyszerre, hanem egymást követően kerül sor a Lánchíd és az Alagút jó ideje halogatott felújítására. Megáll az ész, hiszen így a tömegközlekedés is kétszer annyi ideig kényszerül kerülő útra. De még ennek is lehetne pozitív mellékhatása: ennyi idő alatt a magánautósok leszoknának a híd használatáról. A lezárás számukra lehetne végleges. Az újranyitáskor már csak a buszok, a biciklisták és a taxisok közlekedhetnének itt. Manapság állandósult tolongás van a híd két szűkre méretezett gyalogos peremén – elsősorban a kerékpárosok miatt. Arról sem hallani, hogy a járdát szélesítenék. Ez a hőn szeretett műemlék esetében sem lenne ördögtől való. Miután 1849. november 20-án megnyitották sok alkatrésze még fából volt, tilos is volt rajta a dohányzás. Az 1914–15-ös nagy felújítás idején mindent fémre cseréltek, a szerkezet súlya a kétszeresére növekedett. A látványa is alapvetően megváltozott, a függőleges pálcák ritmusa teljesen más lett. Később a tartópillérek belső nyílását tágították ki annyira, hogy két busz elférjen egymás mellett. Szóval a változtatás eddig sem volt ismeretlen. Igaz, azokban az időkben a modern műemlékvédelem még nem létezett. A régi (jobb oldalt alul) és az új torontói városháza (1899, illetve 1965). A fotót Simplicissimus készítette a Thomson Building legfelső emeletéről. A régi épület csinos tornya nem fért a képre „A szegény nem azt jelenti, amit a szocializmusban értettek rajta, hanem hát (...) a vezérigazgató felesége is szegény, hogyha megcsalja a férje vagy a szeretője.” EBBEN A HÁZBAN ÉLT ÉS 25 ÉVEN ÁT A LAKÁSÁBAN SZERKESZETTE A „HOLMI” CÍMŰ FOLYÓIRATOT RÉZ PÁL 1930–2016 SZÉCHENYI-DÍJAS IRODALOMTÖRTÉNÉSZ, MŰFORDÍTÓ, SZERKESZTŐ, KRITIKUS, A XIII. KERÜLET DÍSZPOLGÁRA ÁLLÍTOTTA A XIII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZAT, 2018
