Budapest, 2017. (40. évfolyam)
2. szám, február - Tomsics Emőke: Koronáz a főváros
BUDAPEST 2017 február 6 A középkorban általánosan elfogadott szokásjog szerint csak az lehetett Magyarország törvényes uralkodója, akit a székesfehérvári Nagyboldogassszony-bazilikában Szent Ist ván koronájával koronázott meg a esztergo mi érsek. Ezeknek a feltételeknek az együttes teljesülését felülírta a történelem. 1792-ben I. Ferenc koronázásakor Esztergom, Pozsony és Sopron után Buda, majd 1867-ben, Ferenc József koronázásakor az ikerfővárosok, Buda és Pest is a koronázó városok sorába léptek. IV. Károlyt már a Budapest néven ismert mil liós, modern metropolisz várta, melyet belvárosi szakaszán négy híd forrasztott egybe, utcáin villamosok futottak a villanyvilágítás oszlopai között, és ezrek szórakoztak esténként a mozikban. Szűkül a tér A koronázás államjogi szempontból fontos mozzanatait a középkorban és a kora újkorban kialakult hagyományok szabályozták, ám a helyszín meghatározásában és az ünnepség „dekorálásában” – ahogy a művészeti munkálatokért felelős Bánffy Miklós gróf fogalmazott – a teendők le bonyolítására lérehozott Koronázási Ünnepélyt Rendező Bizottság viszonylagos szabadságot élvezett. Munkájában a főváros delegáltjai is részt vettek, a művészeti ügyekért, a tribünjegyek kiosztásáért felelős, a forgalmi és a rendészeti albizottságok közül az utóbbi kettőt Bárczy István polgármester és Markovits Ince rendőfőka pitány-helyettes irányította. A tervezéshez az 1867. évi koronázás „forgatókönyve” szolgált mintául, azonban a felkészülésre rendelkezésre álló nem egészen öt hét, a háborús nyersanyaghiány, s a téli időjárás és biztonsági szempontok miatt annak egyszerűsítésére kényszerültek. A legnagyobb különbség a szertartások helyszínének kis térre szűkítése volt. A magyar királykoronázás egyik sajátossága, hogy egyházi és világi részből áll, ezek: az aranysarkantyús vitézek avatása, az eskü, a kardvágás és a koronázási lakoma. A közönségnek a ceremóniasorozat szabad ég alatt zajló eseményeit és a koronázási díszmenet vonulását volt módja megtekinteni. 1867-ben az eskü és a négyvágás szertartása Pesten zajlott, s Ferenc József kifejezett kívánságára, hogy „a vidéki nép a menetet ingyen és nagyobb mértékben nézhesse”, az eskü belvárosi templom előtti helyszíne és a Lánchíd pesti hídfőjénél álló koronázási domb között mintegy 50–60 ezer embernek biztosítottak helyet. 1916-ban a koronázás helyszínét a budai Vár Szentháromság tér és Szent György tér közötti szakaszára szorították, s a király az aranysarkantyús vitézek avatására nem vonult át a Helyőrségi templomba. Előbbi helyen állt a Szentháromság-szobor barokk stílusához illeszkedő, Pogány Móric tervezte esküemelvény, utóbbin a Kós Károly által épített koronázási domb. A szervezők a menet útvonalán és a tereken felállított tribünökön nyolc-tízezer embernek tudtak helyet biztosítani. A látványtervezésben járatos, igazi színházi szakemberként Bánffy Miklós a király esküjét a Halászbástyára tervezte, azonban ötletét biztonsági okok miatt elvetették. Biztonsági intézkedések A királyi családot 27-én délután a kormány, a tisztikar és a főváros küldöttsége fogadta a Nyugati pályaudvaron. Zita királyné hatalmas gyöngyvirágcsokorral hagyta el a pályaudvar épületét, melyet Bárczy Berta, a polgármester lánya nyúj tott át neki. A budapestieket plakátok tömege tájékoztatta a királyi pár érkezése, majd a koronázás napjára vonatkozó főkapitányi rendeletekről. Ezek felhívták a figyelmet az útlezárásokra, és részletekbe menő tiltásokat fogalmaztak meg az érkező királyi párt látni vágyó közönség elhelyezkedésére, viselkedésére vonatkozóan, melyek az elmúlt évtizedek ünnepségeinek – a millenniumnak, nagy temetéseknek – tapasztalatait tükrözték: így tiltották a háztetőkön és a padlásnyílásokban való tartózkodást, állványok, targoncák, létrák elhelyezését a királyi pár útvonalá-Koronáz a főváros Tomsics Emőke Ahogy a BUDAPEST 2016/12. számában egy kerek évfordulóra visszatekintve arról megemlékeztünk, utoljára 1916-ban volt helyszíne a város és közönsége a budapesti polgárság ennek az ünnepi eseménynek. Szerzőnk arra vállalkozott, hogy összefoglalja a kérdéskörrel kapcsolatos kultúrhistóriai tényeket, kissé részletesebben is bemutatva IV. Károly koronázásának példáján Budapest színpadát, szerepköreit. IV. Károly koronázási esküje (vázlat) 1917, Rudnay Gyula, olaj, vászon Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok
