Budapest, 2017. (40. évfolyam)
7. szám, július - Nagy Lea: Budapest-árral szemben, hátra - Gács János: Gordon Zsigmond ifjúsága
2017 július 28 GORDON ZSIGMOND IFJÚSÁGA Gács János A Kondor Vilmos álnév mögött rejtőzködő népszerű szerző – aki eddig már öt kötetet publikált a két háború közti és a háború utáni Budapest rejtelmeiről, sötét oldaláról –, most engedett a kordivatnak, és megírta az „előzmény-regényt”. Miként az előző köteteknek, ennek is Gordon Zsigmond, az Amerikát megjárt, vagány, szemfüles újságíró a főhőse, akivel most 1930-ban, közvetlenül a fővárosba érkezése után találkozunk. A történet szerint Gordon a kor legfontosabb délutáni bulvárlapjának, Az Estnek a hírlapírójaként dolgozik, ami valóban a legmegfelelőbb hivatás egy első pillantásra bűnügyinek látszó, de az érdekes cselekmény mellett igen gazdag kultúrhistóriai és várostörténeti ismeretanyagot felvonultató regény központi alakja számára. A mindvégig lebilincselően izgalmas, fordulatos cselekmény során elkísérjük a főhőst többek között a végnapjait élő Tabánba (egy itt elkövetett, jelentéktelennek látszó gyilkossági üggyel indul a cselekmény), az angyalföldi Tripoliszba, és Kőbányára is. (A Váci út és Béke utca közötti terület – Felsőbikarét – volt egykor a legendás-kétes hírű Tripolisz.) Anélkül, hogy az érdekfeszítő bűnügyi történet lényegéről lerántanánk a leplet, annyit elárulhatunk, hogy a szerző egy nagyszabású, amerikai stílusú szélhámosságot telepít Budapestre, amelynek elkövetői a gazdagok kapzsiságát és a leleplezéstől való félelmüket BUDAPEST VERSLÁB ● VERSLÁB ● VERSLÁB ● VERSLÁB A ROVATOT SZERKESZTI: KIRSCHNER PÉTER Nagy Lea Budapest-árral szemben, hátra Vörösesbarna, széles sáv, messzire látni a térben. A szótlan Duna, s a művelt kalapos sétálgat e térben. Majd a nép, az istenadta nép megy a munka felé kelletlen, Illatos útról Hévvel, majd 3-sal nyugatra, árral szemben, hátra. Ormótlan, hízott lovak a Héven, ugaron futva lihegnek, köszön a kevély, színes-nyomtató-külsejű nemzedék. Utas leszáll, fű közt, keskeny sétányon oson, széles lépcsőn rohan, majd liheg az 1-es villamoson. Majd Boráros tér, húgyszagú betonon lohol a siető nép, Budapest. S Itt egy másik hosszú lépcső, magasan meg a Petőfi híd, alatta áll a 2-es, kecses sárga élőlény, Proletár Balkánista elegáns belvárosba ér. Itt, a Dohány utcai szórakozóhely közt haladok épp, jómódú szajha utca, hisz’ már a költő a gyalogos. Egy perc múlva beérek, egy sarok innen a munkahelyem, őrült hely, és azt a külföldit az utcán én nem irigylem. Zsebből pénzt húznak, én meg pénzt keresek. Tudod kevesebbet, mint amit ő költ, mármint maga a Költő, vele én nem is versenyezhetek. Húzza a cigány fülbe a nótát, fizeti a részeg nyomban, innen meg tőlem jobbra koldus muzsikál lent az aluljáróban. Vége, kimegyek, és a szürke lyukból kiigyekszem a fényre, piros az utca, sétálok egyre, nem sietek sehová végre. Majd ahogy mélyül a válság, javul a műsor az Astorián, diplomával, szívet tépőn hegedül lent a kéregető. Hagyjuk, nézzük a Körutat. A vásárlót elszívta a pláza, alszik a bolt, álmában déligyümölcs-kirakatra várva. A síneket felszedték,újra, épül egy újabb tér, csavarog az álmom, lábam öntudatlan sávra tér. A körútnak vége, Boráros tér, Duna. Piros sávjaid most már feketék, visszfény csillog rajta, benne tükröződik Buda, majd elmerengek mindezen, árral szemben, hátra.
