Budapest, 2017. (40. évfolyam)
2. szám, február - N. Kósa Judit: MÚZEUMI KINCSKERESŐ - Ásatás a raktárban
BUDAPEST 2017 február 24 Egy cseppet sem ritka jelenség, hogy nem valami pókhálós lakásból vagy épp a föld alól kerül elő egy-egy páratlan értékű műtárgy, hanem a muzeológusok közvetlen közeléből. A Kiscelli Múzeum raktára rejti például már vagy négy évtizede azt a kályhát is, amely vélhetően az új állandó kiállítás egyik éke lesz. Dávid Ferenc mű vészettörténész derítette fel – egy készülő kályhakatalógus részeként – a szépséges darab történetét, amely Csillaghegyről került be a gyűjteménybe még az 1970-es években, és azóta is szétszedve várja a restaurálást, illetve a pillanatot, hogy végre a látogatók szeme elé kerülhessen. Brxa János, azaz Ján Brxa tabáni mester és szlovák nemzeti mozgalmár alkotása ez a pompás kályha, amely habár valamikor a városegyesítés körüli időkben született meg, egy jóval korábbi mintát idéz: a 19. század elejének klasszicistáiét. Dávid Ferenctől tudjuk, hogy ezek a század végéig igen népszerű fűtőtestek jellemzően a bécsi „porcelánkályhákat” másolták, innen a jellegzetes fülke a felső részen, illetve a sima csempék által keretezett, antikizáló kép. A nevezett kék-fehér darab dísze egy rendkívül mívesen megalkotott jelenet, ahol egy khitonba öltözött, görög hajviseletű nimfa emel a feje fölé egy drapériát. A mű érdemeit különösen akkor vagyunk képesek értékelni, ha tudjuk: a tabáni Kereszt utcában, majd a nagyvárosiasabb Attila utcában alkotó és árusító mester műhelyéből évi 450 (magyarán napi egynél is több darab került ki. Alighanem ő maga is tudatában lehetett ipara fontosságának, hiszen kettőt ő maga ajándékozott a Nemzeti Múzeum néprajzi gyűjteményének – onnan kerültek át aztán ide, a Fővárosi Múzeumba. E rendkívüli termelékenység ellenére mára meglehetősen ritka kinccsé váltak a Brxa-műhely termékei, ahogy az egykor Pest- és Buda-szerte minden polgári lakásban fellelhető klasszicista kályhák legtöbbje is nyomtalanul eltűnt a városból. Ennek bizonyára praktikus oka volt – mondja Rostás Péter, a Kiscelli Múzeum igazga tója, egyben a bútorgyűjtemény vezetője –, egyszerűen nem elég jól fűtötték ki a roppant belmagasságú tereket, az ízlés változásával pedig kimentek a divatból. Ma már a múzeumi tereken kívül szinte sehol sem lelhetők fel, így aztán érthető volt az öröm, amikor a Parlament mélygarázsának építését megelőző, Kovács Eszter régész által vezetett leletmentéskor a terület feltöltésére egykor használt építési törmelékből ilyen kétszáz éves remekek darabjai is előkerültek. Sárvári Katalin restaurátor hihetetlen türelemmel illesztette egymáshoz a feltáráskor talált töredékeket, így szolgáltatva unikális adalékokat a Kiscelliben készülő kályhakatalógushoz. A múzeum mintegy huszonötöt őriz, de ezek közül csak néhány látható a mostani állandó kiállításon. Még legalább további ötöt össze lehetne rakni – utal újfent Rostás a raktár rejtett kincseire –, mi több, ezeknek a helyét sem kellene keresni. Még Schmidt Miksa, az egykori kolostort saját bútormúzeumává átalakító iparművész és gyáros jelölte ki az ideális helyüket márványlapokkal. Apropó márvány és apropó Schmidt. Ugyancsak az osztrák várúr gyűjtötte be azokat a méterszer két méteres nagyságú, vörösmárvány lapokat, amelyek a múzeum földszinti folyosóit borítják. A mai Belügyminisztérium telkének Mérleg utcai oldalán állt Koháry-Coburg palotából szerezte be őket annak idején. Hiányaik pótlására most viszont a Középső-Józsefváros időnként esztelen lerombolása szolgáltat egyedülálló lehetőséget. Ugyanabból a korból, tán még ugyanabból a forrásból is származnak azok a mészkő lapok, amelyeket két egybe nyíló udvarú Bókay János utcai ház körgangjáról emeltettek le pár éve a muzeológusok, Ásatás a raktárban szöveg: N. Kósa Judit, fotó: Fáryné Szalatnyay Judit A Kiscelli Múzeum nemrég zárult delikát sikerkiállítása, az elfeledett Bernáth Aurél-pannót bemutató tárlat nem csak azért számított különlegesnek, mert néhány hét eltéréssel kétféle nézőpont szerint mutatta be a mester Budapestet ábrázoló alumínium képét, és ezért két hegymászást is megkövetelt az igazán szorgalmas látogatóktól. A művet előbb a darabjait összekeverve, majd helyes elrendezésben is felkínáló kurátori koncepció elsősorban a nagyközönség számára tette emlékezetessé a brüsszeli világkiállításra készült képet. A gyűjtemények iránt „hátulnézetben” is érdeklődő polgár azonban azon is eltöprenghetett: ki gondolta volna, hogy ilyen léptékű felfedezéseket tartogat a laikus szemében legalábbis a lehető legkevesebb aha-élménnyel kecsegtető helyszín – a múzeumi raktár. MÚZEUMI KINCSKERESŐ Brxa János műhelyéből évi 450 kályha került ki
