Budapest, 2017. (40. évfolyam)
6. szám, június - Szántó András: Kilencet egy dobásra!
BUDAPEST 2017 június 2 A vendéglátóhelyeken honos sportágakról már megemlékeztünk egy korábbi cikkben: a biliárd a kávéházak elmaradhatatlan kelléke volt évtizedekig. Ennek „nagy testvére” a kugli, úriasabb nevén teke: kilenc nagy fabábu és egy termetesebb fagolyó segítségével nyújtott maradéktalan szórakozást az erre vágyóknak. A „Nagy Játékból” természetesen Budapest sem maradhatott ki. Számos józsefvárosi, ferencvárosi, kőbányai, újpesti és kispesti kocsma vendégei vívtak egymással sörmeccseket, versenyeket, a vasárnap délelőtti „testedzés” ürügyén a társasági együttlét, beszélgetés, fröccsözés vonzerejének bűvöletében. Ahogy Krúdy is írta: „A kuglizóban már sok mindenféle eszmét felvetettek az urak!”A „társadalmi jelen ség” persze nem csupán a munkáskerületek munkásainak, polgárainak és iparosainak jellemzője volt, de átszivárgott Budára, az úribb körökbe is. Különösen azután, hogy országos sportesemények, a Teke Szövetség megalakulása, sőt nemzetközi versenyek rendezése tette egyre inkább népszerűvé bajnokait s a játékot. Bécsből jöttek a szabályok Magyarországon a középkortól ismert a teke szó, így nevezték a kőgolyót, amit harci eszközként az ostromlott vár faláról a támadó ellenségre gurítottak. Szerepelt a harci gyakorlatok között is: lovagok, katonák népszerű vetélkedő „sportja” lett. A tatárjárás után az elnéptelenedett országba a IV. Béla király által Erdélybe telepített szászok építettek először pályákat mifelénk, például Nagyszebenben, ahol a város lakói összemérhették tudásukat, ügyességüket. Később Mátyás király udvarában is kedvelt játék. Igaz, amit játszottak, még csak néhány elemében hasonlított a maihoz. Az 1800-as években szinte járványszerűen kezd elterjedni. Nagyszebenben Fleischer Michel, a takács cég atyamestere és betűvető „Kigelbaum und Kigelräume” című füzetében leírta, hogy 1817-ben a várostáblán aranybetűvel kiírt Kigel maister (tekebajnok) az évben a legtöbbet ütő Joan Konnert volt. Kilencet egy dobásra! Szántó András Nehéz lenne számba venni, hogy a régi budapesti és a környékbeli kocsmák, vendéglők közül melyeknek az udvarán volt kuglipálya. Mostanra elfogytak. Amikor hajdan vasárnaponként rendszeresen kibicikliztünk feleségemmel a Római partra, a Pünkösdfürdői Strand mögött (a Nagy Gáton lévő, aszfaltozott bicikliút kezdeténél) volt még egy olyan kocsma, azaz büfé, melynek oldalában mindig láttunk néhányakat szorgosan gurítani az oldalsó faketrec fedett pályáján. Utoljára úgy huszonöt éve. Egy „kedélyes” vendéglő (képeslap, 1912)
