Budapest, 2018. (41. évfolyam)
6. szám, június - Tarján Balázs: Piaci arcok
BUDA PEST 2018 / 06 14 nyol Király Kupát is nyert. Általában csendes, udvarias figura, de főként nyáron színes egyéniség. Piros sportcipő, zöld rövidnadrág, sárga trikó. Kedves, barátságos, semmi nagyképűség, nagy bevásárló és persze otthoni séf. Cekkereit több körben pakolja meg, közben vissza-visszatér beszélgetni. Nős, feleségét – aki külföldön él – évek óta keveset látja (azt rebesgetik, hogy az asszony csak nagyobb összegért lenne hajlandó elválni), hát ritkábban találkoznak, de itthon sem akar nősülni. Megéri... Általában két társsal – rajongóval? – jár együtt, egyikük F. bácsi. Ő még felálló kötött sapkájával is alulról veri a 150 centit, nyugdíja előtt meós volt. A másik fehér üstökű, korpulens termetű, volt mentős. A. csak szódát iszik (műtéte óta fegyelmezetten), F. bácsi pohár sört fogyaszt, igaz, többször kér belőle, a mentős hol ezt, hol azt, inkább bort, ma már bizonyos mértékkel, régebben – Balog minisztert idézve – nem kevésszer túltolta a biciklit. F., A ZENÉSZ. Most nagyon rossz passz ban van, a világhírű zenész, Liszt Ferenc-díjas édesapja meghalt. Érthető módon nagyon megviselte, kocsmai „jóbarátai” a háta mögött finoman jelezték, hogy most F. keveset dolgozik, és édesapja nyugdíja hiányzik a napi sör-unicum (többszöri) elfogyasztásához, amit egyébként felesége amúgy is rosz szall. Két leány apja, róluk igaz szeretettel beszél, főz is nekik. Kopaszodó, finoman szólva is testes egyéniség, imádja a motort, imád beszélni, ha nincs saját partnere, hozzászól más asztali beszélgetéshez, így kérvén abban helyet. Tanácsokat is szívesen ad, gyakorta – ahogy annak idején, a fentebb stíl uralkodása alatt mondták volna – nyomdafestéket nem tűrő szavak használatával. Törzshelye van a sarokban, ez fontos, mert maratoni tartózkodó, törzspoharai még nincsenek. Hiába ez nem egy német sörcsarnok. A „helyi művészvilág” korelnöke P. bácsi, a Nemzeti, a „régi” Nemzeti volt tagja, Jászai Mari-díjas, túl a 80 éven, nemrég elhunyt bátyám barátja. Megismerkedésünk kissé hihetetlen: rigómmal nyáron szabadban lévő asztalhoz vágytam, az ott ülő idősebb úrtól engedélyt kértem a leüléshez. Bemutatkoztam, mire zakója belső zsebébe nyúlt és elővett egy fényképet. Négyen voltak rajta, ezt mondta: „én, a fiam, a feleségem és a bátyád, kedves barátom. Mindig nálam van a kép.” Sajnos a felesége meghalt, fia külföldön él, ő egyedül itthon. A piacon ebédel, ebéd után megissza borát, néha sörét és egy rövidet. A rövid főként „zsubi”, azaz „wodka Żubrówka”, az „egy” társaságban több. Mindig elegáns, zakó, nyakkendő, kis táska, vásárlás esetén jól körülhatárolt szatyor, nem reklámnylon. Sokat van együtt D.-vel, még ma is aktív, bár a korban már benne járó – P. bácsinál mintegy tíz évvel fiatalabb – színész kollégájával, aki a Jászai Mari-díjban is kolléga. D. a társaság középpontjában fürdik, remek – néha intim – történeteket mesél. Amikor nem játszik, itala a whisky, bizony több is, nem utasítja vissza, ha meghívják, Munka előtt viszont csak kávé és körte Cappy. Brrrr... I., A RENDEZŐ, OPERATŐR, BALÁZS BÉLA-DÍJAS. Makk tanár úrról mint ikonról beszél, volt műugrótanonc is. Több „boros” filmet csinált, ezek reklámfilmek, de a dokumentum műfajban is ismert. Széles karimájú kalapban vagy sapkában, csibészes mosoly lyal a szája sarkában üldögél – néha egyedül, gyakrabban társaságban. Jó történeket mesél. Jellegzetes a tarkójára lógó, hosz szú, ősz haja, gondosan nyírt szakálla (néha borostával kiegészítve), mindkettőt gyakorta igazítja zsebében hordott fésűjével (szerencsére nem nyeles!) A menüje? Sör és
