Budapest, 2017. (40. évfolyam)
8. szám, augusztus - Csordás Lajos: KÉPES HÁZ - Márffy és Csinszka hajdani otthonában
BUDAPEST 2017 augusztus 25 híres festménye már itt készült 1955-ben. A vázlatokat a New York kávéházban rajzolta a három szerkesztőről, Vajda Miklósról, Domonkos Mátyás ról és Réz Pálról, ám a befejezéshez a műteremben ültek modellt többször is, vidám hangulatban. Csernus 1964-ig lakott a házban, s több akkori képét a környék, például az Újpesti rakpart, a Lehel piac ihlette. Amikor '64-ben második párizsi ösztöndíjáról nem érkezett haza, a műtermet még évekig fönntartották számára, hátha visszatér, meséli a ház közös képviselője, az 1938 óta itt élő Grega Pál , a kapu mellett áprilisban felavatott márványtábla kezdeményezője. Grega úrtól tudtuk meg azt is, hogy a táblán szereplő Bánovszky Miklós fes tőművész a Hegedűs Gyula utca felőli műterem lakója volt, a harmincas évektől (vagy talán még korábbtól), egészen haláláig, 1995-ig. Bánovszkyt, a nagybányai örökséget továbbvivő kitűnő portré- és tájképfestőt a szentendrei művésztelep alapító tagjai közt tisztelhetjük. Halála után házbeli műtermét Zeke Edit jelmez- és díszlettervező kapta meg. E műterem története talán kevésbé regényes, mint a Dráva utca felőlié, de a belső kialakítása izgalmas. Kétszintes ugyanis, bejárata a harmadik emeleten nyílik és az elmondások szerint a lakásból egy belső lépcső vezet fel a negyedik emeleti műteremszobába. Nem jártunk azonban benne, így vissza is kanyarodunk a Dráva utcai lakás történetéhez, amelynek immár a jelenkorához közeledünk. Betonszívek Sokáig várták vissza Csernust, írtuk az imént. Miután azonban végleg Párizsban maradt (ott is nyugszik, ahogy Tihanyi is), a művészlakot Almásy Aladár festőművész, grafikus kapta meg, aki több mint harminc évig dolgozott benne, majd amikor 2003-ban kisebbre cserélte, az Imre Mariann-Kótai Tamás mű vészházaspár nyerte el pályázaton. Imre Mariannt találtuk otthon, amikor a minap becsengettünk. Szívesen körbevezetett. A helyiségek ma is felismerhetők a régi lakók festményei alapján. Legjellegzetesebb formája talán a boltozatos hajlású mennyezet, és a szobák közötti nagy, íves átjárók. A középső nagyszoba ismerős Márffy Csinszka-képeiről, de félköríves ablaka és erkélye jól azonosítható Perlrott itt készült munkáin is. Az ablaktáblák között most a háziasszony kaktuszai sorakoznak és konstatáljuk, hogy az üvegen túl már nincs meg a régi, angyalföldi ipari táj – egy panel házsorra esik kilátás. A szobából balra és jobbra is nyílik helyiség. Balra éppen az a dobogóval beépített szoba, amely Márffy képének hátterén is felvillan. Megvan benne még a dobogó is. Az ajtók, ajtókeretek is mind régiek, autentikusak. Korukat csak hangsúlyozza, hogy antikoltak. Imre Mariann különös installációkat készít, betonvarrott műveket. Betonból öntött tárgyakba cérnával ölt különös jeleket. Többnyire szakrális töltetű művek ezek. Római ösztöndíja alatt például minden nap készített egy, a templomi hálatáblákra emlékeztető szívet, egészen pontosan piros cérnarajzolattal hímzett betonszívet. Szent Cecília lelkét pedig úgy jelenítette meg egy másik alkotásán, hogy Maderno Cecília-szobrának fekvő sziluettjét öntötte ki betonból és az ebből felfutó cérnaszálak sűrűjébe csomózta bele Cecília lebegő lélektestét. Előbbi műve a Ludwig Múzeumban, utóbbi a Nemzeti Galériában látható. Maga a műterem is szolgált már alapjául installációjának. A múlandóság rögzítése című 2014-es, Kiscelli Múzeumbeli kiállításán a dobogós szoba kubusát formázta meg valós nagyságban, falába hímezve a strigulaszerű jeleket, amelyeket gyermekei firkáltak rá. Csinszka története is foglalkoztatja, mondja búcsúzóul, az ő itt eltöltött éveire is szeretne még reflektálni egy betonvarrott installációval. ● forrás: fovarosikeptar.hu Imre Mariann isntallációja a Dráva utcai műteremszobáról a Kiscelli múzeum kiállításán
