Budapest, 2017. (40. évfolyam)
11. szám, november - Elek Lenke: ÖTVEN ÉVE - Hol sírjaink domborulnak
BUDAPEST 2017 november 10 intimebb hangulatú, és ez esetben még ajándékot sem kell vinni. Egy idő után már szolid danolászás is hallatszik a diófa felől, de a háziasszony kiront, némi rendet csap és folytatódik a csöndes diskurzus. Mígnem megkezdődik – mindenki megkönnyebbülésére – a búcsúzkodás és a felpakolás, valami elemózsiát a visszaútra is kell csomagolni. Már október közepén praktikus előszedni a fekete cuccokat, amiben mindenki úgy néz ki, mint egy varjú, hiszen ez a szín huszonéven túl senkinek nem áll jól. De tudomásul kell venni, hogy ezt várják el, bár inkább már csak falun. Abban mindenki egyetért, hogy a halottakat illik megtisztelni az ünneplő gúnyával. A fiatalok ruháját illetően azért elnézőbbek. Ők azért vannak iderángatva, hogy megtanulják, mi a teendőjük, ha mi már nem leszünk. Ott álldogálnak szerencsétlenül a síroknál, az elhunytat többnyire nem is ismerték, miért éreznének bármilyen fájdalmat, de lehajtják a fejüket, és közben ezer dologra gondolnak. Jobb esetben megbízzák őket a régi koszorúk, virágcsokrok zörgő maradványainak a kukába hurcolásával, ilyenkor legalább nem kell beszélgetni, van mit csinálni. Mindenki hümmög, sóhajtozik, akad, aki a zsebkendőjét is előveszi, bár inkább csak jelzés gyanánt. A látogatás időrendje olykor be van előre osztva, a család melyik része mikor jöjjön, nehogy egymásba botoljon két haragos, netán az első feleség és annak szülei a mostanival meg annak a gyerekeivel, az elvált férj pedig a régi párjával. Az is illem kérdése, ki mekkora csokrot, koszorút vigyen. A régi család tagjai kisebbet, mint az éppen regnálók, és persze sohasem akkorát, mint ha temetés lenne. Abban mindenki egyetért, nem jó Halottak Napja előtt meghalni, a látogatók tömege ugyanis letapossa a friss sírokat, hamar sárosak lesznek a rojtos-fényes szalagok, és néhol eltünedeznek a malomkeréknyi koszorúk is. A profik kis seprűvel, a rozsdát leszedő kemény kefécskével, madzaggal, ollóval és üres pet-palackokkal érkeznek. Ezek a rémes, elpusztíthatatlan műanyagok persze nyomorultul néznek ki a márvány síremlékre rögzítve, akárcsak egy szegényes, besüppedt, fejfás halmon. Van, aki haza se viszi a levágott fejű petszörnyeket, hanem ott tárolja a közeli fa tövében. Merthogy: lopnak. Mindent állítólag, ezt az egyet nem. Az urnás temetést még csak-csak elfogadják, hiszen ide ki lehet járni, vinni egy kis csokrot, de a szórást sokan nem. Sőt, magukban olykor vádolják az elhunytat, pedig talán abból a meggondolásból rendelkezett így, hogy hozzá ne kelljen kötelezően kijárni október s november fordulóján. Őszinte volt a szándék és praktikus, de a halálról nem szeretnek beszélni az emberek, főleg nem őszintén. A szórással nem tudnak a hátrahagyottak mit kezdeni. Pedig a még tenni tudás, akarás eltereli a gondolatokat a szívünkből, az agyunkból, ez nagyon fontos. Mintha segítene. Mintha látná-érezné az, aki már nincs köztünk. Azok, akik év közben is kilátogatnak – egy-egy születésnapon, névnapon, karácsonykor – a sírokhoz, valóban gondolnak az elhunytra. Persze egy gyertya gyújtásával otthon a fotelben is megtehetjük mindezt. De a betű még mindig nagy úr. Az, hogy ki van írva a fejfára, a síremlékre valakinek a neve, bizonyítja: élt. Legalább egy ideig emlékeznek rá szerettei, és látják a nevét azok is, akik csak arra járnak. Ezért furcsállják sokan, hogy egy-egy sírra csak azt vésték fel: Anyu. Apu. A Halottak Napja – bizonyos halottaké – Magyarországon nemzeti-politikai ügy is. Hogy ki és milyen sírokra visz virágot, az árulkodik a megemlékező politikai hovatartozásáról, a mindenkori közállapotokról. Egyes koszorúzások, még ha csendesek is, demonstrációkkal felérnek. Voltak olyan sötét korszakai az életünknek, amikor felkutatni sírokat és azokra virágot vinni, főben járó bűnnek számított. De ma sem példa nélküli, hogy egyes halottakra emlékezni szinte tüntetésszámba megy. Ez, ha mégoly szomorú és keserű is – de hungarikum. ● Menedék A temető nem csupán emlékhely, a művészet és a történelem panteonja vagy turisztikai látványosság, hanem környezet- és állatbarát pihenőhely is. A közelmúltban az osztrák főváros 18. kerületében található neustifti sírkertben hét olyan sarkot alakítottak ki, ahol zavartalan menedékre lelhetnek az olyan ritka vagy veszélyeztetett fajok, mint a foltos szalamandra, a kék cinege, a vörösbegy vagy az erdei béka. Az énekesmadaraknak költőodúkat helyeztek el a fákon, a denevérek előtt pedig megnyitották a kápolna padlását. A temetői kertészet közelében található tavacskát megnagyobbították, és sziklákkal, falevélkupacokkal tették élhetőbbé a halak és a hüllőfélék számára. A projekt célja, hogy a látogatóknak egyfajta kirándulás is lehessen temetőbe járni. A különlegesen átalakított létesítmény egy bécsi természetvédelmi szervezet, a Netz werk Natur, valamint a város temetkezési vállalatának együttműködésével jött létre. forrás: FORTEPAN - Berkó Pál forrás: FORTEPAN A Nemzeti Sírkertben Halottak Napján (1965) Rajk László újratemetésén (1956)
