Budapest, 2017. (40. évfolyam)
6. szám, június - Szántó András: Kilencet egy dobásra!
BUDAPEST 2017 június 3 A népi „kuglizás” a falvakban hódított. A tekesport pedig a városi egyesületekben született meg. 1934. június 17-én a magyar tekézés képviselői (az Előre, a BSzKRT, a Nagytétényi Hungária és a Pesterzsébeti Petőfi) alakították meg, természetesen Budapesten, a Keleti pályaudvarnál lévő Park szállóban a Magyar Tekézők Szövetségét (MATESZ), s egyben megalakult a Budapesti Tekézők Szövetsége is. Az országos szövetség első elnöke So mogyi Béla lett. A szabályokat az osztrákoktól vettük át. Ekkorra már kialakult a bábuk formája, a golyó- és a pálya mérete. (Pesten ez idő tájt egyetlen szabványos kettes versenypálya volt, a Westend kávéház pincéjében.) A sportág ezután viharos gyorsasággal bekapcsolódott a nemzetközi sportéletbe: 1934-ben egy nemzetközi versenyen a férfi csapatunk (Radócz Mi hály, Ray István, Hullám Lőrinc, Podzerka Dezső és Vecsernyés Ferenc) a 3. helyen végzett. Azóta is számos magyar siker született egészen a legutóbbi évekig – még világbajnokokaink is voltak, vannak. 2015. május 23-án a VI. Csapat-világbajnokság döntője előtt jelentették be, hogy a Nemzetközi Teke Szövetség „Hírességek Csarnokának” első tagja Csányi Béla (1950-ben született Szegeden, az FTC versenyzőjeként számos világbajnokságot nyert), minden idők egyik legeredményesebb versenyzője, edzője lett. A Kedélyes Gyuri Persze a gyerekek nem jártak kocsmákba és nem játszottak sörmeccseket. Mégis mindenütt ott voltak! Krúdy sok helyen írt a kuglizókról és néha az ott lebzselő gyerekekről, akik némi aprópénzért a bábukat állítgatták, és a fekete táblára krétával írták a versenyzők eredményeit. Az Isten veletek, ti boldog Vendelinek című novellában például ezt olvastam: „Hej, most jutott csak eszébe Privát úrnak mindenféle emlék a régi étkezések történetéből! Így, piros terítékes, vidéki verandák, ahonnan látszik a hosszú kuglizó, amelynek dobja mellett már ott áll a kugliállogató mezítlábas gyerek, de a kuglizók még maguk a verandán ülnek, vajat, túrót, szafaládét, hagymát esznek, és karcolva öntenek rá őszpiros színű sillerborokat. Adóhivatalnokok és a vízszabályozó társulat tisztviselői feledik napközi bajaikat a régi Gondűzőben; nagy bajuszú vendéglős jár az asztalok között, és a szürke szakállas adóellenőrnek igyekszik kedvében járni. Ilyen dolgok jutottak Privát úr eszébe, amíg a hagyma roppant a vendég fogai alatt, és szemmel láthatólag verejtékezett a feje búbja, amely egyébként már kopaszodott.” Az asztalok között járó nagybajuszú vendéglős alakjának emlékéhez nálam elsősorban egy budai, Pasaréti úti vendéglő tulajdonosa, Bruckbauer Mátyás György neve társul, aki nem csak remek ételeivel vonzotta a polgárokat, hanem a tekézők paradicsomának megteremtésével is. A vendéglőt a „Kedélyes Gyurihoz” cégérezték. A család és a vendéglő történetének feltárása önmagában is érdekes: az egyik Bruckbauer unokával többször találkozott Gundel Imre , így született a rövid emlékirat, melyből itt csak a legfontosabbakat ismertetem. Az alapító azért használt két keresztnevet, mert nem szerette, ha ünneplik. Mátyás napján azzal tért ki, hogy ő György, Az özvegy vitte tovább a boltot (képeslap, 1936)
