Budapest, 2017. (40. évfolyam)
3. szám, március - Buza Péter: Páris a Pilvaxban
BUDAPEST 2017 március 7 bizonyos a rokonság) a kantonok országának trieszti konzuljaként működik, szintén Magyarországon. Kollégák. Csak néhány mondatnyi kitérő ebben a történetben a következő bekezdés, amit most közbeiktatok: Páris Tivadarné Rácz Erzsébet Sándor nevű fiának a fiáról, Egonról is találtam néhány adatot. Meszl Lujza unokaöccse 1924-ben született, 1934-37 között a pesti evangélikus gimnáziumba járt (az intézmény jogelődjében tanult kisiskolásként a kis Petrovics gyerek), 1942/43-ban aztán a Magyar Király József Nádor Műszaki és Gazdasági Egyetem elsőéves hallgatója lett. Hogy miért nem iratkozott be másodévesnek, annak okaként a háborút s bevonulását sejtem. Neve soha többé nem kerül elő a kézre álló adatbányák táróiból. (Itt kell megneveznem ezek legkiválóbbikát, az Arcanum Tudománytárát. Amióta használom, más ember lettem!). Lindingerék Lipcséből Meszl Lujza Meszl József cipésznek volt a leánya. A mester az 1880-as években a pesti Akácfa utcában, a következő évtized elején a Csengery utcában lakott és működött. Az 1890-es évek közepén halhatott meg: felesége, az 1828-ban született Lindinger Lujza 1896-ban már özvegyen távozott az árnyékvilágból. Hogy Lujza nevű leányuk, aki Páris felesége lett, mikor született, erre nézve szintén csak feltételezésekre hagyatkozhatunk. Későn született gyermeknek gondolom, legkorábban az 1850-es évek közepén láthatta meg a napvilágot – így is kilencven esztendősnek kellett lennie 1945-ben, amikor a Fővárosi Levéltárban őrzött végrendeletét megfogalmazta. A 18. század utolsó harmadától számíthatjuk azt a nagyjából ötven esztendős időszakot, amikor a Lindinger család több nemzedéke is – egymást követve – Lipcséből Magyarországra, közelebbről Pest városába migrált. Természetesen gazdasági menekültként. Az életet keresve. A famíliából elsőként Carl Lindinger telepedett le a Terézvárosban. 1809-ben nyerte el a polgárjogot, becsületes mestersége: kapcás és harisnyakötő. Frisch Teréziát vette feleségül, gyermekük nem született. De szépen gyarapodtak. Már az 1820-as években birtokolták azt a telket, amelyen a mai Hegedű utca–Király utca sarokháza áll. Örökösük, Bösse Auguszta építtette Hauszmann Alajossal. Auguszta is Lindinger-lány, az édesanyját hívták így. Lipcsében született, 1815-ben. Minden bizonnyal kislányként, szülei korai halála miatt vette magához húga (nővére) gyermekét az 1820-as években a pesti kapcásmester. 1830-ban költözött Lipcséből Pestre Heinrich Lindinger zenész. Carl-Károlynak, a bátyjának egy másik házába (ez a Kismező és Diófa utca közti átmenő telken állt, már régen eltűnt épület mai házszáma Csányi utca 3. lenne). Volt már három, még odahaza született gyermekük (a templomi muzsikus asszonyát Charlotte Grantnak hívták), köztük az 1828-ban született Lujza, Meszl cipész majdani felesége (Pesten is tovább gyarapodott a család, még három Lindingerrel). Páris Vilmos valamikor 1850 és 1860 között születhetett. Az 1890-es évek elején nősült meg először, Troll Annát vette feleségül. Halottas házként a gőzmalom Szemere utca 22. számú épületegyüttesét jelöli meg: szegény ifjú asszonyka még csak 24 éves volt 1893 novemberében, amikor eltemették. Megözvegyült ura sürgősen pótanyát keresett árván maradt leánykájának, Páris Vilmának – s talált is, Meszl Lujza személyében. 1894 körül házasodhattak össze. Meszl Lujza tudja mi az üzlet! A mai Király utca 54. szám alatti telken álló régi Lindinger-ház 1868-ban került Bösse Auguszta tulajdonába. Akkor már sok éve Fleischmann Károlynénak hívták, az ura Pest egyik legismertebb hajfodrász-parókamestere. Mikorra derék nagy bérházuk felépül, már éppen nyugalomba vonul, vagy másfél évtizedig élvezheti még a nyugalmas öregkor örömeit. 1886-ban halt meg. Özvegye 1898-ban. Minden vagyonát – beleértve ezt a bérpalotát és Szentmihály-pusztai nyaralóját, szőlőskertjét is –, Lipcsében maradt testvérhúgára, Bösse Paulina férjezett Böttnerre és annak családjára hagyja. Ők pedig szinte azonnal eladták 150 ezer forintért a távoli kuzin Meszl Lujzának meg a férjének, Páris Vilmosnak. Páris egy évtizeddel korábban nyitotta meg első üzletét Pesten, az evangélikus iskola épületében, a Sütő utca 5. számú házban. Csokoládé, tea, rum a választék: a „legjobb hírben álló cégek” termékeit forgalmazza. Három évvel később, 1892-ben bővíti a szortimentet. A „mostani járványos időkben” különösen fertőzésveszélyes (mert piszkos) kávéházi textilszalvéták helyett papírból valót hirdet, jutányos áron. 1896-ban a Kőbányai Polgári Serfőző Rt. képviselőjeként kíván boldog új évet ismerőseinek és barátainak a Budapesti Hírlap hirdetési oldalán. Egy-két évvel korábban egy hírlapi tudósítás már mint a gyár igazgatóhelyettesét említi. Succit, az olasz koplalóművészt, aki 1894 nyarán nyilvánosan éhezett több mint harminc napig Pesten, Kőbányán vendégelik meg először a teljesítményét felügyelő bizottság tagjai. A vendéglátó Páris volt. A tudósító szerint „az eléje tett hideg fölszeletelt nem igen ízlett a műkoplalónak. Sokkal jobb étvággyal evett egy jó nagy adag teljesen nyers marha-hust kevés olajjal és hagymával. Hanem a serfőzde sörét nagy élvezettel itta.” 1897-ben a Sütő utcai bolt a Schmidt Vic tor és fiai cég tulajdonába kerül, ez időtől kezdve Vilmos az ital-nagykereskedelemre koncentrál. Időközben beköl-BUDAPEST 17-03.indd 7 2017.03.08. 15:23:03
