Budapest, 2017. (40. évfolyam)
2. szám, február - Elek Lenke: ÖTVEN ÉVE - Strassz, a szocialista táborból
BUDAPEST 2017 február 10 Takács kartárs jegesmedvének öltözött. A főkönyvelő Csordás elvtárs meg síbajnoknak. A leltárcsoport kikapós Kutasinéján meglehetősen furcsán mutatott a Hamupipőke jelmez – de már csak azt lehetett kapni a jelmezkölcsönzőben... A szocreál korszak jelmezbáljai – lásd a Csigalépcső című filmet, ahol Somogyvári Ru dolf megkapta végre élete első film főszerepét – meglehetősen infantilis szórakozásként hódoltak a farsangnak. Még sokan emlékeztek akkor tájt az ötvenes évek bárgyú, „önkritikus” csasztuskáira, talán ezért voltak képesek elviselni a műhumort, ami oly messze esett az az idő tájt egyébként éppen virágkorát élő pesti kabaré klasszikusaitól. Év végi dáridók Divat volt felléptetni vállalati dolgozókat, mint műkedvelő, amatőr előadókat. Sajnos, korántsem született mindenki olyan zseniális nevettetőnek, mint Latabár a Nem ér a nevem című vígjátékban – ebben egy másik, rémesen erőltetettnek tűnő „közösségi” műfaj, a szakszervezeti üdülés ismerkedési estjét idézik meg. Olykor mintha kötelező feladat lett volna a szórakozás – még Törőcsik Mari fiatalko ri bája sem tudta feledtetni a Kölyök című filmnek azt a jelenetét, amikor Cilike módjára tönkreteszi a farsangi mulatságot, az élmunkás-KISZ-titkárt gyakran alakító szívtipró, Szabó Gyula nagy megrökönyödésére. A jelmezbálok divatja a hatvanas évek végétől szerencsére kimúlt, de az évzáró vállalati báloké nem. Ekkor osztották ki a jutalmakat, akadt tehát ok is az örömre. Hasonló hangulatú, stílusú rendezvényekként maradtak meg az emlékezetben a téesz-zárszámadók. Élő zene, kiadós vacsora és persze sör, bor, pálinka oldotta meg a nyelveket és lazította a szorosnak bizonyuló nadrágöveket, a még józanul előadott és meghallgatott hivatalos szövegek elhangzása után. A vállalati vezetők feleségei igencsak készültek ezekre az alkalmakra – fodrász, kisestélyi, törpe tűsarkú, szolid smink és parfüm járta. Minden szakma számon tar-Strassz, a szocialista táborból Elek Lenke ÖTVEN ÉVE