Budapest, 2017. (40. évfolyam)
9. szám, szeptember - Daniss Győző: A NAGY HÁBORÚ - Kisparcellákon krumpli, az erkélyen borsó és bab
BUDAPEST 2017 szeptember 25 segítségét, és kérte őket, hogy »telkeiket a folyó évre is engedjék át az iskoláknak«”. A fővárosi vezetés figyelme – mégpedig szakszerű figyelme – konkrét esetekre is kiterjedt: „A közgyűlés a tanács előterjesztéséhez hozzájárulva – olvasható a Közgyűlési jegyzőkönyvek 1917. február 14-iki számában – a székesfővárosi vízművek személyzete és azok családjai élelmezésének megkönnyítése érdekében a káposztásmegyeri vízmű védőterületéből megművelésre átengedett mintegy 60 kat. hold területen tervezett konyhakertgazdaság berendezésére, illetve folytatására, valamint sertések vásárlására és egyéb életszükségleti cikkek beszerzési költségeire 50000 K., azaz ötvenezer koronát engedélyez azzal, hogy ezt az előleget és ennek 6 és fél %-os kamatait a vízművek az 1917. év végén, illetőleg amennyiben a tervbe vett kertgazdaság továbbra is fenntartatnék, három egymás követő év alatt, évi egyenlő részletekben tartozna az előlegező kölcsönpénzeket visszatéríteni.” A legalább részleges önellátás fontosságát nemcsak elismerte, hanem formáinak kiterjesztését is szorgalmazta a Tolnai Világlapja szerzője (1917. április 5.), amikor arra hívta föl „az ország hazafias népének” figyelmét, hogy ne csak a virágoskerteket használja zöldségter mesztésre, hanem vesse be babbal, borsóval lakása erkélyeit, és ültessen haszonnövényeket házának falai tövében is. A cikkíró szerint: „Nem mondunk nagy számot, ha ezer vagonra tesszük azt a főzelékmennyiséget, ami a házak fala körül és erkélyein egy nyár alatt megteremhet. Ezer vagon bab, borsó, paradicsom, uborka, tökkáposzta és egyéb főzelék ma oly áldott éléskamra, amelynek kincsei a nemzeti erőt gyarapítják, és sok ezer szegény ember megélhetésén könnyítenek.” Katonák a hátországban A súlyos élelemgondok enyhítéséből a hadsereg is kivette a részét. Nemcsak a harcban álló csapatok némelyike – azok meghökkentő módon az állóháborús lövészárkok mögötti területen a békét idéző módon ástak, vetettek és sokszor be is takaríthatták a termést –, hanem az éppen a hátországban állomásozó hátországi ezredek, zászlóaljak is. Kardos Árpád négy fényképpel illuszt rált beszámolója két lapban is megjelent (először a Vasárnapi Ujság 1917. június 24.-iki számában). A szerző hangsúlyozta, hogy az élelmezési viszonyok még rosszabbak lennének, ha a hadsereg teljességgel a piacról látná el magát élelemmel. És dicsérte a bakák szorgalmát, aminek eredményeképpen a termésből egyszer-egyszer a polgári lakosságnak is jutott: „Ha Budapest határában egy sétát teszünk, mindenütt látunk kertészkedő, zöldséget termesztő katonákat, akik nagy buzgalommal művelik a jó anyaföldet... Rákosszentmihály községben egyik honvéd tüzérezred egy igazán kitűnő konyhakertészet szakszerű kezelésével lepi meg a hozzáértőt. E kertgazdaság a pestvidékiek közt a legsikerültebbek egyike, és képeinken a honvéd tüzéreket a békés kerti munkában látjuk. Az előre jól belocsolt ágyasokba téli káposzta palántákat ültetnek, úgy ahogy kell, más helyen paradicsomot karóznak, amott babot meg borsót szednek, kelkáposztát, karalábét öntöznek, gyomlálnak, tisztogatnak s kiveszett palántákat pótolnak vagy a locsoló lapáttal a jó pestvidéki szokás szerint csatornákba vödrös kutakból folyatott vízzel »vacsliznak«, öntöznek.” Kardos azt sem felejti el leírni, hogy a katonákon kívül több száz nő és nagyobbacska fiú is dolgozik, reggeltől estig, ezeken a földeken. Cikkének summája: „Ha végigjárjuk ezeket a telepeket, és megnézzük a munkát, mely itt folyik, bizakodó remény nyel mondhatjuk, hogy ott, ahol ilyen serény munka folyik, ott az éhség nem fog győzni.” Pedig az éhség réme szüntelenül fenyegette a lakosságot. A közoktatási ügyosztály vezetője – amikor ősszel ismét 50 és 100 négyszögöles parcellákat bocsátottak a X. kerületi pedagógusok rendelkezésére – körlevelében így indokolta az intézkedést (Fővárosi Közlöny, 1917. 62. szám): „Tekintettel az élelmiszerekben beállott hiányokra, melyek a jövőben még nagyobb arányokat ölthetnek, a tanács javaslatomra módot kíván adni a székesfővárosi oktató személyzetnek arra, hogy a legszükségesebb konyhakerti veteményeket a saját és hozzátartozóik munkájával megszerezhessék.” Ám hiába volt a hivatalok minden ebbéli erőfeszítése, hiába vállalkoztak sokan kerti munkákra, nem keveseknek vagy nem jutott földdarab vagy ha jutott volna is, azt valami miatt nem művelhették meg. Próbálkoztak hát például – kényszerűségből – akár csalással is. Az egyik „csaló” történetét és a tette miatti retorziót a Népszava írta meg (1917. október 31): „Újpesten a rendőrbíróság drákói íté lettel sújtott egy családot, amelynek fenntartója jelenleg az országot védi valahol. A család feleségből és egy 6 meg egy 7 éves fiúgyermekből áll. Az anya, hogy éhező gyermekeinek több kenyeret adhasson, jelentéktelen visszaélést követett el. Megtette azt, hogy a gyermekek után járó fejenkénti és heti 1,20 kg. kenyeret a várostól is és a szövetkezettől is fölvette. Az újpesti rendőrség az anyát csalás vétségéért elítélte 6 napi elzárásra átváltoztatható 100 korona pénzbírságra és két hétre elvonta tőle az élelmiszerjegyeket. A rendőrbíróság ítéletét túl szigorúnak, sőt fölháborítónak tartjuk. A szóban forgó anya bűne nem akkora, hogy koplalással is sújtsák. De még fölháborítóbb az, hogy a két gyermeket is koplalásra kárhoztatják, noha azok aligha részesek a visszaélésben.” ● Ha beállított is a fénykép, arra bizonyság, hogy a diákok is kivették a részüket az élelmezési gondok enyhítéséből (Tolnai Világlapja, 1915. augusztus 5.)
