Budapest, 2017. (40. évfolyam)
2. szám, február - N. Kósa Judit: MÚZEUMI KINCSKERESŐ - Ásatás a raktárban
BUDAPEST 2017 február 25 és most már Óbudán várják, hogy kiegészítsék velük Schmidt Miksa burkolatait. Hasonló váratlan találat volt az a kárpit, amely ma már az állandó kiállításban látható. Mint Rostás Péter meséli, Demsz ky Gábor főpolgármesteri leköszönésekor kapták a meghívást, hogy muzeológusi szemmel nézzék végig azt a tárgyözönt, amely a fél évszázad emlékeit őrző szekrényekből és polcokról előkerült. Vittek is be a múzeumba számos apróságot – egy játék méretű Combino mellett réges-régi köztisztasági jármű- és metró-modelleket például –, de miközben egy félreeső raktárban téblábolt, az igazgató egy feltekert szőnyegre lett figyelmes. Leemelték, kisimították, és ekkor derült ki, hogy az nem más, mint az Új Városháza pulpitusának díszítésére 1896-ban Györgyi Kálmán által tervezett kárpit, amelyről korábban csak fényképek voltak ismeretesek. A darab állapota jól mutatta, hogy a címer eltávolítása után padlószőnyegként volt használatban, míg tönkre nem ment. Hosszas restaurátori munka tette csak lehetővé a kiállítását. Érdekes egyébként megfigyelni, hogy melyik időszakban mely budapesti korszak tárgyait preferálták a gyűjteménygyarapító muzeológusok. A két világháború között például a biedermeier korra helyeződött a legnagyobb hangsúly: a már említett klasszicista kályhák zöme akkor került be a múzeumba, akárcsak a korabeli Pest-Buda megannyi tárgyi emléke. A hatvanas-hetvenes években viszont – amikor a nagy lakótelep-építések és ezzel párhuzamosan a régi városrészek felszámolása zajlott – az életmódtörténeti anyag duzzadt föl. A kilencvenes évek elején pedig arról számoltak be az akkori muzeológusok, hogy a rendszerváltás forgatagában nemcsak az újonnan alakult pártok szórólapjait, a választások dokumentációját és a megváltozott világról tanúskodó ezerféle kiadványt gyűjtötték be, hanem biztos, ami biztos, néhány kommunista párttagkönyvet is – mondván, ki tudja, hozzáférhetőek lesznek-e még később is. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy kell-e, egyáltalán lehet-e a jelenkort gyűjteni. Az ezredforduló idején felvirágzott Madok program éppen ezt, a jelen dokumentálását tűzte ki célul, de Rostás szerint a kortárs szem nem biztos, hogy jól válogat a jövőnek, pontosabban nehéz megítélni, hogy a jelent vagy saját világlátását rögzíti-e a szakember, amikor pillanatképet készít az őt körülvevő világról. Az azonban egészen biztos, hogy pótolhatatlan kincs az olyan amatőr „gyűjtő”, mint a Kiscelli Múzeumot rendszeresen tárgyakkal ellátó józsefvárosi hölgy, aki polgári családja hagyatékából ad át jól dokumentált – eredeti csomagolással, számlával, pontosan elmondott történettel – kísért darabokat. A múzeumi gyűjteményben nemcsak a tárgy fontos ugyanis, hanem a háttér is. Hogy ki készítette és kinek, vagy éppen milyen történet fűződik hozzá – hívja fel a figyelmet Rostás Péter, hangsúlyozva, hogy egy kiállításon csak a „különleges” darabok élnek meg. Aki nem hiszi, emlékezzen vissza a Moszkva tér kiállítás fantasztikus sztorikkal megspékelt relikviáira, vagy A magasba nyúló kút A tervek szerint áprilisban kezdődik a Kiscelli Múzeum rekonstrukciója. A mintegy másfél milliárd forint összköltségű munka során az épület főbejárata előtti udvar alatt alakítanak ki raktár- és rendezvény-teret. A 2013 óta szorgalmazott bővítés az igazgató reményei szerint új életet lehel majd a jelenleg súlyos helyhiánnyal küzdő intézménybe. A földszint raktáraiból kiállítóterem, a muzeológusi szobákból kávézó lesz, a műtárgyak pedig új, modern tárolóhelyet kapnak a föld alatt. Ennek az új térnek az lesz a különlegessége, hogy az udvarról lenyúló kutat meghagyják, körbejárhatóvá teszik. A körülötte kialakítandó rendezvénytérből pedig egy korábban nem bejárható barlangon keresztül nyitnak kijáratot. Egy Brxa-kályha a Kiscelli állandó kiállításán Az MTESZ és a Magyar Kereskedelmi Kamara egykori székházát most bontják a Kossuth téren (ld. cikkünket a 4. oldalon)
